Betegségek lelki okai

A betegségek fájdalomérzés szerinti lefordítása:


Szúr: valaki vagy valami , nem folyamatosan késszerű gondolatokkal gondol rám .

Lüktet: A szív megjelenik mint fájdalmas érzés „tenned kell valamit”Szorít: Az ide megfelelő szerv nem tud teljesen dolgozni hiszen valaki vagy valami szorítja .

Hasogat: Ez a fajta fájdalom, elválasztódást szétszakadást jelent, erőltet, hogy vedd észre, lépned kell . pl hasogat a fejed = másképp gondolkodj .

Tompa folyamatos fájdalom: Csak figyelmeztetés az adott testrészed bajban van , a megfelelő szerved értelmezését keresd meg .

Folyamatos erős fájdalom: A testrészed meg fog állni már beteg , azt már nem tudod elkerülni, hogy ne változz valamiben .

Lépés korlátozások: Az összes ilyen fajta kinyilvánulása a testednek arra figyelmeztet, hogy nem vagy jó helyen máshol, másképp kell élned.

Rüdiger Dahlke írása alapján listázva.

Az elménk és a testünk kapcsolatban áll egymással.Testi betegségeink intő jelek, melyek arról árulkodnak, hogy lelkünkben megszűnt a harmónia. 
Hallgassuk meg, amit a testünk üzen és figyeljünk, milyen lelki okokat mutat, melyeket megoldva az egészségünk is helyreáll.

A betegség a lélek jelzése, ami elárulja hogy a lélekben megszűnt a harmónia, probléma keletkezett.Ha egy lelki problémát hosszabb ideig nem tudunk megoldani, akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami aztán átíródik a fizikai síkra. A megjelenő tünetek kezelésen nem a megoldás, valódi eredményt csak akkor érhetünk el, ha feltárjuk a betegség kialakulásában szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk.

Egy testrészünknek több problémája is lehet, például:

– Begyulladhat: szellemi-lelki szinten akut terhelés van jelen.

– Elgennyesedhet: valami idegen hatolt a szervezetbe, amit el kell távolítani (szellemi-lelki téren is).

– Túlfeszülhet, megrándulhat: túlzott igénybevételről van szó, melyet meg kell szüntetni.

– Kificamodhat: szellemi-lelki téren valami nincs rendben, helyre kellene igazítani. Ez egy adott helyzetre is vonatkozhat.

– Elgyengülhet: gyakorolni, erősíteni, támogatni kell valamit, hiszen csak akkor jutok előbbre, ha eleget teszek bizonyos követelményeknek.

– Működésében zavar keletkezhet: fel kell tennem a kérdést – mi zavar engem a valóságban? Hogyan tudnám helyre állítani a rendet?– Viszkethet vagy éghet: meg kell kérdeznem önmagamtól – mi égeti a valóságban a bőrömet, mi az, ami viszket, hogy rákényszerítsen a törődésre?

– Beszűkülhet: megkérdezem hát magamtól – mi szűkít be engem, miként tudnám e tudati beszűkülést elhárítani?

– Kitágulhat: milyen téren mentem túl messzire, mit feszítettem túl vagy vettem túlságosan is igénybe?

A betegségek lelki okai lista A-tól Z-ig:


Agyalapi mirigy – Irányítóközpont (mások irányítanak).

Ajakrák – Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.

Alhasi görcsök – Félelem, bizonytalanság.

Alkoholizmus – Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása.vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokra.

Allergia – Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságot.

Angolkór – Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.

Aranyér – Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.Határozatlanság, rugalmassághiány.

Ágybavizelés – Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).

Ájulás – Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. Önvédelem.

Állkapocs problémái – Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.

Álmatlanság – Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.nyugtalanság, félelem, bűntudat.Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.

Alvás-problémák: halál-kérdés.

Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság-

Ágybavizelés: rettegés valakitől.

Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.

Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.

Alkar: cselekvőképesség.

Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. – szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása.

Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra.

Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész.

Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja.

Balesetek – Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.

Belek – Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.

Bélrendszer: ellenséges érzelmek.

Boka – Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.

Bőr – Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.

Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag.

Bőrkeményedés – Merev nézetek, állandó rettegés.elképzelések.

Bőrkérgesedés – Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.Ez  védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre.

Bőrpigmenthiány – Vitiligo – Kötődés hiánya, kitaszítottság,Elszigetelődés.

