Karkötők

A karkötők testünknek azon az oldalára hatnak, amelyiken viseljük őket, de ettől eltérő az agyra kifejtett hatás!
Míg a jobb karon hordott karkötő a bal agyféltekére hat, addig a bal karon hordott karkötő a jobb agyfélteke működésére van hatással!


  • A jobb agyfélteke elsősorban a látott dolgok felismerését és a térbeli eligazodást szolgálja.

  • A jobb agyféltekénk reagál a testünkből jövő belső érzésekre is.

  • A jobb agyféltekénkkel dolgozzuk fel a metakommunikációt.

  • A jobb agyfélteke hiányos működése okozza az érzések, érzelmi állapotok kifejezésének képtelenségét, ezért a jobb agyféltekéhez szorosabban köthetők az érzelmi zavarok, így az érzelmi betegségek okai is.
    A bal agyfélteke és a drágakövek hatása - A bal agyféltekében található a beszéd, tehát a nyelv (nyelvek) megértésének és használatának képességét szolgáló terület - de egyénileg változó formában és mértékben.

  • A bal agyfélteke felelős a logikus gondolkodásért, ezen kívül analizál, ítél, lineárisan érzékel, a részletekre helyezi a hangsúlyt, érzékeli a félelmet és az időt.


Kérésre az következőkben felsorolt kristályok bármelyikéből készítek karkötőt, vagy egyéb ékszert:
Peridot, sárga opál, pink opál, zöld opál, holdkő, rózsakvarc, ametiszt, citrin, rodokrozit, arany tigrisszem, korall, akvamarin, hópehely obszidián, kék és zöld türkiz, afrikai türkiz, hegyikristály, moha achát, bordó gránát, narancs-, zöld-és kék napkő, indián achát, bronzit, fehér howlit, világoskék és sötétkék kianit, arany rutilkvarc, vörös jáspis, vegyes színű  turmalin, pink turmalin, zöld jáde, mokait, malachit, kagyló bézs színben és hófehérben, karneol, ruby-zoizit, prehnit, füstkvarc, amazonit, zöld aventurin, ametrin, unakit, opalit, rodonit, arany pirit, vegyes színű fluorit, csaroit, hematit, lápisz lazuli, larimar, balti borostyán, labradorit, cseresznyekvarc, kék és zöld apatit, fekete ónix, igazi napkő.

Ha bármely achát bővebb leírása érdekel, akkor ide kattints:

https://www.amazingcrystal.co.uk/tudnivalo-az-achatokrol/tudnivalo-az-achatokrol/

Karkötő

Tartalma: Vörös tigrisszem és bronzit.
Hatásai: Véd, erősíti az önértékelést, kiegyensúlyozza a jin– és a jangenergiát, fájdalomcsillapító és nyugtató, elősegíti a belső békét, legyőzi a letargiát és motivációt biztosít.
 


A termék ára fontban: £8
A termék ára forintban: 2920Ft

Karkötő

Tartalma: Akvamarin és szivárvány hematit.
Hatásai: Hasznos torokfájásra, megduzzadt mirigyekre és pajzsmirigyproblémákra.
Összehangolja a hipofízist és a pajzsmirigyet, szabályozza a hormonokat, valamint a növekedést.
Általános frissítő hatású.
Véd, földel, vérrel kapcsolatos betegségeknél segít.
 


A termék ára fontban: £8
A termék ára forintban: 2920Ft

Eperkvarc karkötő


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Kalszilika kövek ezüstben

Mérete: 21 cm, de tudom 1,5 - 1,5 centivel kisebbre vagy nagyobbra állítani kérésre.
 


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Ezüstözött karkötő, pár szem malachittal

Kérésre méretre állítom!


A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 1830Ft

Ezüstözött karkötő, pár szem larimarral

Kérésre méretre állítom!


A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 1830Ft

Ezüstözött karkötő, pár szem lápisz lazulival

Kérésre méretre állítom!


A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 1830Ft

Ezüstözött karkötő, pár szem színes kvarckristállyal

Kérésre méretre állítom!


A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 1830Ft

Ezüstözött karkötő, pár szem csaroittal

Kérésre méretre állítom!


A termék ára fontban: £5
A termék ára forintban: 1830Ft

Ezüstös hegyikristály és lápisz lazuli yin-yang karkötő

Állítható méretű.
Mi a yin yang?
A kínai alapfilozófia két alapelven nyugszik, amelyek néha ellentmondóak, de függetlenek egymástól.
A két elv, a yin és a yang.
Habár a yin és a yang néha egymással ellentétes, de sohasem zavarják egymást és mindkettőnek szüksége van a másikra, egyik nélkül a másik nem létezik és egyik sem fontosabb a másiknál.
 


A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 3650Ft

Zafír és fehér howlit yin-yang karkötő

Állítható méretű.
Mi a yin yang?
A kínai alapfilozófia két alapelven nyugszik, amelyek néha ellentmondóak, de függetlenek egymástól.
A két elv, a yin és a yang.
Habár a yin és a yang néha egymással ellentétes, de sohasem zavarják egymást és mindkettőnek szüksége van a másikra, egyik nélkül a másik nem létezik és egyik sem fontosabb a másiknál.


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Fehér howlit és fekete achát yin-yang karkötő

Állítható méretű.
Mi a yin yang?
A kínai alapfilozófia két alapelven nyugszik, amelyek néha ellentmondóak, de függetlenek egymástól.
A két elv, a yin és a yang.
Habár a yin és a yang néha egymással ellentétes, de sohasem zavarják egymást és mindkettőnek szüksége van a másikra, egyik nélkül a másik nem létezik és egyik sem fontosabb a másiknál.


A termék ára fontban: £9
A termék ára forintban: 3290Ft

FEhér jáde és fekete yin-yang karkötő

Állítható méretű.
Mi a yin yang?
A kínai alapfilozófia két alapelven nyugszik, amelyek néha ellentmondóak, de függetlenek egymástól.
A két elv, a yin és a yang.
Habár a yin és a yang néha egymással ellentétes, de sohasem zavarják egymást és mindkettőnek szüksége van a másikra, egyik nélkül a másik nem létezik és egyik sem fontosabb a másiknál.


A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 3650Ft

Kagyló, opalit és fehér howlit karkötő

Méretre állítható.


A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 3650Ft

Női karkötő

Tartalma: Műbőr, fekete ónix, ezüstös hegyikristály és tibeti ezüst.
Mérete: 20 cm, állítható, de kérésre leveszek, vagy hozzáteszek 1-2 centit.
 


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Női karkötő

Mérete: 21 cm, állítható, de 1-2 centivel meg tudom toldani, vagy ugyanennyit le tudok venni belőle.
Tartalma: Műbőr, rubin, borostyán és tibeti ezüst.
 


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Női karkötők

Malachit, / lápisz lazuli ELKELT! / , rózsakvarc és opalit karkötők tibeti ezüstben.
Méretük: A malachit 22 cm, a másik három 21 cm, de kérésre le tudok venni belőlük maximum 3 centit.
 


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Zöld berill kövek ezüst karkötőben

Egy darab elérhető belőle!  


A termék ára fontban: £14
A termék ára forintban: 5110Ft

Labradorit kövek ezüst karkötőben


A termék ára fontban: £17
A termék ára forintban: 6210Ft

Hegyikristály kövek ezüst karkötőben


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Kalszilika kövek ezüst karkötőben


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Borostyán karkötő

Borostyán hatásai:
Csillagjegy: Ikrek, Oroszlán, Vízöntő.
Elem: levegő, kevés tűz.
Színe: aranybarna vagy sárga, mesterségesen színezik zöldre.
Jellegzetességei: valójában a borostyánkő egyáltalán nem kristály. Fagyanta, amely megszilárdult és megkövesült (fosszilissá vált). Szoros kapcsolata a földdel, és a magasabb rendű energiák számára földelést biztosít. Erőteljes gyógyító és tisztító: kivonja a rendellenességet a testből, és elősegíti a szövetek új életre keltését. Ugyancsak tisztítja a környezetet és a csakrákat. Elnyeli a negatív energiákat és átalakítja pozitív erőkké, amelyek serkentik a szervezet öngyógyítását.
Pszichológiailag: a borostyánkő stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Meleg fénylő energiái vidám, mesterkéletlen beállítottsággá alakulnak át, amely azért tiszteletbe tartja a hagyományokat. Segíthet semlegesíteni az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot.
Mentálisan: a borostyánkő serkenti az elmét, megtisztítja a depressziótól; előmozdítja a pozitív gondolkodás módot és a kreatív önkifejezést. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, jótékonyan hat az emlékezetre. Rugalmassága szerteoszlatja az ellenkezést.
Érzelmileg: békességet teremt bennünk, és erősíti a bizalmat.
Spirituálisan: a borostyánkő fejleszti az önzetlenséget, a bölcsességet.
Gyógyhatása: a borostyánkő a csakrák rendkívül hatékony tisztítója és gyógyítója. Fizikai szinten életerővel itatja át a testet, és megvan az a képessége, hogy kivonja a betegséget a testből. A fájdalom és a negatív energia elnyelésével lehetővé teszi, hogy a szervezet visszanyerje az egyensúlyát, és önmagát gyógyítsa. Csillapítja a stresszt. Együtt rezeg a torokkal, jótékony hat a golyvára és más torokproblémákra; gyógyítja a gyomrot, a lépet, a vesét, a húgyhólyagot, a májat és az epehólyagot; enyhíti az ízületi problémákat, valamint erősíti a nyálkahártyát. Elixírként és sebgyógyításra használva kitűnő természetes antibiotikum. Serkenti a napfonatcsakrát, és segíti az energiák földelését a testbe.
   


