Angyalok
Ezen az oldalon az általam készített angyalkák láthatóak.
Amennyiben nem látod a fotók között azt, amire vágysz, csak tudasd velem és elkészítem Számodra!
Az Angyalhívók használata:
Egy ősi kelta legenda szerint az emberek sok-sok ezer évvel ezelőtt együtt éltek az őrangyalaikkal, azonban, valószínűleg az Eredendő Bűn következtében elszakíttattak tőlük.
Mivel az angyalok nagyon sajnálták, hogy elvesztették az emberek társaságát, megajándékoztak minket kis angyalhívókkal, amik ha megrázzuk őket, úgy szólnak mint a kis harangok.
Tulajdonképpen arra valók, hogy megvédjenek minket.
Hordhatjuk magunknál, vagy felakaszthatjuk egy központi helyre, ahol a védőangyalunk ha érzékeli, hogy baj van, máris ott terem és a segítségünkre van.
Szokták várandósok hosszú láncon a hasuk felé lógatva viselni, majd később a láncot a bölcsőre akasztják, de lehet ajtó felé akasztani, kis csengőt ráakasztani, így ajtónyitáskor cseng és a házat védelmezi.
Az egyetlen kikötése az angyaloknak az volt, hogy a hívó személyhez kötődik: mindenkinek saját angyalhívója van, így az őrangyal tudni fogja, hogy őt keresik, az angyalhívó nem átruházható.
Egyetlen kivétel a terhesség, mikor a szülés után az anyuka eldöntheti, hogy ő maga hordja tovább az ékszert vagy a csemetéé lesz.

Angyalka angyaloltárra, vagy kristályoltárra

A termék ára fontban: £6
A termék ára forintban: 2970Ft

Achát angyal figura

Mérete: 3,5 cm.
A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 4950Ft

Angyalhívós lakásdísz

A termék ára fontban: £16
A termék ára forintban: 7920Ft

Aura kristályos angyalkák

A termék ára fontban: £6
A termék ára forintban: 2970Ft

Bőséghozó kristály angyalkák

A termék ára fontban: £6
A termék ára forintban: 2970Ft

Angyalkák

Felső kettő: Variscit ELKELT! és rodokrozit. Alsó kettő: Csaroit-ELKELT és lápisz lazuli.
A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalkák

A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalkák

A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalkák

A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalkák

A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalkák

A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 2480Ft

Angyalos, misztikus hűtőmágnesek

Mindegyikből 1-1 darab elérhető.
A termék ára fontban: £3
A termék ára forintban: 1490Ft

Aurakristályos Angyalhívók

Az Angyalhívókban az aurakristályok fajtái: rózsa aura kristály, rubin, aura kristály, szivárvány aura kristály, mennyei lila aura kristály/ ő elkelt, de kérésre készítek ugyanilyet / , szibériai kék aura kristály, napfény aura kristály, ezüst aura kristály és angyal aura kristály. Az Angyalhívó használata: Egy ősi kelta legenda szerint az emberek sok-sok ezer évvel ezelőtt együtt éltek az őrangyalaikkal, azonban, valószínűleg az Eredendő Bűn következtében elszakíttattak tőlük. Mivel az angyalok nagyon sajnálták, hogy elvesztették az emberek társaságát, megajándékoztak minket kis angyalhívókkal, amik ha megrázzuk őket, úgy szólnak mint a kis harangok. Tulajdonképpen arra valók, hogy megvédjenek minket. Hordhatjuk magunknál, vagy felakaszthatjuk egy központi helyre, ahol csak meg kell csörgetni és a védőangyalunk máris ott terem ha szükségünk van rá. Szokták várandósok hosszú láncon a hasuk felé lógatva viselni, majd később a láncot a bölcsőre akasztják, de lehet ajtó felé akasztani, így ajtónyitáskor cseng és a házat védelmezi. Az egyetlen kikötése az angyaloknak az volt, hogy a hívó személyhez kötődik: mindenkinek saját csengőhangja van, így az őrangyal tudni fogja, hogy őt keresik, az angyalhívó nem átruházható. Egyetlen kivétel a terhesség, mikor a szülés után az anyuka eldöntheti, hogy ő maga hordja tovább az ékszert vagy a csemetéé lesz.
A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 5450Ft

Angyalka díszek

Méretük: 8 cm. A fa az alap és azon vannak az ásványok. Van vegyes köves, gránát köves és rózsakvarc köves angyalka.
A termék ára fontban: £8
A termék ára forintban: 3960Ft