Bright kor – Gennyes vesegyulladás – Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.

Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.

Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.

Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság.

Candidiázis – Gombás megbetegedés – Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.

Ceilulitis – Kötőszövetgyulladás – Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.Ragaszkodás a fájó emlékekhez.

Cukorbetegség – Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha…..  ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Cukorbetegség, 2-es típusú: komorság, búbánat, feszengés, csapás miatti szorongás, családi perpatvar miatti szenvedés, jelen életbeli érzelmi karmateher miatti gátlás.

Cukorbetegség miatti idegkárosodás: félénkség, társ kihasználása, tudatalatti neurotikus szorongás, elfojtott félelem valódi önmaga megmutatásától, lelkifurdalás miatti gátlás, sehová nem tartozás miatti szorongás.

Cukorbetegség miatti fekélyesedés: nagyzási mánia, bűnbe sodródás, sokkoló élmény, szeretve gyűlölés, gyűlölve szeretés, kényelemkeresés, szexuális megrontottság miatti szenvedés, önállótlanság miatti szorongás, legelsővé válás kényszeres vágya miatti szorongás.

Csalánkiütés – titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.

Csecsemőkori asztma – rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.

Csecsemőmirigy – Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.

Csigolyabántalom idegrendszeri panaszokkal: érzelmi befolyásoltság, félelem az anyagi javak elvesztésétől, vesztes-szerep, bosszúság ártóimpulzusa, sikertelenség tévhite miatti szorongás, elfojtott mentális képességek miatti szorongás.

Csigolyagyulladás: érzelmi tabuk, jelen életbeli anyagi sóvárgások, túlzott munkaundor, munkahelyi elidegenedés, gátlás miatti érvényesülésképtelenség, irányvesztettség miatti szorongás, jelen életbeli érzelmi blokkok miatti szenvedés.

Csigolyaízületi merevség: kényelmesség, szeretet elfogadásának félelme, puhányság, iszony, félelem a szellemi változástól, elfojtott megalázottság, gyötrelmes élet miatti szenvedés, alkalmazkodási kényszer miatti szorongás, családi kényszerhelyzet.

Csípő – Döntő pillanatban az egyén fél lépni.

Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!

Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő.

Csomók – Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás.

Csomóképződés: képmutatás, korlátozó illuzórikus gondolatok miatti szorongás, alkalmazkodási kényszer miatti gátlás, gyanú miatti félelem, hiba miatti szorongás, munkanélküliség miatti szorongás.


Csontok: Törés – Lázadás a halalom ellen.szilárdság, merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.

Csontáttét: veszteség megélése, belső elszigeteltség miatti szenvedés.

Csontbetegség okozta ízületi fájdalom: őrült szeretet, beilleszkedési zavarok, érzelmi megpróbáltatás, felbőszülés, túlzott szeretet fogadási képtelenség, ártószándék miatti gáncsoskodás, szerelmi közeledés elutasítása miatti szorongás.

Csontciszta: társ magunkhoz láncolása, örömnélküliség, hatalmi ambíció, elfojtott elkeseredettség, elszegényedés miatti szenvedés, konfliktushelyzet, fojtogató légkör.

Csontfájdalom: alárendeltségre képtelenség, pszichés nyomás, lelki irányítottság, lelki irritáció, túlzott megfeleléskészség, gátlás miatti belső rendezetlenség.

Csontforradási probléma: érzelmi merevség, munkahelyi kapcsolatok diszharmóniája, félelem a belső hangoktól, fejben megélt szexualitás, pszichés nyomás, tudatalatti félelem a megrendszabályozástól, tudatalatti teljesítményorientáltság, megoldatlan konfliktus miatti szenvedés.

Csontgyengeség: kiábrándulás, anyaság elutasítása, munkahelyi dominanciavágy, tudatalatti kötődésvágy, felkavaró történés miatti gátlás, megmagyarázhatatlan félelmek miatti gátlás, tartós kapcsolatok hiánya miatti szorongás, durvaság miatti szenvedés.

Csontgyulladás: hányavetiség, érzelmi alultápláltság, bűntudat miatti élet elől bezárkózás, elfojtott érzelgősség, megszégyenülés miatti szorongás.

Csonthártyagyulladás: kényelmesség, semmittevés, segítség elutasítása miatti szorongás, gátlás miatti érvényesülésképtelenség, irányvesztettség miatti szorongás.