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Borostyán karkötő

A mérete állítható, de azért egyeztessünk, mielőtt megvennéd és pontosan a csuklódra alakítom. A hatásai: valójában a borostyánkő egyáltalán nem kristály. Fagyanta, amely megszilárdult és megkövesült (fosszilissá vált). Szoros kapcsolata a földdel, éppen ezért is nagyon erős gyógyító hatása van a természetes borostyánnak. A magasabb rendű energiák számára földelést biztosít. Erőteljes gyógyító és tisztító: kivonja a rendellenességet a testből, és elősegíti a szövetek új életre keltését. Ugyancsak tisztítja a környezetet és a csakrákat. Elnyeli a negatív energiákat és átalakítja pozitív erőkké, amelyek serkentik a szervezet öngyógyítását. Pszichológiailag: a borostyánkő stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Meleg fénylő energiái vidám, mesterkéletlen beállítottsággá alakulnak át, amely azért tiszteletbe tartja a hagyományokat. Segíthet semlegesíteni az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot. Mentálisan: a borostyánkő serkenti az elmét, megtisztítja a depressziótól; előmozdítja a pozitív gondolkodás módot és a kreatív önkifejezést. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, jótékonyan hat az emlékezetre. Rugalmassága szerteoszlatja az ellenkezést. Érzelmileg: békességet teremt bennünk, és erősíti a bizalmat. Spirituálisan: a borostyánkő fejleszti az önzetlenséget, a bölcsességet. Gyógyhatása: a borostyánkő a csakrák rendkívül hatékony tisztítója és gyógyítója, tökéletesen egyensúlyban tartja őket. Fizikai szinten életerővel itatja át a testet, és megvan az a képessége, hogy kivonja a betegséget a testből, ezért van, hogy pici babáknak is ajánlják a fájdalom ellen és az immunrendszer erősítésére. A fájdalom és a negatív energia elnyelésével lehetővé teszi, hogy a szervezet visszanyerje az egyensúlyát, és önmagát gyógyítsa. Csillapítja a stresszt. Együtt rezeg a torokkal, jótékony hat a golyvára és más torokproblémákra; gyógyítja a gyomrot, a lépet, a vesét, a húgyhólyagot, a májat és az epehólyagot; enyhíti az ízületi problémákat, valamint erősíti a nyálkahártyát. Elixírként és sebgyógyításra használva kitűnő természetes antibiotikum. Serkenti a napfonatcsakrát, és segíti az energiák földelését a testbe.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Opál-opalit karkötő

A hatásai: Hangsúlyozza a kozmikus tudatot, valamint extraszensz és misztikus látásmódra késztet. Eredeti és dinamikus kreativitásra ösztönöz; segít, hogy megismerjük valódi énünket és kifejezésre tudjuk juttatni. Karmikus kő; arra tanít, hogy minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Védelmet is nyújt, mégpedig úgy, hogy ha megfelelően van programozva, akkor észrevehetetlenné és láthatatlanná tesz. Pszichológiailag: az opál felnagyítja az egyéni sajátosságokat, és a jellemvonásokat a felszínre hozza, hogy meg lehessen változtatni. Fejleszti az önértékelést, segít felismerni lehetőségeink teljes tárházát. Mentálisan: az opál világosságot és spontaneitást biztosít. Erősíti a művészetek iránti érdeklődést. Érzelmileg: az opált a szerelemmel, a szenvedéllyel, a vággyal és az erotikával hozták összefüggésbe. Csábító kő; felerősíti az érzelmi állapotokat és felszabadítja a gátlásokat. Az érzelmeket stabilizálni is tudja, de mivel szétszórja az energiát, fontos, hogy a használója teljesen kiegyensúlyozott legyen. Egyértelművé teszi az érzelmeket, vagy életre hívja azokat, illetve más kövekkel együtt segíti az egyesítésüket. Megmutatja a múltbeli érzelmi állapotainkat. Arra bátorít, hogy adjunk hangot pozitív érzelmeinknek. Úgy tartják, hogy az opál viselése lojalitást, hűséget és spontaneitást biztosít; a megbízhatóságot viszont felnagyíthatja, ha már megvan rá a hajlandóság. Arra is használhatjuk, hogy gyógyulást idézzünk elő a Föld energiamezőjében; jótékonyan hat a kimerülő természeti forrásokra, az energiarácsot újra feltölti, stabilizálja. Gyógyhatása: az opál erősíti az élni akarást. Gyógyítja a Parkinson kórt, a fertőzéseket és a lázat; fejleszti az emlékezetet. Tisztítja a vért és a veséket, szabályozza az inzulintermelést, megkönnyíti a szülést, és csillapítja a menstruáció előtti tüneteket. Hasznos a szemnek, különösen elixírként. A társas kapcsolatok erősítője, segít jó kapcsolatot ápolni embertársainkkal és környezetünkkel. A segítségével előttünk kitáguló horizont által tisztábban láthatjuk a környezetünket, amely saját magunknak tart tükröt. E tükörben pedig lehetőségünk van felmérni tudatosságunkat, az önmagunkkal való kapcsolatunkat, s rádöbbenhetünk arra is, ha változni, változtatni akarunk, milyen módon tehetjük ezt meg. Serkenti a tüdő működését, elősegíti az oxigénfelvételt. Hatékony a makacs megfázások, illetve a dohányzás okozta légúti problémák kezelésében. Segíti a szervezet öngyógyító folyamatait, javítja az oxigénfelvételt. Segít fulladás, köhögés, oxigénhiányos keringési zavar, alvászavar esetén.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Bronzit karkötő

A hatásai: Segít egyszerűen "jelen lenni",elérni a nem cselekvés és nem tevés dinamikus állapotát. Ez a megfelelő kő,ha nehezen csillapodunk le,mivel tökéletes higgadtságot kölcsönöz. Védelmez az átkok és mágiák ellen,visszafordítja küldőjéhez a negatív gondolatokat és a rosszindulatot. Még hatékonyabb,ha erre a célra fekete turmalinnal együtt használjuk. Erősíti az ítélkezés nélküli különbségtételt,rámutat a legfontosabb döntésekre,és elősegíti a határozott cselekvést. Segít az érdekeinket érvényesíteni,és hideg fejjel gondolkodni,helyreállítja a lélekjelenlétet. Jótékonyan hat a stresszre,visszafordítja az akaratosságot,megtanít arra,hogyan engedjük át magunkat az isteni akaratnak. Támogatja a férfias jang energia egyensúlyba kerülését a testben vagy a pszichében. Segítséget nyújt krónikus kimerültség esetén,a vas felszívódásához,továbbá izomgörcsök esetén. Jó hatással van az idegekre,enyhíti a fájdalmat.


A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 3650Ft

Karkötő

A hatásai: Növeli a koncentrációs képességünket, kitűnő választás a tanulás hatékonyabbá tételéhez. Növeli a szeretet irányi igényünket, illetve a szeretni tudásunkat. Fokozza a szerelmi vágyat és segít harmonikusabbá tenni szerelmi viszonyunkat. Segítségével felismerhetjük belső igényeinket és megtanulhatjuk integrálni azokat. Javítja életminőségünket, és fokozza életörömünket. Enyhíti a szorongást. Serkenti a belső látást és a spirituális előrelátást, segít megbirkózni a spirituális szinten bekövetkező óriási változással. Ezt megkönnyítve szintetizálja a szív- és a koronacsakrát, tisztítja az aurát, és fokozza a feltétel nélküli szeretetet. Támogatja a rezgések megváltozását, és a magasabb rendű valósághoz kapcsolódik. Ugyanakkor mélyreható fizikai–érzelmi gyógyulást idéz elő. Hozzájárul ahhoz, hogy a jelen pillanatot tökéletesen fogadjuk el. Felszabadítja a mélyen gyökerező félelmeket, és különösen hasznos az ellenállás leküzdéséhez, valamint a dolgok távlatokban történő szemléléséhez. Belső hajtóerővel, energiával és spontaneitással ruház fel, viszont csökkenti a stresszt és az aggódást; kiegyensúlyozottá tesz. A negatív energiát gyógyítóvá alakítja át, a rendellenességeket pedig jóllétté változtatja át. A kimerült testet újra energiával tölti fel, meggyógyítja és kiegyenlíti a kettősségeket, szabályozza a vérnyomást. Bármelyik szinten hatékonyan egyesíti az energiát. Enyhíti a sötét hangulatokat, és kiváló ellenszere a depressziónak. Csökkenti a félelmet, a fóbiát és az aggódást, megszünteti a szorító érzéseket, szembeszáll az öngyűlölettel. A rutiltartalmú kvarc az aura megnyitásával lehetővé teszi a gyógyulást. Tisztítja és energiával tölti fel az aurát.


A termék ára fontban: £8
A termék ára forintban: 2920Ft

3 soros karkötő

Erős energiaátvivő. Növeli az életerőt, revitalizálja az energiamezőt. Feloldja a depressziót, mivel boldog gondolatokat ébreszt. Felemelő és kiegyensúlyozó hatású . Nyugtat és stabilizálja az érzelmeket. Bőséget vonz az otthonunkba. Vonzza a sikert, a szerencsét és a hírnevet. Erős nyugtató, türelmet adó. Lehetővé teszi a gáncsoskodásra és az önzésre való hajlam legyőzését, erősíti a pozitív jellemvonásokat. Egyensúlyba hozza az energiákat. Elnyeli, átalakítja, szétszórja és a földeli a negatív energiát, ezért fokozottan védi a környezetet. Az élet minden szintjén energiával tölt fel. Mivel az aurát védelmezi, hatékony jelzőrendszerként használható, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat. Tisztítja a csakrákat, különösen a napfonat– és a köldökcsakrát. Aktiválja a koronacsakrát, és utat enged a megérzésnek. Tisztítja, egyensúlyba hozza a finomtesteket, és összehangolja azokat a fizikaival. Növeli az önérzetet és az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, serkenti a kreativitást és segíti az önkifejezést. Kevésbé leszünk tőle érzékenyek, különösen a bírálatra; viszont előmozdítja az építő jellegű kritikát. Növeli a figyelem–összpontosítást, és az elme újjászületik tőle. Kitűnő a depresszió, a félelmek és a fóbiák legyőzéséhez. Erősíti a belső nyugalmat, így a bölcsesség érvényre juthat. Segít az információk feldolgozásában, a helyzetek elemzésében, és a pozitív irányba terelni ezeket. Fokozza az életörömöt. Megszünteti a negatív jellemvonásokat, a félelmeket és a legmélyebb szinten található érzéseket. Legyőzi a felelősségtől való félelmet, és megállítja a haragot.