Aurakristályos angyalkák

A bal szélső elkelt! Van rajtuk kis kapocs, hogy felrakhatóak legyenek ruhára, vagy táskára, esetleg még medálként is viselhetőek, amolyan védelmező Angyalka talizmánként. Ha plusz erő, energia önbizalom, vagy kitartás kell, csak megérintjük a kristályt az angyalkában és a segítségünkre lesz. Az angyalkák tartalma a képen balról jobbra: többszínű aura kristály, mennyei lila aura kristály, angyal aurakristály, napfény aurakristály, szivárvány aurakristály, akva aurakristály. Mindegyiknek a feje egy rózsakvarc, ami a szeretet, a szerelem köve, segíti az önbizalmat és az önmagunk elfogadását.
A termék ára fontban: £9
A termék ára forintban: 4460Ft

Angyalka kép

Kristályokból kirakott angyalka forma képkeretben. A tartalma: gránát, hegyikristály, holdkő, citrin, peridot, rózsakvarc. A mérete: 13,5 x 18,5 cm.
A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 5940Ft

Kerek szemekből angyalhívó

Tartalma:
Szivárvány aura kristály: Segít hogy nyitottak legyünk az angyali jelenlétre.
Akvamarin: Elősegíti az angyali birodalommal való kommunikációt és magasabb rendű dimenziókból hoz üzenetet.
Citrin: Az életöröm angyalainak fényével ragyogja be életed.
Rózsakvarc: Ez a kristály a Szeretet angyalainak kristályfénye.
Hegyikristály: A kristályok kristálya, a leghatékonyabb gyógyító és energiafelerősítő kristály a Földön.
Opalit: Segíti a kapcsolatok erősítését, ebbe beleértve az angyali kapcsolatokat is.
Labradorit: Az egyik legmisztikusabb kristály, védelmez és óv a negatív energiáktól, angyalszárnyak segítségével.
Csak a kezedben kell tartani ezt az angyalhívót, ha azt szeretnéd, hogy Angyalok érkezzenek az életedbe, hogy segítsenek Neked.
Ha azt szeretnéd, hogy az angyalok jelenlétét sűrűbben érezd magad körül, akkor teremts számukra kis földi angyalparadicsomot.
Ebben az angyalhívóban megvan minden ahhoz, hogy Ők bármikor a segítségedre siessenek, ha ennek az angyalhívónak a segítségével hívod őket.
Majd meglátod, a saját személyes aurád lesz a béke, a harmónia és a szeretet, a környezeted pedig egy igazán nyugalmas, kiegyensúlyozott, harmonikus légkör.
Ehhez csupán már csak annyi kell, hogy legyen szeretet a lelkedben és a szívedben.
A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 6440Ft

Angyali védelemmel ellátott kövek.

Jelenleg a képen lévőek még elérhetőek. Akitől beszereztem, az Angyalterapeuta és Ő készíti ezeket a köveket, majd pedig áldást kér rájuk az Angyaloktól. Mondta, hogy tudja, külsőre nem a legszebbek a kövek, de az Angyaloknak ezek voltak a megfelelőek / mert hogy nem mindig a legszebb a legjobb /, általuk választotta ki sok közül a legmegfelelőbbeket a védelmező feladatra. Azt mondta, hogy ezek a kövek tökéletesek Angyali meditációra, védelemre, angyali segítséghívásra. Ha a munkában nem akadályoz, akkor minél többet hordd magadnál ezt a védőkövet. Bár nem ásványokon van az Angyali jel, "csak sima" köveken, de a tisztítás és feltöltés náluk is szükséges mint az ásványoknál, ugyanis ezeknek a köveknek is meg kell tisztulniuk a negatívumoktól, hogy aztán minél erősebben kelhessenek a védelmedre. Éjszakára ne tartsuk magunknál, hadd pihenjenek, de lehet az éjjeliszekrényen például, az energia mezőnk közelében. Egy életen át védelmeződ lehet egy ilyen Angyali védelemmel ellátott kövecske.
A termék ára fontban: £9
A termék ára forintban: 4460Ft