Csontkinövés: pusztító hajlam, szorongásteli szexualitás, életkedvvesztés, érzelmi tisztátalanság.

Csontlágyulás: jelen életbeli lelki rendellenességek, tudatalatti érzelmi impulzusok, konfliktushelyzet miatti szenvedés, szülő elvesztése miatti szenvedés végzetes betegség ártóimpulzusa, kizsákmányolás, rossz kilátások.

Csontrák: arrogancia, fóbia, életigenlés hiánya, megoldatlan apa-problematika, félelem a sikertelenségtől, érzelmi visszafogottság miatti szenvedés, lelki stigma miatti szenvedés, elfojtott intim közelség igény, otthontalanság miatti szorongás.

Csontritkulás: viszonzatlan érzések, elfojtott ingerlékenység, gyermeki viselkedésminta, aggasztó hír miatti félelem, irigység miatti szorongás, kilátástalanság miatti szorongás, nyomor miatti félelem.

Csontvelőgyulladás – Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.

Csorgó orr – Elfojtott sírás, tehetetlenségérzet.

Csukló – Lendület és fesztelenség.

Daganatképződés: önállóság hiánya, boldogtalan élet, lelki-szellemi diszharmónia, túlzott érzelmi agresszió, elfojtott gyermekkori szexuális visszaélés, szókimondás miatti szorongás, elfojtott szeretethalmozási vágy, félelem a testiségtől, tudatalatti szorongás miatti harmóniavesztés, elfojtott mohóság.

Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.

Dadogás – Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.

Daganat-tumor – Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallás.

Duzzanat – Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése.

Depresszió: menekülés az aktivitástól, boldogtalanság, jelen életbeli kiegyenlítetlen lelki szerződések, jelen életbeli érzelmi veszteségek, serdülőkori problémák, szociális szorongásos zavarok, tudatalatti csalódottság, elfojtott félelem a tévedéstől, családi kirekesztettség miatti gátlás, elfojtott félelem a szűkölködéstől.

Derékfájás: túlhajszoltság.

Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre.

Ekcéma – Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.Ellentétek harca, érzelmi kitörések.

Elmebaj – Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.

Emlékezetkihagyás: Amnézia – Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.

Epekőbántalom – Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.lerakódott fájdalom, sérelem.

Epe: agresszió, keserűség, bánat.

Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.

Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.

Égési sérülések – Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.

Émelygés, hányinger – Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.

Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.

Érelmeszesedés – Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.

Étvágy – saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.

Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem.

Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzet.

Beteges éhség – Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség.

Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek.

Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.

Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.

Fehérfolyás – A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.

Farkcsonttáji fájdalom: szeretet elfogadásától való félelem, veszteségérzet, túlzott félelem az újrakezdéstől, lelki önkínzás miatti szorongás, érzelmi impulzusok elnyomása miatti szenvedés.


Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus.

Fejfájás – Kemény önkritika. Az én alábecsülése.Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikát.

Fejfájás: gyötrelem, anyagi gondok, hirtelen haragúság, elfojtott feszültség, önmegadás, tudatossággátló érzelmi görcs miatti szenvedés, anyagi manipuláltság miatti gátlás, egyhangúság miatti szenvedés.

Fejfájás magas vérnyomás miatt: erődemonstrálás, makrancosság, lelki kényszer, lelki merevség, rendszertelenség, félelem a cselekvés gondolatától, számkivetettség, tudatalatti lelki fájdalom, cselszövés miatti félelem.

Fekély – Önbizalomhiány, emésztő gond.Lelki fájdalom.

Fertőzés – Ingerültség, harag, bántalom.

Ficam – Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni – felszólítás.

Fogak – Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.

Fogcsikorgatás: halálfélelem, gyerekes félelmek, hipochondria, saját maga elhanyagolása, meghunyászkodás, tudatalatti félelem a sötétségtől, szexuális teljesítmény miatti szorongás, akadályoztatás, félelem az elöljáróktól, elfojtott életélvezet, bűnös tevékenység miatti szorongás, meddő küzdelem miatti szenvedés.


Fokozott gyomorsav kiválasztás: szenvedélysóvárgás, jelen életbeli lelki adósságok, képzeletben kiélt érzékiség miatti szorongás, ürességérzet miatti szenvedés, nem működő kapcsolati függés miatti szenvedés, családi súrlódás, félelem miatti életrontó energiák.