A termék ára fontban: £9
A termék ára forintban: 3290Ft

Jin jang karkötő

A hatásai: A kínai jin és jang szimbólum tökéletesen ábrázolja a természet örök körforgását, amely minden élőlényben jelen van, mindennek a hajtóereje és mozgatórugója, maga az élet áradása. Télen pihen a természet, ebben rejlik a nyár ereje – ahogy az éjszakai pihenés mélységétől függ, mennyire vagyunk energikusak nappal. Ez a jin erejének hatása – a jin minden energiát elraktároz. Ezzel szemben az aktív nap, a tetterő levezetése mély, nyugodt álmot hoz. Ez a jang energiája – a jang minden erőt kiad. Így táplálja a tél a nyarat, a nyár a telet, az éjszaka a nappalt, a nappal az éjszakát, a fény a sötétséget, a sötétség a fényt, a nő a férfit és a férfi a nőt…. Kiegyensúlyozottság – egészség Optimális esetben a szervezetben és a pszichében ezek egyensúlyban vannak. Test és lélek leválaszthatatlanul fonódnak össze, lelkünk „betegségei” lenyomatot adnak a testünkön, és fordítva… Pánikbetegség, szorongások, letargia, a „hajtóerő-hiánya”, érzelmi túlfűtöttség, hiperaktivitás, álmatlanság, állandó aggodalmaskodás: csak néhány példa arra, milyen lelki tünetek jelezhetik a jin és jang egyensúlyának felborulását! A kristályokkal, kristályékszerekkel visszaállítható a harmónia! Jin-hiány Tünetei: - éjjeli álmatlanság - hőhullámai vannak - nagyon extrovertált, kifelé forduló, állandóan társaságot igényel, nem tud egyedül maradni - túlságosan gyors, nem fontolja meg a döntéseit - erős akaratú, az érzelmeket háttérbe szorítja - agresszív - türelmetlen, ideges - munkamániás A gyenge jinnel rendelkező személy amint végez egy feladattal, már a következőn töri a fejét, nem tud megnyugodni. Nehezen viseli az egyedüllétet, a céljaihoz is mindig társakat keres – a probléma ezzel az, hogy tulajdonképpen „elfut maga elől…” Másokat is képes lelkesíteni, ám az a belső tűz, ami hajtja előre, gyakran fel is emészti belülről. Jang-hiány - napközben fáradt - nagyon befelé forduló, introvertált - a sok töprengés közben „elfelejt” cselekedni - túlságosan lassú - túlságosan érzelmes, érzékeny, ez az akarat rovására megy - hajlamos mindent szubjektíven megítélni, nehezen helyezkedik ki a saját nézőpontjából - hajtóerő hiánya - feledékenység - nehezen koncentrál A gyenge janggal rendelkező személy igazi álmodozó; terveket sző, amelyek a semmibe futnak, nincs ereje megvalósítani azokat. Gyakran kifut az időből, mert nem cselekszik azonnal, tovább gondolja a helyzeteket, mint kellene. Túlságosan a szívére vesz mindent, nem képes tárgyilagosan szemlélni az életét. Ha Te azt érzed, hogy bármelyik is problémás a testedben, ezzel a karkötővel például helyreállíthatod magadban a jin és a jang egyensúlyát!


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Apa-Fia összetartozás karkötő páros.

A tartalma: tibeti ezüst, hópehely obszidián és rózsakvarc. Méretük állítható.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Családi összetartozást megerősítő karkötők.

A csomag 4 darab karkötőt tartalmaz, egy Mom / Anyu, egy Dad / Apu, egy Son / Fiúgyermek, egy Daughter / Lánygyermek feliratokkal. A tartalmuk: óceáni achát, türkiz, amazonit, hematit, howlit, fehér és fekete jáde.


A termék ára fontban: £20
A termék ára forintban: 7300Ft

Barátságot megerősítő karkötők.

A tartalmuk: akvamarin, hegyikristály, citrin, rózsakvarc, ametiszt. A méretük állítható


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Borostyán karkötő.

A tartalma: Nepáli és Balti borostyán. Mérete állítható.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Vegyes köves karkötő

A tartalma igen vegyes, ugyanis van egy nagy adag apró kőszem darabkám, amikkel teleraktam ezt a karkötőt. :) A karkötő hatásai: Általánosan segít, hogy a közérzetünk jobb legyen, derűsek, boldogok legyünk.


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Peridot karkötő

Kétsoros, 4 mm-es, fazettált szemekből készült. A peridot hatásai: A régi időben a peridotról azt hitték, hogy távol tartja a gonosz lelkeket. Napjainkban még mindig az aura védelmezőjének tartják. Erőteljesen tisztít. Minden szinten felszabadítja és semlegesíti a mérget. Tisztítja a fizikai és a finomtesteket, valamint a tudatot. Megnyitja, tisztítja és aktivizálja a szív– és a napfonatcsakrát, megszabadít a "régi terhektől". Elűzi a bűntudatot és a zaklatottságot. Megmutatja, miként ügyeljünk az útmutatást biztosító magasabb rendű energiákra. Ez a kő megszabadít a negatív mintáktól és régi rezgésektől, így elérhetővé teszi az új frekvenciát. A pszichológiai kezelés hatását ugrásszerűen felgyorsítja. Ez a vizuális benyomásokat életre hívó kő segíti megérteni a sorsunk alakulását és spirituális céljainkat. Főleg a gyógyítók számára hasznos. / ezért is az én egyik nagy kedvencem :) / Pszichológiailag: a peridot csillapítja a féltékenységet, a sértődöttséget, a rosszindulatot, méghozzá anélkül, hogy agresszívvé tenne. Fejlődésre ösztönöz, segít megvalósítani a szükséges változásokat. Hozzájárul ahhoz, hogy a múltba visszatekintve felismerjük mindazt, ami javunkra válik a megszerzett tapasztalatokból; s megmutatja, miként bocsássuk meg önmagunknak. Erősíti a pszichológiai tisztaságot és jóllétet. Lehetővé teszi a spirituális igazság megismerését, és szabályozza az élet körforgását. Mentálisan: a peridot élesíti a tudatot és megnyitja a tudat új szintjei előtt. Megszünteti a letargiát és ráirányítja a figyelmet minden olyan dologra, amelyet tudatosan vagy tudattalanul elhanyagolunk. A peridot segítségével beismerjük a hibáinkat, aztán továbblépünk. Arra ösztönöz, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkért, különösen olyan helyzetekben, amikor úgy gondoljuk, hogy minden baj valaki más hibájából történik. A peridot hatása javítja a nehéz kapcsolaton Gyógyhatása: a peridotnak erősítő hatása van. Gyógyítja és regenerálja a szöveteket. Erősíti az anyagcserét, és jótékonyan hat a bőrre. Támogatja a szív, a csecsemőmirigy, a tüdő, az epehólyag, a lép és a bélrendszer működését; gyógyítja a fekélyt, erősíti a szemet. Energiái ellensúlyozzák a rögeszmés depressziót és legyőzik a hipochondriát.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Türkiz karkötő

A hatásai: A türkiz az egyik leghatásosabb gyógyító. Biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. Védelmet nyújtó kő, és emberemlékezet óta amulettként használják. Úgy tartják, ha megváltoztatja a színét, az a veszély vagy a hűtlenség jele. Elősegíti a spirituális ráhangolódást, valamint megkönnyíti a kommunikációt a fizikai és a spirituális világgal. A harmadik szemre téve erősíti az intuíciót és elmélyíti a meditációt. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban. A türkiz tisztító kő. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. A hagyomány szerint a türkiz egyesíti a földet és az eget, összebékíti a férfi– és a női energiákat. Empatikus és kiegyensúlyozó kő. Támogatja az önmegvalósítást és a kreatív problémamegoldást; csillapítja a lámpalázat, ha tömeg előtt kell beszélni. Pszichológiailag: erősítő kő. Megszünteti a mártíromságra való hajlamot vagy az önszabotázst. Mentálisan: belső nyugalmat biztosít, miközben nagyon is éberek maradunk, és segíti a kreativitást megnyilvánulását. Érzelmileg: megszünteti a hangulathullámzást, és belső nyugalmat biztosít. Romantikus szerelemre ösztönöz. Fizikailag: kitűnő kő kimerültségre, depresszióra vagy pánikrohamokra. Védelmet nyújtó képessége kiterjed a külső hatásokra és az atmoszférában lévő szennyező anyagokra is. Gyógyhatása: a türkiz erősíti a test meridiánjait és a finom energiamezőket. Erősíti a fizikai és a pszi immunrendszert, regenerálja a szöveteket, támogatja a tápanyagok felszívódását, enyhíti a szennyeződések és a vírusok okozta fertőzéseket. Gyógyítja az egész testet, különösen a szemet, beleértve a hályogokat is. Csökkenti a savtúltermelődést, jótékonyan hat a köszvényre, a reumára és a gyomorra. Gyulladáscsökkentő és méregtelenítő hatású, enyhíti a görcsöket és a fájdalmat.


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Fekete turmalin védelmező karkötő

Hatásai: Védelmet nyújt a mobiltelefonok, az elektromágneses szmog, a sugárzás, az asztrális támadás, a varázslat és a betegségre vonatkozó átkok, valamint mindenfajta negatív energia ellen. A gyökércsakrával áll kapcsolatban, földeli az energiát és növeli a fizikai vitalitást, eloszlatja a feszültséget és a stresszt. Megtisztítja a negatív gondolatokat, erősíti a könnyed magatartást és az objektív semlegességet, amelyhez tiszta és racionális gondolkodásmód társul. Pozitív hozáállásra ösztönöz, függetlenül attól, hogy milyenek a körülmények, valamint fokozza az önzetlenséget és a gyakorlati kreativitást. A gyógyításban, ha a fekete turmalint helyezzük a testre, hogy a csúcsa kifelé mutasson, kivonja a negatív energiát. Véd a legyengítő betegségekkel szemben, erősíti az immunrendszert; jótékonyan hat a diszlexiára és az ízületi gyulladásra, csillapítja a fájdalmat és összehangolja a gerincoszlopot. Viseljük a nyak körül, vagy tegyük saját magunk és az elektromágneses forrás közé!


