Lemúria

Lemuria egy ősi civilizáció, mely Atlantisz civilizációja előtt létezett.
Úgy tartják, hogy fizikailag Észak-Amerika és Ázsia/Ausztrália között volt található.
Lemuriára hivatkoznak Mu néven is, vagy Motherland of Mu (Anyaföld) néven.
Fénykorában Lemuria lakossága igen fejlett és erősen spirituális beállítottságú volt.
Bár konkrét fizikai bizonyítékokat nehéz lenne találni az ősi kontinens létéről, sok ember „tudja”, hogy szoros kapcsolatban áll Lemuriával.
Amazingcrystal_
Részlet az Élet virágának ősi titka c. könyvből:
…Thoth elmondása alapján Ádám és Éva ideje után egy jelentős tengelyváltozás következett be, melynek eredményeképpen a földrész elsüllyedt és egy másik földtömeg emelkedett ki a Csendes óceán vizéből Ezt ma Lemuriának nevezzük. Thoth szerint Ádám utódai itt telepedtek le és fejlődtek szabadon. 65-70.000 évig időztünk Lemurián. Gyorsan lépkedtünk az evolúciós ösvényen, számos kísérletet hajtottunk végre önmagunkon és igen sok fizikai változást foganasítottunk a testünkben. Megváltoztattuk csontrendszerünket, különös hangsúlyt fektettünk a gerincre és a koponyára. Javarészt jobb agyféltekés, női természetű lények voltunk. Egy evolúciós ciklusban minden esetben dönteni kell arról, hogy a férfi vagy a női jelleg lesz-e a domináns. Fajunk női jelleget vett fel.
Tanítások:
A lemúriai civilizáció nagyon fejlett volt, végül Lemuria nagy részét mégis elnyelték az óceán hullámai.
Ay és Teje neve fennmaradt.
Ez a pár valami olyat tett, amihez azelőtt soha senki sem folyamodott, legalábbis a mi evolúciós ciklusunkban nem.
Rájöttek arra, hogy ha a szeretkezést egy bizonyos módon végezzük és közben meghatározott módon lélegzünk, a gyermekáldás különleges módon valósul meg, továbbá halhatatlanná lehet vele válni.
Ay és Teje alapítottak egy iskolát.
A jelen ciklusban ez volt az első misztériumiskola és a Nakaal Misztériumiskola nevet viselte (lsd tantra.)
Az iskolában a feltámadás vagy égbe emelkedés tantrán keresztüli megvalósítását tanították.
Mielőtt Lemuriát elnyelték az óceán hullámai, mintegy ezer embert képeztek ki, ami 333 háromtagú családot jelent.
Ők elsajátították az iskolában tanítottakat, a szeretkezés ezen formáját, ahol ténylegesen nem értek egymáshoz (interdimenzionális szeretkezés). Lemuria kezdett olyan hellyé formálódni a tanítások által, ahol pár évezred leforgása alatt az egész faj egy új tudatküszöb átlépésére válhatott volna képessé.
Bár sokat fejlődtek a lemúriak, tudatszitjük egy 12 éves gyermek tudatának felelt meg.
Isten szemlátomást nemet mondott a továbbfejlődésre, az idő nem volt megfelelő erre.
Épphogycsak elkezdték a munkát, amikor Lemuria víz alá merült.
Már jó előre, teljes bizonyossággal tudták, hogy Lemuria el fog süllyedni.
Tulajdonukat a Titicaca tóhoz, a Shasa hegyhez és más helyekre menekítették.
Thoth elmondása szerint, Lemuria elsüllyedése és Atlantisz kiemelkedése ugyanabban az időben, egy másik pólusváltás következtében zajlott le.
Mú és Lemuria kutatói szerint a két elnevezés ugyanazt a földrészt takarja és az emberi faj származása egyértelműen ehhez az ősi kontinenshez köthető.
Sokan a két földrészt összemossák és Mú/Lemuria-ként hivatkoznak rá.
A témával foglalkozó kutatók szerint egyes ősi civilizációk erről a kontinensről származtak pontosabban Mú/Lemuria volt az a hely, amely egykor az aztékok, inkák, japánok és pápuák kultúrájára kihatással volt.
Mú/Lemuria és azok a területek, amelyekre hatást gyakoroltak:
Amazingcrystal_
Annyi bizonyos, hogy egy olyan földrész terült el a Csendes-óceánban, amelyen fejlett civilizáció virágozhatott, és ennek az elsüllyedt világnak a maradványain épültek fel a később fiatal kultúrák.
Egészen pontosat senki sem tud mondani, de mindenképpen lennie kellett valamilyen mára már feledésbe veszet földnek az óceánban, amiről az ókori kultúrák említést tettek az írásos feljegyzéseikben.
Lemuria eredete
Máshol is volt titkos birodalom, nemcsak az Atlanti-óceánban. XIX. századi tudósok vetették fel egy elsüllyedt kontinens létezésének gondolatát, hogy megmagyarázhassák az Indiai-óceán környéki flóra és fauna szokatlan eloszlását.
A geológiai kutatások egyértelműen Mú/Lemuria létét támasztják alá, ugyanis indiai Gondwanában éppen olyan perm és triász kori üledékes fossziliákat fedeztek fel, mint Dél-Afrikában.
Lemuria kontinense, ahogy a kutatók elképzelik:
Amazingcrystal_
A földrész, mint ahogy a képen is látható összekötő híd lehetet Ázsia és Ausztrália között.
Elképzelhető, hogy akkoriban a tengerszint alacsonyabb volt Lemuria pedig Ausztráliánál és Ázsiánál is mélyebben terült el, és amikor a tengerek vízszintje drasztikusan megemelkedett az ősi földrész a legmagasabb hegycsúcsok kivételével a tenger alá került.