Frigiditás – A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.

Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.

Fulladásos roham – Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.

Fül: Fülcsengés – Az őrangyal figyelmeztetése.

Fülzúgás: habozás, különcködés, aggodalmaskodás, családi nézeteltérés, félelem a veszteségtől, nyegleség, keserű fájdalom, túlzásba esés, düh miatti agresszió, túlzott önérvényesítés, tudatalatti gyerekkori megaláztatás, félelem miatti meghunyászkodás, átok miatti elhidegülés, átok miatti élettől elzárkózás, megszégyenülés miatti félelem, magánélet hiánya miatti szorongás.

Fülfájás: Ne kelljen hallani.

Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.

Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.

Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől.

Felkar: erő a cselekvéshez.

Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség.

Ficam: harag, ellenállás.

Fog: agresszió, vitalitás.

Fogíny: ősbizalom.

Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya.

Fojtó érzés: szorongások.

Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet.

Gerincoszlop – Az élet hajlékony tartóoszlopa.

Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtam.

Gerincfájdalom: kín, félelem az ösztönszerűtől, túlzott pimaszság, haragtartás miatti szenvedés, bizonyítási kényszer, álságosság.

Gerincferdülés: kisebbrendűségi érzés, rigolyák, szükséglet-kielégítési félelmek, kitérő személyiség, szabályellenesség miatti szorongás, hiteltelenség, fojtogató szeretet, tudatalatti félelem a felelősségre vonástól, sértett önérzet miatti gátlás.

Gerinc instabilitása: fojtogató nemi energia, tisztátalantól szorongás, elfojtott érzelmi sokk, korábbi partner iránti túlzott gyűlölet, téves élettársválasztás miatti szorongás.

Gerincoszlop görbülése – Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.

Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe. 

Gégehurut – Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.

Golyva – Strúma – Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya).     Elég volt a bántalmakból.Egzisztenciális fensőbbségérzés.

Görcsök – Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.

Gyermekkori betegségek – Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.

Gyomor bántalmai – Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.

Gyomorfájás: megszorítással szembeni ellenállás, görcsös hatalomra törés, elfojtott neurotikus szorongás, tudatalatti félelem a szeretettől, belső harc miatti szorongás, bosszú ártóimpulzusa, szülőktől függés miatti szorongás, hazudozás miatti gátlás.

Gyomorgörcs: rapszodikusság, érzelmek visszafogása, öntetszelgés, önmérgezés, dúlás-fúlás, sértegetés miatti szorongás, sors iránti harag miatti szorongás, túlzott félelem a düh kimutatásától, nagy veszély miatti szorongás.

Gyomor-nyelőcső visszafolyás: idegi izgatottság, túlzott belső aktivitás, önös érdekű szeretet, túlzott egzisztenciális félelem, kilátástalan élethelyzet, munkahelyi kényszerhelyzet miatti szenvedés, önmaga elszigetelése, kapcsolat felbomlása, krónikus félelem, örökös bizonytalanság.

Hangszál gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.

Hascsikarás – A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.

Hasmenés – Elutasítás, kapkodás.nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak” rajtad.

Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal.

Hasnyálmirigy Az élet édessége.

Has felsőrész – Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, – jövőt szimbolizálja.

Has közép – Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes – jelen.

Has alsórész – Bizonytalan anyagi háttér.

Hangképzési problémák: lelki kiúttalanság, elfojtott idegesség, tudatalatti elkeseredettség, tudatalatti szociális szorongás, érzelmi feszültség, halogatás, szélmalomharc, viszolygás, érzelmi zaklatás.

Háttáji fájdalom: megbízhatatlanság, félelem az élettől, kevélység, érzelmi manipuláció, anyai befolyásoltság, kényelemvágy, túlzott támadókedv, fejlődést hátráltató körülmények miatti szorongás.

Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel.

Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.

Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.

Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.

Herpesz: Undorodsz valamitől.

Hidegfront-érzékenység: elfojtott önmegvalósítási vágy, túlzott szociális szorongás, megrendszabályozottság miatti gátlás, probléma miatti szorongás, túlzott elkeseredettség, tudatalatti intim közelség igény.

Homlokfájás: rosszindulat, kapcsolathiány, gőg, erkölcsi vétség, elhárító magatartás, értelmetlen ragaszkodás, túlzott szemérmesség, elfojtott makacsság, vesztes-szerep miatti gátlás.