A termék ára fontban: £9
A termék ára forintban: 3290Ft

Peridot karkötő ezüstben

A peridot hatásai: A régi időben a peridotról azt hitték, hogy távoltartja a gonosz lelkeket. Napjainkban még mindig az aura védelmezőjének tartják. Erőteljesen tisztít. Minden szinten felszabadítja és semlegesíti a mérget. Tisztítja a fizikai és a finomtesteket, valamint a tudatot. Megnyitja, tisztítja és aktivizálja a szív– és a napfonatcsakrát, megszabadít a "régi terhektől". Elűzi a bűntudatot és a zaklatottságot. Megmutatja, miként ügyeljünk az útmutatást biztosító magasabb rendű energiákra. Ez a kő megszabadít a negatív mintáktól és régi rezgésektől, így elérhetővé teszi az új frekvenciát. A pszichológiai kezelés hatását ugrásszerűen felgyorsítja. Ez a vizuális benyomásokat életre hívó kő segíti megérteni a sorsunk alakulását és spirituális céljainkat. Főleg a gyógyítók számára hasznos. Pszichológiailag: a peridot csillapítja a féltékenységet, a sértődöttséget, a rosszindulatot, méghozzá anélkül, hogy agresszívvé tenne. Fejlődésre ösztönöz, segít megvalósítani a szükséges változásokat. Hozzájárul ahhoz, hogy a múltba visszatekintve felismerjük mindazt, ami javunkra válik a megszerzett tapasztalatokból; s megmutatja, miként bocsássuk meg önmagunknak. Erősíti a pszichológiai tisztaságot és jóllétet. Lehetővé teszi a spirituális igazság megismerését, és szabályozza az élet körforgását. Mentálisan: a peridot élesíti a tudatot és megnyitja a tudat új szintjei előtt. Megszünteti a letargiát és ráirányítja a figyelmet minden olyan dologra, amelyet tudatosan vagy tudattalanul elhanyagolunk. A peridot segítségével beismerjük a hibáinkat, aztán továbblépünk. Arra ösztönöz, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkért, különösen olyan helyzetekben, amikor úgy gondoljuk, hogy minden baj valaki más hibájából történik. A peridot hatása javítja a nehéz kapcsolaton Gyógyhatása: a peridotnak erősítő hatása van. Gyógyítja és regenerálja a szöveteket. Erősíti az anyagcserét, és jótékonyan hat a bőrre. Támogatja a szív, a csecsemőmirigy, a tüdő, az epehólyag, a lép és a bélrendszer működését; gyógyítja a fekélyt, erősíti a szemet. Energiái ellensúlyozzák a rögeszmés depressziót és legyőzik a hipochondriát.


A termék ára fontban: £14
A termék ára forintban: 5110Ft

Citrin-peridot-rózsakvarc karkötő

A hatásai: Elnyeli, átalakítja, szétszórja és a földeli a negatív energiát, ezért fokozottan védi a környezetet. Az élet minden szintjén energiával tölt fel. Mivel az aurát védelmezi, hatékony jelzőrendszerként használható, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat. Tisztítja a csakrákat, aktiválja a koronacsakrát, és utat enged a megérzésnek. Arra ösztökél, hogy megosszuk másokkal azt amink van, s mindeközben segít abban, hogy megtartsuk a vagyonunkat. Megvan ahhoz az ereje, hogy örömben részesítse mindazokat, akik fogékonyak erre az érzésre. Körülötte bánatnak és negatívvitásnak nincs helye. Hatásosan simítja el az egy közösségen vagy a családon belüli nézeteltéréseket. Növeli az önérzetet és az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, serkenti a kreativitást és segíti az önkifejezést. Kevésbé leszünk tőle érzékenyek, különösen a bírálatra; viszont előmozdítja az építő jellegű kritikát. Ösztönzi a pozitív beállítottság fejlődését és az optimista előretekintést; így lehetővé teszi, hogy haladjunk előre az áramlással, ne pedig a múlton rágódjunk. Minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, mélyreható belső gyógyulást és önszeretetet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején. Bevonzza számunkra a szerelmet, és a fennálló kapcsolatokban visszaállítja a bizalmat és a harmóniát, valamint fokozza a feltétel nélküli szeretetet. Kitűnően hat a középkorúsággal együtt járó krízisre. Hangsúlyozza a pozitív hozzáállást, emlékeztet bennünket a céljainkra és segít is elérni azokat. Megszabadít a ki nem mondott érzelmektől és a szívfájdalomtól, átalakítja azokat az érzelmi viszonyokat, amelyek már nem szolgálják az érdekeinket. Annak, aki mind ez ideig érzéketlen volt a szeretetre, megnyitja a szívét, hogy befogadja ezt az érzést. Annak pedig, aki szeretett, de csalódnia kellett, enyhíti a bánatát. Minden szinten felszabadítja és semlegesíti a mérget, tisztítja a fizikai és a finomtesteket, valamint a tudatot. Megszabadít a "régi terhektől", elűzi a bűntudatot és a zaklatottságot. Megmutatja, miként ügyeljünk az útmutatást biztosító magasabb rendű energiákra. Megszabadít a negatív mintáktól és régi rezgésektől, így elérhetővé teszi az új frekvenciát. A pszichológiai kezelés hatását ugrásszerűen felgyorsítja. Segíti megérteni a sorsunk alakulását és spirituális céljainkat. Fejlődésre ösztönöz, segít megvalósítani a szükséges változásokat. Hozzájárul ahhoz, hogy a múltba visszatekintve felismerjük mindazt, ami javunkra válik a megszerzett tapasztalatokból; s megmutatja, miként bocsássuk meg önmagunknak. Erősíti a pszichológiai tisztaságot és jóllétet. Lehetővé teszi a spirituális igazság megismerését, és szabályozza az élet körforgását.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Magyar színekből álló karkötő

A karkötő hatásai: Azoknak megfelelő, akiknek honvágyuk van, mert külföldön élnek, segít kitartani, védelmez a negatív energiáktól, vagy pedig átalakítja azokat pozitívakká. Segít, hogy jó körülmények között élj, ad magabiztosságot, önbizalmat és plusz erőt, ha gyengének érzed magad. Nyugató energiái ha ideges vagy, megnyugtatnak, a haragot, idegességet elűzik, az álmatlanságot pedig gyorsan orvosolják. Ez a karkötő segít ügyesen, magabiztosan boldogulni az életben, megmutatja, hogy melyik a jó, a járható út. Erősen védelmez minden rossztól és figyelmeztet, ha nem jó úton jársz a céljaid elérése felé, majd pedig óvatosan visszairányít a jó útra és segít, hogy a célodat elérd.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Két soros karkötő, kék

Tartalma: lápisz lazuli, türkiz, achát, gyöngy. Két soros, karra tekerhető, bekapcsolható, bármekkora csuklóra megfelelő méret. Elősegíti a megvilágosodást, serkenti az álmodást, hangsúlyozza az extraszensz képességet, megkönnyíti az asztrális utazást, növeli a személyes és a spirituális erőt. Gyorsan oldja a stresszt, mély békességet biztosít. Hatalmas nyugalom jellemző rá, és a kulcsot jelenti a spirituális képességekhez. Védelmet nyújtó kő, az őrzőlényekkel áll kapcsolatban. Felismeri az asztrális támadást blokkolja, és visszatéríti az energiát oda, ahonnan ered. A kimondott szó erejére tanít, és visszafordítja azokat az átkokat, rendellenességeket, amelyeket a ki nem mondott dolgok okoztak. Fizikai, érzelmi, szellemi és spirituális szinten egyaránt harmóniát teremt, amelynek hiánya depressziót, rendellenességet és céltalanságot eredményez, viszont a harmónia mély belső tudást biztosít. Segít abban, hogy az életünket magunk irányítsuk. Felfedi a belső igazságot, növeli az öntudatot, valamint lehetővé teszi a kompromisszumok és az akadályok nélküli önkifejezést. Biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. Elősegíti a spirituális ráhangolódást, valamint megkönnyíti a kommunikációt a fizikai és a spirituális világgal. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. Belső nyugalmat biztosít, miközben nagyon is éberek maradunk, és segíti a kreativitást megnyilvánulását. Megszünteti a hangulathullámzást, és belső nyugalmat biztosít. Romantikus szerelemre ösztönöz. Erejével felébreszti másokban a toleranciát. Legyőzi az előítéletet, támogatást nyújt bárkinek, akit nyomaszt a felelőséget; viszont segít abban, hogy felelősséget vállaljunk önmagunkért. A személyiséget becsületessé, kitartóvá és dinamikussá teszi. Szétzúzza a régi, önromboló programokat.


A termék ára fontban: £10
A termék ára forintban: 3650Ft

Bőség-siker-életben való boldogulás-önbizalom karkötő

EGY DARAB ELÉRHETŐ BELŐLE! Karra tekerhető, mindenkinek megfelelő méretű. A tartalma: gránát, citrin, aventurin, rózsakvarc, tibeti ezüst. A hatásai: Erősíti az önbizalmat, segít célt kitűzni, megtalálni a helyes utat, majd végigvezet rajta a célunk eléréséig. Segít bevonzani a jó lehetőségeket, amelyek révén növelhetjük az anyagi bőséget. Segíti az életben való boldogulást minden téren.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Borostyán karkötő

A borostyán hatásai: Valójában a borostyánkő egyáltalán nem kristály. Fagyanta, amely megszilárdult és megkövesült (fosszilissá vált). Szoros kapcsolata a földdel, és a magasabb rendű energiák számára földelést biztosít. Erőteljes gyógyító és tisztító: kivonja a rendellenességet a testből, és elősegíti a szövetek új életre keltését. Ugyancsak tisztítja a környezetet és a csakrákat. Elnyeli a negatív energiákat és átalakítja pozitív erőkké, amelyek serkentik a szervezet öngyógyítását. Pszichológiailag: a borostyánkő stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Meleg fénylő energiái vidám, mesterkéletlen beállítottsággá alakulnak át, amely azért tiszteletbe tartja a hagyományokat. Segíthet semlegesíteni az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot. Mentálisan: a borostyánkő serkenti az elmét, megtisztítja a depressziótól; előmozdítja a pozitív gondolkodás módot és a kreatív önkifejezést. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, jótékonyan hat az emlékezetre. Rugalmassága szerteoszlatja az ellenkezést. Érzelmileg: békességet teremt bennünk, és erősíti a bizalmat. Spirituálisan: a borostyánkő fejleszti az önzetlenséget, a bölcsességet. Gyógyhatása: a borostyánkő a csakrák rendkívül hatékony tisztítója és gyógyítója. Fizikai szinten életerővel itatja át a testet, és megvan az a képessége, hogy kivonja a betegséget a testből. A fájdalom és a negatív energia elnyelésével lehetővé teszi, hogy a szervezet visszanyerje az egyensúlyát, és önmagát gyógyítsa. Csillapítja a stresszt. Együtt rezeg a torokkal, jótékony hat a golyvára és más torokproblémákra; gyógyítja a gyomrot, a lépet, a vesét, a húgyhólyagot, a májat és az epehólyagot; enyhíti az ízületi problémákat, valamint erősíti a nyálkahártyát. Elixírként és sebgyógyításra használva kitűnő természetes antibiotikum. Serkenti a napfonatcsakrát, és segíti az energiák földelését a testbe.