Angyalhívók / Tértisztítók orgonittal

Az ár darab ár!
A képen 4 darab angyalhívó látható, melyek mindegyikén van szelenit kő, ami a legerősebb angyalhívó és védelmező is egyben, ezért ezeket fel lehet használni őket tértisztításhoz is.
A tartalmuk:
Balról jobbra:
- Rodokrozit, két darab howlit kereszt, szelenit-lemúriai kvarckristály orgonit és tibeti ezüst-ELKELT!
- Akvamarin, két darab howlit kereszt, szelenit-lemúriai kvarckristály orgonit és tibeti ezüst-ELKELT!
- Karneol, két darab howlit kereszt, szelenit-lemúriai kvarckristály orgonit és tibeti ezüst.
- Amazonit, két darab howlit kereszt, szelenit-lemúriai kvarckristály orgonit és tibeti ezüst-ELKELT!.
Mindegyik úgy van összerakva, aolyan alkalmas ásványokból, hogy alkalmas az Angyalok behívására az életünkbe és egyben fel lehet használni őket tértisztításkor, vagy entitások eltávolításakor is.
A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 6440Ft

Extra angyalhívó kristálycsomag

A tartalma: Szelenit, Angelit, Angyal aura kristály, Szivárvány aura kristály, Szolár kvarc, Holdkő, Rózsakvarc, Korall, Hematit, Ametiszt, Akvamarin, Hegyikristály, Türkiz, Karneol, Tigrisszem, Labradorit. Ez az angyalhívó mint a neve is mutatja, segít behívni az életünkbe az angyali segítséget. Bármelyik angyalt tudjuk vele hívni, olyan ásványok vannak benne, amik minden angyalt segítségül tudnak hívni. Csak magunknál kell tartani és amikor szükség van angyali segítségre, hívni őket úgy, hogy ezt a csomagot a tenyerünkbe vesszük és érezzük a kövek rezgését, hogy dolgoznak, hogy felmelegednek a kezünkben, ez a jel. Ha azt szeretnéd, hogy az angyalok jelenlétét sűrűbben érezd magad körül, akkor teremts számukra kis földi angyalparadicsomot. :) Ebben az angyalhívóban megvan minden ahhoz, hogy Ők bármikor a segítségedre siessenek, ha ezzel hívod őket Ennek a segítségével a saját személyes aurád lesz a béke, a harmónia és a szeretet, a környezeted pedig egy igazán nyugalmas, kiegyensúlyozott, harmonikus légkör. Ehhez csupán már csak annyi kell, hogy legyen szeretet a lelkedben és a szívedben. :)
A termék ára fontban: £30
A termék ára forintban: 14850Ft

Angyalhívó kristálycsomagok

Az ár darab ár!
A képen láthatóakból egy darab elérhető!
A tartalmuk: Angyali Angelit, Angyali Larimar, Angyali védelmező Szelenit, Igaz szeretethozó Rózsakvarc és Nyugtató, békehozó Howlit.
Ezek az angyalhívók, mint a nevük is mutatja, segítenek behívni az életünkbe az angyali segítséget. Bármelyik angyalt tudjuk vele hívni, olyan ásványok vannak benne, amelyek bármely angyalt segítségül tudják hívni. Csak magunknál kell tartani és amikor szükség van angyali segítségre, hívni őket úgy, hogy ezt a csomagot a tenyerünkbe vesszük és érezzük a kövek rezgését, hogy dolgoznak, hogy felmelegednek a kezünkben, ez a jel. Ha azt szeretnéd, hogy az angyalok jelenlétét sűrűbben érezd magad körül, akkor teremts számukra kis földi angyalparadicsomot. ? Ebben az angyalhívóban megvan minden ahhoz, hogy Ők bármikor a segítségedre siessenek, ha ezzel hívod őket. Ennek a segítségével a saját személyes aurád lesz a béke, a harmónia és a szeretet, a környezeted pedig egy igazán nyugalmas, kiegyensúlyozott, harmonikus légkör. Ehhez csupán már csak annyi kell, hogy legyen szeretet a lelkedben és a szívedben.
A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 6440Ft