Hurut a torokban – Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.

Hepatitisz – Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.

Hidegrázás – Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.

Húgyhólyag panaszai – Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.

Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. 

Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, “altesti sírás”.

Hörghurut – Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát.

Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát.

Idegek – Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.

Idegesség – Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.

Idegösszeomlás – Túlzott Én központúság.

Időskori depresszió: kiábrándultság, félelem az intimitástól, titkolt rossz szokások, elvégzett dologgal kapcsolatos feszültség, kapcsolati problémák miatti gátlás, méltatlan bánásmód, elkárhozástól való félelem.


Impotencia – Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.Influenza – Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.

Isiász – Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.Izületek – Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.

Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.

Kelés – Harag, forrongás, háborgó indulatok.  


Kismedencei fájdalom: csapongás, gerjedelem, jóbeosztott-szerep, kitaszítottság, kötelességszerű odaadás, szexuális zaklatás miatti gátlás.


Klimax – Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.

Koleszterin – Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.

Kóros étvágytalanság –Kóros soványság –  Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudat.

Könyök – Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.Elhárítás.

Köröm – Bizonytalanság, védelem.agresszió.

Köröm rágása – Önemésztés, gyermeki dac.

Köszvény – Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.

Kötőhártya-gyulladás – Harag, csalódottság az életben látottak miatt.

Kövérség – Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.

Kancsalság: egyoldalú látásmód.

Kényszeres evés: ingerhiány.

Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség.

Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség.

Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.

Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.

Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.

Láb: comb – Ragaszkodás koragyermekkori traumához.

Lábszár – Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása,vagy túl feszített tempóban haladsz.

Lábfej – Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőtől, megfenekléstől.

Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.

Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik.

Láz, hőemelkedés – Izzó harag.

Leukémia – Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.

Légzés – Az élet befogadásának képessége.

Mandulagyulladás – Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.

Máj – A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.

Máj Betegségei – Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt.Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.

Meddőség – Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.

Melegfront-érzékenység: elfojtott bűnösségérzet, énkifejezéssel ellentétes érzelmi minták, tudatalatti szenvedélyfüggés, tudatalatti szexuális szorongás, legjobbá válás kényszeres vágya miatti szorongás, sérelem miatti szorongás, érzelmek visszafogása miatti gátlás.


Mellkas: rugalmasság, zártság

Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.

Mell ciszta – Túldédelgetés, gondoskodás.

Csomók – Basáskodó magatartás.

Méghdaganat, ciszta – Nemiségben esett csorba.


Mellfeszülés – Táplálék megvonása.

Melléküregek – Egy szeretett személy bosszúságot okoz.

Mellékvese – Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.

Menstruáció előtti zavarok – Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.

Menstruációs zavarok – Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés.

Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség.

Merev nyak – Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.

Migrén: őrjöngés, önösség, lelkifurdalás hiánya, meghasonlás, anyagi kihasználtság, jelen életbeli érzelmi kifakadások, hibák eltúlzása, képzelt veszély miatti szorongás, túlzott szenvedélyesség, bűntudat miatti önkínzás, félelem miatti konfliktuskerülő gyávaság, röghöz kötöttség miatti gátlás, tudatalatti érzéki élvezetekhez vonzódás.

Mozgásbetegség – Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.

Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.

Medence: nemi tartás.

Mióma :  álterhesség.

Munkahelyi depresszió: erkölcsi érzék hiánya, szexuális nyomás, kedvességkényszer, tudatalatti szenvedéshez vonzódás, léhaság miatti elfojtott szorongás, gátlás miatti negatív energiablokkok, veszteség miatti szorongás.


Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon.

Narkolepszia – alvás kényszer – Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.

Nátha – Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.

Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.

Nyakszirti fejfájás: önigazolási vágy, alávetettség, élvezetektől megcsömörlöttség, tudatalatti dac, tudatalatti visszaélés a hatalommal, sors miatti túlzott elégedetlenség, túlzott kifelé mutatás, gátlás miatti szeretetszomj, szellemi beszűkülés miatti szenvedés.


Nyáktömlő gyulladás – Elfojtott harag.

Nyirok betegségei – Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.


Nyirokmirigy gyulladás – Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. “Hát nem borzasztó?”

Nyugtalanság: mélabú, megelégelés, pénzcentrikusság, alsóbbrendűség, állandó szemrehányás miatti szorongás, pusztító tévhitek miatti szorongás, nyomasztó álmok miatti szenvedés, elfojtott félelem a problémáktól, megfeddés miatti félelem.


Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát.

Női mell: anya-gyermek kapcsolat.

Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást.

Orr vérzése –  Esdeklés a szeretetért.önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem  ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért.


Orr polip – nem kívánt gyermek, veszekedések.

Ödéma – Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.

Orr: emóciók, szex, büszkeség.

Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.

Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.

Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.

Ödéma – Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.

Pajzsmirigy – Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra? Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.

Petefészek – A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.

Pikkelysömör – Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.

Porcleválás: rendmánia, túlpörgetettség, tömegfóbia, önkínzás, örömtelen élet, érzeleméhség, rombolásvágy, túlzott önközpontúság, bánat, szexuális vágyódás ártásimpulzusa, örömtelenség miatti szorongás.

Porckopás: lomhaság, emberektől félrehúzódás, anyakép-problémák, elfojtott szeretet, tudatalatti félelem a változástól, ösztönenergiák miatti gátlás, veszteségérzet miatti szenvedés, személyiség megtagadása miatti gátlás.

Porckorongsérv: tettetés, anyagelvűség, énközpontú érzelmek, tudatalatti érzelmi igények, kötelességszegés, sóvárgás, drasztikus indulat, elfojtott szexuális zavartság, túlzott szexuális vágyódás.

Prosztata: férfias agresszió.

Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van.

Rák – Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.

Rákos daganat: Elfolytott harag, bánat.

Reuma – Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.

Reuma – egy izületre terjed ki – Elnyomottság, becsapottság érzete, a  körülmények ócsárolása.

Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.

Ujjak: Hüvelyk – Intellektus, aggódás.

Mutató – Ego, félelem.

Középső – Harag, nemiség.

Gyűrűs – Bánat.

Kisujj – Család, színlelés.

Kar – Képesség az élmények befogadására.

Kéz – Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.

Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.

Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás.

Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.

Sclerosis multiplex – Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.

Sérv – Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.Túlterheled magad.

Súlyvesztés: szigorúság, lelki befolyásolhatóság, félelem miatti megalázkodás, elfojtott szerelmi csalódás, szerelmi beteljesületlenség miatti szenvedés, veszekedések miatti félelem, elváráson aluli teljesítmény miatti szorongás.

Szaruhártya gyulladása – Engesztelhetetlen harag.

Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal.

Szem betegségei – nem szívesen látja, ami életében végbemegy.Valamit nem akarsz meglátni. Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.

Gyermekeknél: Rövidlátás – A jövőkép bizonytalan.

Távollátás – Rettegés a jelentől.

Összetérő kancsalítás – Nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.

Szem túlerőltetése miatti fejfájás: nyersesség, ellenségeskedés, rejtett érzelem, heves érzelmi fellobbanás, felindultság, féltékeny düh, lelki holtpontra jutás, magamutogatási vágy, gátlás miatti odaadási képtelenség, kellemetlenségek miatti szorongás.

Szülést követő fásultság: prűdség, érzelmek kihűlése, élet féltése, gondok a gyerekkel, társadalmi normakövetés miatti szorongás, tudatalatti erőszakos gyűlölet, hiányosság miatti szorongás, tudatalatti vágyakozás.

Szemtengelyferdülés – Fél szembesülni önmagával.

Széttartó kancsalítás – Nem mer szembenézni a jelennel.

Szürkehályog – Képtelen boldogan előretekinteni.

Retina leszakadás – az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.

Zöldhályog – Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.

Szédülés – Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.

Székrekedés – Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.em szeretsz adni.

Szélgörcs – Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.

Szív – Szeretet és biztonság középpontja.

Szív betegségei – érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.

Szívroham – a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.

Szívkoszorúér trombózis – Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.

Szívszorítás – Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.

Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából

Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja

Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.

Térd panaszai – Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.

Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.

Torok betegségei – elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.

Tuberkulózis – Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.

Tüdő betegségei – Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.

Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitás.

Tüdőgyulladás – Újra és újra fellépet sebek, letargia.

Tüdőtágulás – Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.

Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék.

Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség.

Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.

Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.

Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítés.

Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.

Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata.

Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.

Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés.

Vállpanaszok: túlterheltség.

Vastagbél: sokat kritizálsz.

Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.

Vékonybél: tudatos analízis.

Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.

Vér: ego, vitalitás.

Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba.

Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat.  (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)

Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés.

Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.

Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

Zöld hályog: visszafojtott könnyek.



2025 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!