A termék ára fontban: £14
A termék ára forintban: 5110Ft

Kvarc-opalit karkötő

3 soros, csuklóra tekerhető karkötő, bárki kezére jó.A karkötő hatásai: A társas kapcsolatok erősítője, segít jó kapcsolatot ápolni embertársainkkal és környezetünkkel. A segítségével előttünk kitáguló horizont által tisztábban láthatjuk a környezetünket, amely saját magunknak tart tükröt. E tükörben pedig lehetőségünk van felmérni tudatosságunkat, az önmagunkkal való kapcsolatunkat, s rádöbbenhetünk arra is, ha változni, változtatni akarunk, milyen módon tehetjük ezt meg. Segítségével könnyebben felismerhetjük, hogy a kapcsolataink minőségén való változtatás révén magunkhoz kerülhetünk közelebb, s mélyebben gyakorolhatjuk a szeretetet és az elfogadást. A fehér isteni fény energiáját közvetíti, amely segít minden helyzetben; ennek a tiszta fény energiának csodálatos hatásai vannak, amely felhasználható a szellem, a test és a lélek gyógyítására. Védi és szabályozza a belső energiaáramlást. Hatékonyan tisztítja, védi és erősíti az auránkat. Átalakítja az energiát egyik formájából a másikba, azaz a negatívot pozitívvá. Erős gyógyító és fájdalomcsillapító.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Angelit-szivárvány aurakristály-ónix karkötő

A karkötő hatásai: A szeretet jelképe, a szeretetben való hité és a nyugalomé, a kitisztult érzékeké, az angyali energiáké. A test energiaközpontját élénkíti, megtisztítja az utat az életerő számára, hogy megnyilvánulhasson a fizikai testben és a finomtestben; így vibráló energiát és életkedvet biztosít. Rendkívül hatékony a gyógyítás számára, mert elmélyíti a ráhangolódást, erősíti érzékelést. A fájdalmat és a rendellenességet gyógyítja, megnyitja az utat spirituális késztetés előtt. A békesség és a nyugodtság érzését biztosítja. Segít kapcsolatot kerülni az egyetemes tudással és növeli a tudatot. Segít eloszlatni az olyan negatív érzelmeket, mint a sértődés vagy a múltból származó régi szomorúság, és minden szinten mélyreható bepillantást enged a kapcsolatokba. Segíti feloldani a karmikus kötéseket, amelyek a mostani életben gátolják a kapcsolatokat, amelyeket így élettelivé és harmonikussá alakít át. Megkönnyíti az újjászületés folyamatát, meggyorsítja a gyógyulást, felerősíti a médiumi képességeket. Együtt rezeg a torokkal, csillapítja a gyulladást, egyensúlyba hozza a pajzsmirigyet és a mellékpajzsmirigyeket. Segít az optimális testsúly kialakításában. Nagyon finom szinten az angelit egyensúlyba hozza a fizikai teste az égi világokkal. Mentális erősítő, amely csillapítja a nyomasztó félelmeket és aggodalmakat. Segít magunkba szívni az Univerzumból azokat az energiákat, amelyek szükségesek a gyógyuláshoz vagy bármi más célra. A testen eblül egyensúlyban tartja a jin– és jangenergiákat.  


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Kék karkötő, 3 soros.

A tartalma: Lápisz lazuli, türkiz, akvamarin, tibeti ezüst. A hatásai: Gyorsan oldja a stresszt, mély békességet biztosít. Hatalmas nyugalom jellemző rá, és a kulcsot jelenti a spirituális képességekhez. Felismeri az asztrális támadást blokkolja, és visszatéríti az energiát oda, ahonnan ered. A kimondott szó erejére tanít, és visszafordítja azokat az átkokat, rendellenességeket, amelyeket a ki nem mondott dolgok okoztak. Segít abban, hogy az életünket magunk irányítsuk. Felfedi a belső igazságot, növeli az öntudatot, valamint lehetővé teszi a kompromisszumok és az akadályok nélküli önkifejezést. Ha az elfojtott harag nehézségeket okoz a torokban vagy a kommunikációban, ez a karkötő feloldja ezeket. Őszinteséggel, a könyörületességgel gazdagítja a személyiségünket. Biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. Nyugtató energiái csökkentik a stresszt, és lecsillapítják az elmét. Legyőzi az előítéletet, támogatást nyújt bárkinek, akit nyomaszt a felelőséget; viszont segít abban, hogy felelőségget vállaljunk önmagunkért. A személyiséget becsületessé, kitartóvá és dinamikussá teszi. Szétzúzza a régi, önromboló programokat. Bármiről legyen is szó, minden szinten megkönnyíti a lezárást–befejezést. A kommunikációt megnehhezítő blokkokat oldja, fejleszti az önkifejezést. Segítségünkre van a mögöttes érzelmi állapotok megértésében és az érzelmeink kifejezésében. Enyhíti a félelmeket, fokozza az érzékenységet.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Smaragd-rubin-zafír kövek ezüst karkötőben.

Mérete: 24 cm a végső hossza, de állítható, az én csuklóm 15 centis és nem esik le róla bekapcsolva. A hatásai: Megerősíti az életkedvet, nagy az integritása. Erősíti az összhangot, a feltétel nélküli szeretet, a párkapcsolatot és a barátságot. Megnyitja a szívcsakrát, és nyugtató hatású az érzelmekre. Fizikai, érzelmi és szellemi egyensúlyt biztosít. Megsemmisíti a negativitást, és pozitív cselekedeteket hoz. Felerősíti az extraszensz képességet, megnyitja a tisztánlátást, és a szellemi síkról a bölcsesség összegyűjtésére ösztönöz. A hagyományok szerint megvéd a varázslattól és a varázslók tréfáitól, viszont megjósolja a jövőt. Megerősíti az egyéniséget, hogy felülkerekedjen az életben a balszerencsés helyzeteken. Fokozza azt a képességünket, hogy a legteljesebb mértékben élvezni tudjuk az életet. Jótékony hatással van a klausztrofóbiára. A smaragd fokozza a szellemi tisztaságot, erősíti az emlékezetet és ösztönzi a mély belső tudást, valamint kiszélesíti a látásmódot. Erősíti a felfogást és az igazságot, megkönnyíti a meggyőző kifejezésmódot. Segíti felszínre hozni azt, amit tudat alatt tudunk. Rendkívül jótékony hatással van közösségen belüli kölcsönös megértésre, és együttműködésre ösztönöz. Az agyra összpontosít; nyugtatja, mentesíti a nem kívánatos gondolatoktól és a szellemi feszültségtől. Biztosítja az elme békéjét és a higgadságot. Összehangolja a fizikai, a szellemi és a spirituális síkokat, helyreállítja az egyensúlyt a testen belül. Megszabadít a depressziótól és a spirituális zavarodottságtól, valamint élénkíti a figyelem összpontosítást. Fellendülést hoz, és vonz mindenfajta jó képességet. Feloldja a kudarcérzetet, és megkönnyíti az önkifejezést. Életerőt, energiát és kiegyensúlyozottságot biztosít. Fokozza az életszenvedélyt, de sosem önpusztító módon. Serkenti a szívcsakrát, és egyensúlyban tartja a szívet. Arra bátorít, hogy a boldogságot kövessük. Erőteljesen páncélt biztosít az asztrális támadás és a szív energiájának vámpírjai ellen. Elősegíti a pozitív álmokat és a tiszta vizualizációt, élénkíti a tobozmirigy működését. Bőséget hoz, valamint segít is megtartani a gazdagságot és a szenvedélyt. Átalakítja a haragot és a negatív energiát, s eltávolít az utunkból mindent, ami negatív. Elősegíti a dinamikus vezetést. Pozitív és bátor gondolkodásmódot biztosít. Hatása alatt az elmét fokozott tudat és kitűnő figyelem–összpontosítás teszi még élesebbé. Védelmet nyújtó hatásának köszönhetően a vitákban erősebbé tesz. Dinamikus, szenvedéllyel tölt fel, és lángra lobbantja az elragadtatást. Társaságkedvelő kő, vonzza a szexuális aktivitást. Legyőzi az aggódást és a letargiát, potenciát és életerőt biztosít, ellenben csillapítja a hiperaktivitást.


A termék ára fontban: £35
A termék ára forintban: 12780Ft

Zafír kövek ezüst karkötőben.

Mérete: 23 cm a végső hossza, de állítható, az én csuklóm 15 centis és nem esik le róla bekapcsolva. A hatásai: A zafír a bölcsesség köveként ismert, s mindegyik színnek megvan a maga különleges bölcsessége. Az agyra összpontosít; nyugtatja, mentesíti a nem kívánatos gondolatoktól és a szellemi feszültségtől. Biztosítja az elme békéjét és a higgadságot. A zafír összehangolja a fizikai, a szellemi és a spirituális síkokat, helyreállítja az egyensúlyt a testen belül. Ez a kő megszabadít a depressziótól és a spirituális zavarodottságtól, valamint élénkíti a figyelem összpontosítást. Fellendülést hoz, és vonz mindenfajta jó képességet. A torokra téve feloldja a kudarcérzetet, és megkönnyíti az önkifejezést. Gyógyhatása: a zafír csillapítja a szervezet túlzottan tevékeny rendszereit, és szabályozza a mirigyeket. Gyógyítja a szemet, eltávolítja a szennyeződéseket és a stresszt. Jótékonyan hat a vér betegségeire, csillapítja a túlzott vérzést és erősíti az ereket, növelve rugalmasságukat. spirituális igazságot keresi, s a hagyomány szerint a szeretet és a tisztaság jelképe. Rendkívüli hatással van a Földre, és hatékony csakragyógyító. Ez a nyugodt kő, segít megmaradni a spirituális úton, míg a sámáni ceremóniákon a negatív energia átalakítására használják. Megnyitja és gyógyítja a torokcsakrát, valamint a pajzsmirigyet; elősegíti az önkifejezést és az igazság kimondását.


A termék ára fontban: £35
A termék ára forintban: 12780Ft

Álomfogós karkötők kristályokkal

Az ár darabár, darabszámra értendő. A tartalmuk: tibeti kvarckristály, aventurin, rózsakvarc, ametiszt, hematit, karneol, türkiz. Az álomfogó hatásai: „A jó álmok átjutnak a nyíláson, a rossz álmok viszont csapdába esnek a hálóban, s elvesznek a hajnal fényében.” Az álomcsapda "működése" nem természettudományos alapokon nyugszik, ez egy ősi vallásos eszköz, de akik használják, igen jó véleménnyel vannak róla. Mivel én az álomfogót a kristályokkal együtt használom, így még erősebb a hatása, a visszajelzett tapasztalatok is ezt mutatják. :) A kristályok ezekben az álomfogós karkötőben segítenek a jó rezgéseikkel, hogy akiknek alvásproblémáik, rémálmuk van, vagy nagyon nyugtalanul alszanak, rosszul, fáradtan ébrednek, esetleg alvajárnak, azoknak legyenek a segítségére. Szebb álmot, nyugtatót, pihentetőt hoznak, megszüntetik a rémálmokat a negatívumokat az álmokban, könnyebbé teszik az elalvást, az esetleges alvajárást megszüntetik és igazán pihentető alváshoz juttatnak. Az eddigi tapasztalatok az ásványokkal készült álomfogókról igen biztatóak, ugyanis ezek alapján megszűnnek a rossz álmok, az éjjeli sírás, a nem alvás, vagy a mumus a szekrényben. :) Napközben viselni kell, éjszakára pedig legyen a közelünkben / ne viseljük, mert az ásványok érzékenyek ahogy forgolódunk és eltörhetnek / lehet az éjjeliszekrényen, vagy az ágyunk fölé akasztva, tehetjük magunk mellé is az ágyra akár.