Egyedi Csakraharmonizáló Angyalhívó

Mint a neve is mutatja, segít behívni az életünkbe az angyali segítséget, emellett a csakráinkat is karbantartja. Bármelyik angyalt tudjuk vele hívni, olyan ásványok vannak benne, amelyek azokat az angyalokat is segítségül tudják hívni, amelyek a csakráinkat tisztogatják és védelmezik. Csak viselni kell és amikor úgy érzed, hogy szükség van angyali segítségre, hívni kell őket ennek a segítségével. Ha azt szeretnéd, hogy az angyalok jelenlétét sűrűbben érezd magad körül, akkor teremts számukra kis földi angyalparadicsomot. 🙂 Ebben az angyalhívóban megvan minden ahhoz, hogy Ők bármikor a segítségedre siessenek, ha ennek a szépségnek a segítségével hívod őket. Ennek a segítségével a saját személyes aurád ! és a csakráid / lesz a béke, a harmónia és a szeretet, a környezeted pedig egy igazán nyugalmas, kiegyensúlyozott, harmonikus légkör. Ehhez csupán már csak annyi kell, hogy legyen szeretet a lelkedben és a szívedben. 🙂 A tartalma: tibeti kvarckristály, hegyikristály, fluorit, smaragd, akvamarin, malachit, citrin, karneol, korall, hematit és tibeti ezüst.
A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 7430Ft

Támogató, védelmező Arkangyalok





- - Aduachiel – Igazság, igazságosság - köve a szodalit.- Ambriel – Tudás, tanulás, figyelem, koncentráció - köve a tigriszem
- - Asinel – Szerencse - köve a jáde- Asmodel – Kozmikus szeretet, szeretet minden létező iránt - köve a rózsakvarc- Asturel – Irgalmasság, kegyelem, részvét - köve az apatit - Auretiel – Gyógyulás, gyógyulási folyamatok - köve a hegyikristály - Beleguel – Felépítés, új kezdet, alapítás, építés - köve a holdkő - Cesariel – Védelem ellenség, veszély esetén - köve az obszidián - Deusel - Lelki melegség, az otthon melegsége - köve a prehnit - Doradoel - Az összes energiafajta és rezgés irányítója. Gyógyító energiákat kórházakba irányít, erőművek energiája, vezetékes energiák, a földi energiák a Föld energiaközpontjaiban. - köve a borostyán - Eguel - Önuralom, hajlamok, ösztönök féken tartása, vérmérséklet, állatok megfékezése, erők féken tartása. Más emberek uralma alóli megszabadulása érdekében is hívjuk. - köve az ónix - Emkiel - Anyagi biztonság, bőség - köve a citrin - Fenel - Ő a könyörületesség, és a kegyelem angyala. Akkor hívjuk, ha Isten kegyelmét és könyörületességét szeretnénk elérni magunk, vagy mások számára. - köve a lápisz lazuli - Hachamel - Amolyan iránytű az életben. Segít minden új utat keresőnek és "felkarol", hogy az életben jól boldoguljunk. - köve az aventurin - Hanael - Ő a spirituális események egyik legfontosabb angyala. A világ rendje, a politika és a világtörténelem felett is ő áll. - köve az achát - Hestiel - Megbékélés, önelfogadás, kiengesztelődés, kibékülés saját magunkkal is. - köve a füstkvarc - Jophaniel - Felemelkedés, lelki érettség. - köve az akvamarin
- - Katzachiel - Ő a nyugalom, a csend, és az elmélyülés angyala. Hívható bármilyen zaj esetén, vagy a belső nyugalom megtalálása érdekében, ha idegesek vagyunk, és meditációhoz vagy imához való elmélyülés segítségéhez. - köve a howlit- Komutiel - Ő az állatok angyala. Az ő védelme alatt áll az egész állatvilág. Hívható vadgondozással, állattenyésztéssel, állategészségüggyel és állatpszihológiával kapcsolatban. Az állatvédőknek tanácsos együttműködniük vele. - köve a fehér kagylóhéj- Labael - Sokszorozódás a szaporodás értelmében, terhesség, tenyésztés. - köve az amazonit - Malequiel - Önbizalom, életmód váltás, magabiztosság. - köve a labradorit - Parkaduel - Béke, viták lecsendesítése, béketárgyalások, belső béke. - köve az ametiszt - Raquel - Ő az univerzum összes rengésének az angyala. Ha pozitív energia, rezgés kell, hívjuk. - köve a türkiz - Simiel- Szerelem, problémák a partnerkapcsolatokban, szerelmi bánat. - köve a malachit - Stamiel - Siker, kiteljesedés. - köve a gránát - Tarosiel - Kilábalás a vészhelyzetekből, kísértések, félelmek, ellenségeskedés, sóvárgás, saját félelmeink, negatív tulajdonságaink legyőzése. - köve a mohaachát - Tattwaiel - Öröm, életöröm, életerő energia. - köve a jáspis - Zaphkiel - Elmélkedés, meditáció, autogén tréning. - köve a rodonit
A termék ára fontban: £25
A termék ára forintban: 12380Ft