Ez persze azt jelentené, hogy egykor Ausztrália és Ázsia partvonala is sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett ám a hirtelen áradásnak köszönhetően az alacsonyabb földterületek víz alá kerültek.
Charles Darwin – A fajok eredete – című, 1859-ben megjelent munkája zavarba hozta a tudósokat.
A lemur (maki) főleg Madagaszkár szigetén él, kis számban a közeli Afrikában, ezen kívül azonban Indiában és a Maláj-félszigeten is megtalálható. Más állat és növényfajok esetében ugyancsak felmerült a kérdés, hogyan jutottak át az Indiai-óceánon?
Az adódó válasz a következő: Egy földhídon át, amely az Indiai-óceánban a jelenlegi Seychelle-Mauritiusi platón terült el.
A vitához a geológusok is hozzátették a maguk érveit, rámutatva egyes közép-indiai, valamint dél-afrikai sziklák és kövületek közti hasonlóságra. Megszületett az Afrikát Indiával összekötő, új kontinens, amely Philip Sclater angol zoológus javaslatára a Lemuria nevet kapta.
Megjegyzés: Darwin evolúciós elmélete szerint az ember a majomtól származik, a rokonság bizonyítékaként azonban semmilyen lelet nem került elő.
Ernst Haeckel német természettudós az emberiség lehetséges bölcsőjét látta Lemuriában, de az elmélet alátámasztását szolgáló kövületek a kontinenssel együtt a tengerbe vesztek.
A mai tudományos világnak nincs szüksége Lemuriára, amióta más elméletek, így a kontinensvándorlás, elfogadottak a lemurok különböző helyeken való megjelenésére, valamint az afrikai és indiai geológiai hasonlóságok magyarázatára.
Még ha létezett is Lemuria, évmilliókkal az első emberfajok megjelenése előtt elsüllyedt.
Az, hogy ez az eltűnt kontinens volt az emberiség bölcsőjének egyik lehetséges helye, sok okkultista számára ellenállhatatlan gondolat volt, s Lemuria, Atlantisz mellett foglal helyet.
Érdekesség:
A Lemuralia vagy Limuria a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek a során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból.
A Juliánus-naptár szerint a Lemuralia három napja május 9, 11, és 13 volt.
A mítosz szerint az ünnepet a városalapító Romulus indította el, hogy kibékítse meggyilkolt testvére, Remus szellemét.
Lemúriai kristály
Amazingcrystal_
Tulajdonképpen a kvarc egy módosulásáról van szó, áttetsző mint a hegykristály, de mindegyikük tartalmaz öngyógyulási mintákat.
Pontosan ezért a karmikus és mély sérüléseket, azokat a pusztító érzelmi mintákat amiket hoztunk magunkkal., mint egy sebészkés úgy metszi le az emberről.
Mentálisan  megtanít arra, hogy minden megjelenő gondolat mélységes teremtő erővel bír, és ha megfelelően és tisztán hordozzuk, akkor elementáris erővel jelenik meg az életünkben.
Elűzi a különállóság érzetét, elűzi a terméketlenséget, megmutatja, hogy a gyógyulás nem más mint a spirituális énünk újraegyesülése a „Minden Létezőhöz” .
 Csillagkapukat nyit meg és a jelenhez rögzíti az Ősi Bölcsességet.
Előző élet terápiákhoz nagyon hatásos, mert összeköt minket a múlt tudásával.
Amazingcrystal_
A Lemúriai lakosság  információkat ágyazott a kristályokba.
 Eme információ lényege, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szellemi mind a fizikai szempontból az életben.
 Hogyan lehet a békés a bolygó és hogyan kell használni a gyógyító energiát.
Ezeket az információkat a kristály átadja a tulajdonosának.
A használók azt állítják, hogy a kövek még mélyebb meditatív állapotba hoznak és hozzáférhetünk ősi bölcsességhez.
Ezek eléréséhez segítenek a gyógyító energia a kristályok és segítenek átalakulni azoknak, akiknek szükségük van rá.
Hogyan használjuk ?
Először is tisztítsd meg az elmédet, mielőtt kézbe veszed a kristályt.
Köszöntsd, mikor a kezedbe veszed és tudasd vele, hogy mit szeretnél elérni.
 Érintsd meg vele a harmadik szemed, a homlokodnál, az orrnyerged felett.
 Tartsd a kristályt könnyedén a kezedben, ahogy megnyitod a szíved és az elmédet.
Kérdezd meg, hogy mire van  szüksége, miközben összpontosítod a szemed a kristályon lévő képződményekre.
Érezd a kristályt, szinte halld a válaszát.
Ha a  kristály a kezedben van, sétálj vele, hogy létrehozz egy úgymond védő kört magad körül.
 Tartsd a kezedben és egy idő után a Lemúriai kvarc kristály létrehoz egy hatékony gyógyító energiát.
A kristály energiája segíti a kapcsolatot a szív csakrával.
Tartsd a kristályt a kezedben, amikor dolgozik és egyensúlyt teremt  a csakrákkal.
Éjszakára feküdj le egy Lemúriai kristállyal a kezedben.
Az energia, amit ad, javítja az alvás minőségét és jobb álmokat hoz, sőt, aki érzékenyebb, érdekes álmokat láthat.
Tartsd a Lemúriai kristályt a kezedben meditálás közben .
Ez segíthet összpontosítani a mediációra teljesen.
Tartd a Lemúriai kristályt a jobb kezedben, ahogy sétálsz a személy, hely vagy tárgy körül, amelyet szeretnél megvédeni .
Ez létrehoz egy közvetlen védő energiát akörül, amit meg akarsz védelmezni.
Amazingcrystal_
2025 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!