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

Napfény aura kristály, akva aura kristály és aranykő karkötő

A hatásai: Megszabadít a korlátozásoktól, és helyet teremt valami új számára. Gyógyítja, tisztítja és nyugtatja az aurát, eloszlatja belőle a stresszt, és begyógyítja rajta a "lyukakat". Élénkíti a csakrákat, különösen a toroknál lévőt, ahol erősíti a szívből jövő kommunikációt. Amikor már lehetővé tette, hogy a lélek energiája kifejezésre jusson, engedi érvényesülni a legmagasabb rendű képességeinket. Elősegíti az üzenetközvetítést és az önkifejezést, elmélyíti a spirituális ráhangolódást és kommunikációt. Védelmet nyújt, amely oltalmaz az asztrális vagy a lelki támadással szemben. Mélyről jövő békességet biztosít a meditáció alatt. Élénkíti és tisztítja a napfonatcsakrát, feloldja a régi érzelmi traumákat és sebeket. Spirituális szinten mindenre kiterjedő és védelmező. Minden szinten felszabadítja az elzáródásokat, és eltávolítja a méreganyagokat. Növeli az életerőt, revitalizálja az energiamezőt. Jól használható álommunkára. Feloldja a depressziót, mivel boldog gondolatokat ébreszt. Felemelő és kiegyensúlyozó hatású kristály. Nyugtat és stabilizálja az érzelmeket. Bőséget vonz az otthonunkba. Jó magaviseletre nevel. Erősíti az ambíciót. Vonzza a sikert, a szerencsét és a hírnevet.


A termék ára fontban: £17
A termék ára forintban: 6210Ft

Angyal aura kristály, napfény aura kristály és rózsakvarc karkötő

A hatásai: Élénkíti és tisztítja a napfonatcsakrát, feloldja a régi érzelmi traumákat és sebeket. Spirituális szinten a napfény aura mindenre kiterjedő és védelmező. Minden szinten felszabadítja az elzáródásokat, és eltávolítja a méreganyagokat. Megszabadít a korlátozásoktól, és helyet teremt valami új számára. Gyógyítja, tisztítja és nyugtatja az aurát, eloszlatja belőle a stresszt, és begyógyítja rajta a "lyukakat". Élénkíti a csakrákat, különösen a toroknál lévőt, ahol erősíti a szívből jövő kommunikációt. Amikor már lehetővé tette, hogy a lélek energiája kifejezésre jusson, engedi érvényesülni a legmagasabb rendű képességeinket. Elősegíti az üzenetközvetítést és az önkifejezést, elmélyíti a spirituális ráhangolódást és kommunikációt. Védelmet nyújt, amely oltalmaz az asztrális vagy a lelki támadással szemben. Mélyről jövő békességet biztosít a meditáció alatt. Minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, mélyreható belső gyógyulást és önszeretetet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején. Megszabadít a ki nem mondott érzelmektől és a szívfájdalomtól, átalakítja azokat az érzelmi viszonyokat, amelyek már nem szolgálják az érdekeinket. Annak, aki mind ez ideig érzéketlen volt a szeretetre, megnyitja a szívét, hogy befogadja ezt az érzést.


A termék ára fontban: £17
A termék ára forintban: 6210Ft

Akva aura kristály karkötő

A karkötő hatásai: Jelentős szerepe van az immunrendszer támogatásában, szervezetünk mindenféle kórokozótól, betegségtől való távol tartásában. A torok, a harmadik szem és a koronacsakra erős támogatója. Érzelmeink és gondolataink megfelelő kifejezésében is segít az akva aura kristály. Segít feloldani az érzelmi viharok mélyebb okát és nyugalmat, megbékélést hoz el nekünk. Oldja az energetikai blokkokat a szervezetünkben. Az akva aura pozitív energiával tölti fel, a teljes csakra és meridián rendszert valamint az aurát.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Marrakech-i citrin és Balti borostyán, 3 soros karkötő

A karkötő hatásai: Erőteljes gyógyító és tisztító: kivonja a rendellenességet a testből, és elősegíti a szövetek új életre keltését. Ugyancsak tisztítja a környezetet és a csakrákat. Elnyeli a negatív energiákat és átalakítja pozitív erőkké, amelyek serkentik a szervezet öngyógyítását. Stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Meleg fénylő energiái vidám, mesterkéletlen beállítottsággá alakulnak át, amely azért tiszteletbe tartja a hagyományokat. Segít semlegesíteni az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot. Előmozdítja a pozitív gondolkodás módot és a kreatív önkifejezést. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, jótékonyan hat az emlékezetre. Rugalmassága szerteoszlatja az ellenkezést. Békességet teremt bennünk, és erősíti a önbizalmat. Elnyeli, átalakítja, szétszórja és a földeli a negatív energiát, ezért fokozottan védi a környezetet. Az élet minden szintjén energiával tölt fel. Növeli az önérzetet és az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, serkenti a kreativitást és segíti az önkifejezést. Ösztönzi a pozitív beállítottság fejlődését és az optimista előretekintést; így lehetővé teszi, hogy haladjunk előre az áramlással, ne pedig a múlton rágódjunk. Elősegíti az új tapasztalatok élvezetét, és a legjobb megoldás megtalálásáig támogatást nyújt az összes lehetséges út feltérképezéséhez. Kitűnő a depresszió, a félelmek és a fóbiák legyőzéséhez. Erősíti a belső nyugalmat, így a bölcsesség érvényre juthat. Segít az információk feldolgozásában, a helyzetek elemzésében, és a pozitív irányba terelni ezeket. Tudatára ébreszt a magasabb rendű tudatnak. Fokozza az életörömöt. Megszünteti a negatív jellemvonásokat, a félelmeket és a legmélyebb szinten található érzéseket. Legyőzi a felelősségtől való félelmet, és megállítja a haragot.


A termék ára fontban: £30
A termék ára forintban: 10950Ft

3 soros Malachit karkötő

A Malachit hatásai: malachit hatékony kő, de óvatosan kell vele bánni! Mérgező, és csak csiszolt formában szabad használni! Óvakodjunk attól, hogy belélegezzük a porát! Elixírként is csak külsőleg használható, vagy pedig közvetett módon készítsünk el, azaz egy üvegtálba téve helyezzük a forrásvízbe, s ebben hagyjuk állni úgy, hogy a kő ne érintkezzen a vízzel. A malachit mind a pozitív, mind a negatív energiákat felerősíti. Földeli a bolygón a spirituális energiát. Sokan azt tartják róla, hogy még mindig alakul, s az új évezred egyik legfontosabb gyógyító köve lesz. A malachit már most fontos védelmező kő. Könnyedén elnyeli a negatív energiát és a szennyező anyagokat; a légkörből és a testből egyaránt összegyűjti azokat. Használat előtt és után is mindig meg kell tisztítani, mégpedig úgy, hogy egy kvarccsoportra helyezve a napra tesszük (ne használjunk sót, mert károsítja a felszínét). A malachit magába szívja a plutónium tartalmú szennyező anyagokat, és véd a sugárzás minden fajtája ellen. Mindenkinek el kellene helyeznie az otthonában egy ilyen követ, aki nukleáris vagy természetes sugárzás forrása közelében lakik. Ugyancsak tisztítja az elektromágneses szennyeződést, és gyógyítja a földenergiákat. Erős a kapcsolata a természettel és a tündéri erőkkel. Megtisztítja és aktivizálja a csakrákat, és összehangol a spirituális vezetőnkkel. A harmadik szemre téve fokozza a vizualizációt és a tisztánlátást, míg a szíven egyensúlyt és harmóniát teremt. Megnyitja a szívet a feltétel nélküli szeretet számára. A malachit használható kristályjóslásra; s elérhetővé tesz mások (belső vagy külső) világokat. Csavart mintázatát követve felszabadítja a tudatot és serkenti a látomásokat. Lehetővé teszi, hogy értsük a tudatalattiból érkező ösztönös megérzéseket és a jövőből származó üzeneteket. Pszichológiailag: a malachit az átalakulás köve. Ennek a kalandszerető kőnek a hatására sokkal intenzívebben éljük meg az életünket, mert kockázatvállalásra és változásra ösztönöz. Könyörtelenül megmutatja, hogy mi akadályozza a spirituális fejlődésünket. Előhívja a mély érzéseket és a pszichoszomatikus okokat; összetöri a nem kívánt kötéseket és az idejétmúlt mintákat; s arra tanít, hogy miként vállaljunk felelőségetet a cselekedeteinkért, a gondolatainkért és az érzéseinkért. Feloldja a tiltásokat; segíti az érzések kifejezését. Ez a kő fejleszti a mások iránti empátiát, s megmutatja, milyen érzés lenne az ő helyzetükben lenni. Csökkenti a szégyenlősséget, és támogatja a barátságot. Hasznos a pszichoszexuális problémákra, különösen akkor, ha ezeket az előző életekből származó, traumát okozó szexuális tapasztalatok idézik elő. Segítséget nyújt az újraszületési folyamatban. Mentálisan: a malachit lehatol a probléma gyökeréig, hangsúlyozza az intuíciót és az éleslátást. Csillapítja a mentális zavarokat, beleértve a pszichiátriai betegséget, támogatja az új ismeretek felhasználását, jobb megfigyelővé tesz, valamint segít megérteni a bonyolult elképzeléseket. A napfonatcsakrára helyezve a malachit lehetővé teszi a mélyreható érzelmi gyógyulást. Megszabadít a negatív tapasztalatoktól és a régi traumától; az elfojtott érzéseket a felszínre hozza, és így újra mélyeket tudunk lélegezni. Ugyancsak ezen a helyen egyensúlyba hozza a szív– és a köldökcsakrát, feltárja az ösztönös megérzéseket. Érzelmileg: a szeszélyes hangulatot intenzívebbé teheti, de gyorsan meg is változtatja. A malachitot a belső énünk felfedezésére is használhatjuk. Serkenti az álmokat, és az emlékezetet előbbé teszi. Ám elő fordulhat, hogy hatását más kövekével kell erősíteni a gyógyító és az átalakító folyamatokban. Gyógyhatása: a malachit rendkívül sokoldalúan gyógyít. Főleg a görcsökre hatékonyan, beleértve a menstruációs görcsöket is. S mivel megkönnyíti a szülést, a szülésznők kövének is nevezik. Együtt rezeg a női ivarszervekkel, és jó hatással van a szexuális rendellenességére. Csökkenti a vérnyomást, gyógyítja az asztmát, az ízületi gyulladást, az epilepsziát, a csonttörést, a megduzzadt izületeket, a kinövéseket, az utazási betegségeket, a szédülést, a daganatokat, a látóideget, a hasnyálmirigyet, a lépet és a mellékpajzsmirigyet. Összehangolja a DNS és a sejtek felépítését, erősíti az immunrendszert. Fokozza a máj méregtelenítő hatását, csökkenti a szövetek savasodását. A derék körül viselve hatékonyan hat a cukorbetegségére is.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Akvamarin karkötő

A hatásai: Az akvamarin a bátorság köve. Nyugtató energiái csökkentik a stresszt, és lecsillapítják az elmét. Harmóniát teremt a környezetében, véd a szennyező anyagok ellen. Az ősi időkben azt tartották róla, hogy szembeszáll a sötétség erőivel, és elnyeri a fénylelkek pártfogását. A hajósok talizmánként hordták magukkal vízbe fulladás ellen. Pszichológiailag: az akvamarin elsősorban az érzékeny emberek kristálya. Erejével felébreszti másokban a toleranciát. Legyőzi az előítéletet, támogatást nyújt bárkinek, akit nyomaszt a felelőséget; viszont segít abban, hogy felelőségget vállaljunk önmagunkért. A személyiséget becsületessé, kitartóvá és dinamikussá teszi. Szétzúzza a régi, önromboló programokat. Az akvamarin megnyugtatja az elmét. Megszünteti az agyat elérő információkat, fejleszti a felfogóképességet, élesíti az elmét és elosztja a fejetlenséget. Megvan az a képessége, hogy segíti lezárni a befejezetlen üzleti ügyeket. Bármiről legyen is szó, minden szinten megkönnyíti a lezárást–befejezést. A kommunikációt megnehhezítő blokkokat oldja, fejleszti az önkifejezést. Segítségünkre van a mögöttes érzelmi állapotok megértésében és az érzelmeink kifejezésében. Enyhíti a félelmeket, fokozza az érzékenységet. Spirituálisan: az akvamarin élesebbé teszi a megérzést. Csodálatos kő a meditáláshoz: magasabb rendű tudatállapotok és a spirituális tudat elérését teszi lehetővé, valamint emberbaráti szolgálatra bátorít. Védi az aurát és összehangolja a csakrákat, megtisztítja a torokcsakrát, és magasabb rendű dimenziókból hoz üzenetet. Ugyancsak összehangolja a fizikai és a spirituális testet. Gyógyhatása: az akvamarin hasznos torokfájásra, megduzzadt mirigyekre és pajzsmirigyproblémákra. Összehangolja a hipofízist és a pajzsmirigyet, szabályozza a hormonokat, valamint a növekedést. Általános frissítő hatása van. Erősíti a szervezet tisztító feladatokat ellátó szerveit; jótékonyan hat a szemre, az állkapocsra, a fogakra és a gyomorra. Egyaránt segítséget jelent a rövid– és a távoltartásra, valamint csillapítja az immunrendszer túlreagálását.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Szodalit karkötő

A szodalit hatásai: A szodalit egyesíti a logikát a megérzéssel, a magasabb rendű tudatból a fizikai szintre hozza az információkat. Serkenti a tobozmirigyet és a harmadik szemet, elmélyíti a meditációt. Ha szodalitot használunk meditációhoz, a tudat képes megérinteni azokat a körülményeket, amelyek közé kerülünk. Ez a kő igazságszeretetre nevel, és arra, hogy legyenek elveink; s egyben lehetővé is teszi, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz és kiálljunk a meggyőződéseinkért. A szodalit megtisztítja az elektromágneses szennyeződéstől, a komputerre téve pedig blokkolja a kisugárzást. Hasznos azoknak, akik érzékenyek a fertőzőház szindrómára, vagy az elektromágneses szmogra. Különösen előnyös az a kő csoportmunkákhoz, mivel harmóniát és a célok iránti szolidaritást biztosít. A csoport tagjai között növeli a bizalmat, a bajtársiasságot és a kölcsönös egymásrautaltságot. Kitűnő a tudat számára is. Megszünteti a szellemi zűrzavart és alárendeltséget. Elősegíti a racionális gondolkodást, az objektivitást, az igazságot és az intuitív érzékelést, az érzések szavakba öntésével együtt. Mivel nyugtatja az elmét, lehetővé teszi az új információk befogadását. A szodalit elősegíti a régi keletű mentális programozások és a merev gondolkodási minták elengedését, hogy ezzel adjunk helyet az újfajta meglátásoknak a gyakorlatban is. Pszichológiailag: érzelmi egyensúlyt biztosít, és enyhíti a pánikrohamokat. Átformálja az örökké védekező vagy túlzottan érzékeny személyiséget, megszünteti azoknak a forrását, amelyek visszatartanak attól, hogy a valódi önmagunk legyünk. Növeli az önbecsülést, az önbizalmat; megkönnyíti önmagunk elfogadását. Gyógyhatása: a szodalit egyensúlyban tartja az anyagcserét, egyaránt megszünteti a kalciumtöbbletet és a hiányt is, tisztítja a nyirokrendszert és a szerveket, serkenti az immunrendszert. Jótékonyan hat a sugárzás okozta sérülésekre és az álmatlanságra. Gyógyítja a torkot, a hangszálakat és a gégeét; hasznos a rekedtségre és az emésztési rendellenességekre. Csökkenti a lázat, a vérnyomást, és serkenti a folyadékfelszívódást a szervezetben.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Ametiszt karkötő<3

A hatásai: Az ametiszt rendkívül hatékony és védelmező kő, magas spirituális rezgéssel. Véd az asztrális támadás ellen, és az energiát szeretetté alakítja. Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot és a meditációt. Erős tisztító és gyógyító képességei vannak, fokozza a spirituális tudatot. Hagyományosan részegség megelőzésére viselték; minden területen a megfontoltságot támogatja. Megszünteti a függőséget és mindenféle blokkot. Magas szinten ez a kristály utat nyit egy másik valóságba. Az ametiszt rendkívül jót tesz az agynak; attól függően, hogy mire van szüksége, nyugtatja vagy serkenti. Meditáció közben a gondolatokat távol tartja a mindennapok történéseitől, nyugtatja a vívódót, s ezzel elmélyültebb megértés tesz lehetővé. Szellemileg segíti, hogy kevésbé szétszórtak legyünk, jobban tudunk összpontosítani és tisztában legyünk képességeinkkel. Támogatja az új ötletekkel valóazonosulást, összekapcsolja az okot és az okozatot. Ez a kő megkönnyíti a döntéshozatalt, egyformán biztosít józan észt és spirituális megérzéseket, valamint segíti a döntések és a megérzések gyakorlati alkalmazását. Szellemileg megnyugtat és szintetizál, segíti az ingerület átvitelt az agyban. Megszünteti az egy hiperaktivitása okozta álmatlanságot, és véd az ismétlődő rémálmok ellen. Fokozza az emlékezőtehetséget, fejleszti az elkötelezettséget; és támogat abban, hogy megvalósítható célokat tűzzünk magunk elé. Elősegíti, hogy emlékezzünk az álmainkra és megértsük azokat, erősíti bennünk a vizualizáció képességét. Az ametiszt egyensúlyt teremt mindenben, fejleszti az érzelmi kiegyensúlyozottságot. Elűzi a haragot, a dühöt, a félelmet és az aggódást. Enyhíti a szomorúságot és a bánatot, támogatást nyújt az olyan helyzetekben, amelyekben vesztesnek érezzük magunkat. Az egyik legspirituálisabb kő; erősíti az isteni szeretetet, megmutatja a maga valójában; fejleszti az önzetlenséget és a spirituális bölcsességet. Működésbe hozza a megérzést, és hangsúlyozza a médium képességeket. Kitűnően lehet vele meditálni és kristályból jósolni, míg a harmadik szemre helyezve serkenti annak működését. Ha ametiszttel alszunk, lehetővé teszi a testen kívüli élmények megélését, és intuitív álmokat hoz. Az "alacsonyabb" energiákat a spirituális és az éteri világ magasabb rezgéseire alakítja át. Gyógyhatása: az ametiszt serkenti a hormonképződést; összehangolja a belső elválasztású rendszert és az anyagcserét. Erősíti a tisztító és a kiválasztó szerveket, valamint az immunrendszert. Csökkenti a fizikai, az érzelmi és a pszichológiai fájdalmat, blokkolja a geopatikus stresszt. Enyhíti a fejfájást, oldja a feszültséget. Jótékonyan hat a horzsolásra, a sérülésre, a duzzanatra, valamint hallásproblémákra. Gyógyítja a tüdő– és a bőrbetegségeket, a sejtzavarokat, valamint az emésztőszervek és légutak rendellenességeit. Hasznos a belek számára, szabályozza a bélflórát, kiűzi a parazitákat, és elősegíti a víz újrafelszívódását. Megszünteti az álmatlanságot és nyugodt alvást biztosít. Az érzékszerveken túli szinten az amesztiszt egyensúlyba hozza, összekapcsolja a fizikai, a szellemi és az érzelmi testet, és összeköti a spirituálissal. Tisztítja az aurát, átalakítja a negatív energiát, serkenti a torok– és koronacsakrát. Segít mindazoknak, akik éppen készülődnek a nagy átalakulásra, a halálra. Stabilizálja a pszichiátriai betegségekben szenvedők állapotát, de nem szabad használni paranoia és skizofrénia esetén.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

4 soros sárga karkötő

Tartama: karneol, sárga opál, citrin, opalit. A hatásai: Hasznos bármilyen jellegű visszaélés megszüntetésére. Segít bízni önmagunkban és a megérzéseinkben. Lehatol cselekvéseink mozgatórugójának a gyökeréig, legyőzi a negatív körülményeket, és állhatatossá tesz. Meditáció közben eltávolítja az oda nem illő gondolatokat és az álmodozókat összekapcsolja a mindennapok valóságával. Élesebbé teszi a figyelmet és megszünteti a szellemi letargiát. Aktiválja az alapcsakrát, hat a női szaporítószervekre, és növeli a termékenységet. Legyőzi a frigiditást és az impotenciát. Eredeti és dinamikus kreativitásra ösztönöz; segít, hogy megismerjük valódi énünket és kifejezésre tudjuk juttatni. Fejleszti az önértékelést, segít felismerni lehetőségeink teljes tárházát. Felerősíti az érzelmi állapotokat és felszabadítja a gátlásokat. Az érzelmeket stabilizálni is tudja, de mivel szétszórja az energiát, fontos, hogy a használója teljesen kiegyensúlyozott legyen. Egyértelművé teszi az érzelmeket, vagy életre hívja azokat, illetve más kövekkel együtt segíti az egyesítésüket. Megmutatja a múltbeli érzelmi állapotainkat. Arra bátorít, hogy adjunk hangot pozitív érzelmeinknek. Hatásosan simítja el az egy közösségen vagy a családon belüli nézeteltéréseket. Növeli az önérzetet és az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, serkenti a kreativitást és segíti az önkifejezést. Kevésbé leszünk tőle érzékenyek, különösen a bírálatra; viszont előmozdítja az építő jellegű kritikát. Ösztönzi a pozitív beállítottság fejlődését és az optimista előretekintést; így lehetővé teszi, hogy haladjunk előre az áramlással, ne pedig a múlton rágódjunk. Kitűnő a depresszió, a félelmek és a fóbiák legyőzéséhez. Erősíti a belső nyugalmat, így a bölcsesség érvényre juthat. Segít az információk feldolgozásában, a helyzetek elemzésében, és a pozitív irányba terelni ezeket. Fokozza az életörömöt. Megszünteti a negatív jellemvonásokat, a félelmeket és a legmélyebb szinten található érzéseket. Legyőzi a felelőségtől való félelmet, és megállítja a haragot. Segít abban, hogy belesimuljunk az érzések áramlásába, és érzelmileg kiegyensúlyozottakká váljunk. Segítségével könnyebben felismerhetjük, hogy a kapcsolataink minőségén való változtatás révén magunkhoz kerülhetünk közelebb, s mélyebben gyakorolhatjuk a szeretetet és az elfogadást. A társas kapcsolatok erősítője, segít jó kapcsolatot ápolni embertársainkkal és környezetünkkel.


A termék ára fontban: £14
A termék ára forintban: 5110Ft

Vörös jáspis karkötő

A hatásai: A jáspis úgy ismert, mint a "legkiválóbb gondoskodó". Stresszes időkben életben tart és támogat; nyugalmat és a teljesség érzését biztosítja. Gyógyításra használva minden szempontból egységessé tesz. A jáspis emlékezteti az embereket arra, hogy segítsék egymást. Összehangolja a csakrákat, és használható csakra kirakáshoz is. Mindegyik szín egy adott csakrának felel meg. Ez a kő megkönnyíti a sámáni utazásokat és az álmok visszaidézését. Gondoskodik a védelemről, földeli az energiát és a testet. Elnyeli a negatív energiát, tisztítja és összehangolja a csakrákat, valamint az aurát. A jáspis egyensúlyban tartja a jin és a jangenergiát, valamint összekapcsolja a fizikai, az értelmi és a szellemi testet az éteri birodalommal. Tisztítja az elektromágneses és a környezeti szennyeződést, beleértve a sugárzást is; segíti a varázsvesszővel történő keresést. Pszichológiailag: eltökélté tesz minden célunk megvalósításában. Bátorságot biztosít ahhoz, hogy félelmet nem ismerve szembenézzünk a problémákkal, és elősegíti az önmagunkkal szembeni őszinteséget. Az elkerülhetetlen konfliktusokban számíthatunk a támogatására. Mentálisan: segíti a gyors gondolkodást, növeli a szervezőkészséget és a feladatok átlátását. Serkenti a képzeletet, és az ötleteket tettekké alakítja át. Fizikailag: a jáspis meghosszabbítja a szexuális örömöt, jótékonyan hat elhúzódó betegségek és kórházi kezelések idején, valamint újra energiával tölti fel a testet. Gyógyhatás: a jáspis támogatja a keringési, az emésztő– és az ivarszerveket. Egyensúlyban tartja a test ásványanyag–tartalmát. Különösen hatékony drágakőelixírként, mert nem ingerli túl a szervezetet.


A termék ára fontban: £11
A termék ára forintban: 4020Ft

4 soros pirosas karkötő

A hatásai: Az önzetlen szeretet és a könyörületességet testesíti meg. Kiszélesíti a tudatot, egyesíti a spirituális energiákat az anyagi világ energiáival. Dinamikus és pozitív életszemléletre nevel. Kitűnő a hatása a szívre és a kapcsolatokra, különösen azoknak akik úgy érzik, hogy nem szeretik őket. Arra tanítja a szívet, hogy ne törjön össze, ha fájdalmas érzéseket kell átélnie, és megszüntetni a visszautasítást. Fejleszti az önértékelést, és enyhíti az érzelmi stresszt. Elősegíti a pozitív hozzáállást és az álomállapotokat, fokozza a kreativitást. Vonzza a pozitív energiát, miközben növeli és megújítja a belső erőt. Egyensúlyba hozza az energiákat. Növeli a lendületet és a magabiztosságot. Bátorságot ébreszt. Jó lehetőségeket (pl. jobb fizetés és munka) és jólétet, pénzt vonz. Stresszes időkben életben tart és támogat; nyugalmat és a teljesség érzését biztosítja. Gondoskodik a védelemről, földeli az energiát és a testet. Elnyeli a negatív energiát, tisztítja és összehangolja a csakrákat, valamint az aurát. Bátorságot biztosít ahhoz, hogy félelmet nem ismerve szembenézzünk a problémákkal, és elősegíti az önmagunkkal szembeni őszinteséget. Az elkerülhetetlen konfliktusokban is számíthatunk a támogatására. Védelmez, gyermeket, felnőttet egyaránt. Biztosítja a gyermek egészséges fejlődését az anyaméhben, és a szeretet meleg rezgése egész életében megmarad.


A termék ára fontban: £14
A termék ára forintban: 5110Ft

4 soros zöld karkötő

Tartalma: amazonit, peridot, zöld obszidián / gaia kő, malachit. A hatásai: Rendkívül csillapító hatása. Megnyugtatja az agyat és az idegrendszert, összehangolja a fizikai–éteri testet, ezzel elősegíti az optimális egészséget. Egyensúlyban tartja a férfi– és a női energiákat, valamint sok szempontból a személyiséget. Enyhíti az érzelmi megrázkódtatást, csökkenti az aggódást és a félelemérzetet. Eloszlatja a negatív energiát és az elkeseredést. Megnyitja, tisztítja és aktivizálja a szív– és a napfonatcsakrát, megszabadít a "régi terhektől". Elűzi a bűntudatot és a zaklatottságot. Hozzájárul ahhoz, hogy a múltba visszatekintve felismerjük mindazt, ami javunkra válik a megszerzett tapasztalatokból; s megmutatja, miként bocsássuk meg önmagunknak. Arra ösztönöz, hogy felelősséget vállaljunk a saját életünkért, különösen olyan helyzetekben, amikor úgy gondoljuk, hogy minden baj valaki más hibájából történik. Stabilitást, biztonságot nyújt, erősíti a földhöz való köteléket. Semlegesíti a múltban elszenvedett traumák felgyülemlett fájdalmait, segít megérteni, elengedni a fájó emlékeket, teret adva ezzel új élmények befogadásának. Segít elfogadni, és megérteni a minden egy­ség fogalmát. A teljes csakrarenszert harmonizálja, energetizálja. Könnyedén elnyeli a negatív energiát és a szennyező anyagokat; a légkörből és a testből egyaránt összegyűjti azokat. Megtisztítja és aktivizálja a csakrákat, és összehangol a spirituális vezetőnkkel. Megmutatja, hogy mi akadályozza a spirituális fejlődésünket. Előhívja a mély érzéseket és a pszichoszomatikus okokat; összetöri a nem kívánt kötéseket és az idejétmúlt mintákat; s arra tanít, hogy miként vállaljunk felelőségetet a cselekedeteinkért, a gondolatainkért és az érzéseinkért. Megszabadít a negatív tapasztalatoktól és a régi traumától; az elfojtott érzéseket a felszínre hozza, és így újra mélyeket tudunk lélegezni.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Krizokolla karkötő, 4 soros.

A krizokolla hatásai: Már az egyiptomi kultúrában a lélek köveként tisztelték. A krizokolla női energiájú ásvány. Az ókori görögök szó szerint arany-enyvnek hívták; egy 1698-ban kiadott könyvben arany-csiriz néven szerepelt. Találtak olyan aranydarabokat, amelyeket valószínűleg krizokollával forrasztottak össze, e tulajdonságáról kaphatta a nevét. Őseink a lélek védőjeként tisztelték. Az indiánok az érzések összehangolójának tekintik. Nyugati asztrológusok a Holdhoz, a Rák jegyéhez és a Vénuszhoz, a Mérleg jegyéhez kapcsolják. A krizokollát a világosság angyalával vagy a kozmikus szeretet angyalával ajánlott feltölteni. A krizokolla két színt képvisel: zöld színével nyugtató hatást fejt ki az izmokra, kék színével feloldja az ízületi gyulladást, az izomgörcsöket és a menstruációs görcsöket. A tarkó és a váll mellék-csakráján át hat a hátizmokra, a hátfájdalmakra, a görnyedt hátra, segít a reumánál, erősíti a gerincvelőt, csökkenti a meszesedést, hasláncként a farkcsontra, bokaláncként pedig a visszérre ajánlott. A fejlődésben lévő kisgyerekek csontnövekedését támogatja. Gyógyítja a vágott és égett sebeket. Erősíti a szívet, a tüdőt, javítja a vérkeringést, csökkenti a magas vérnyomást, segíti a hemoglobin termelését. Elixírjét az epe, a vese és a húgyhólyag működésének serkentésére, a máj tisztítására használják. Szabályozza a pajzsmirigy és a belső elválasztású mirigyek működését, jó hatású az anyagcserére, harmonizálja a gyomor és a belek működését, így könnyíti az emésztést, ajánlott az idegi eredetű emésztési zavaroknál, görcsoldó hatását kifejti a fekélyeknél. Kúrálja a torokcsakránál előforduló fertőző betegségeket, gyógyítja a garat és a légcső betegségeit, a mandulagyulladást, csökkenti a lázat. Segítséget nyújt a szülésnél, a hormonzavaroknál, a meddőség ellenszere, véd a koraszüléstől és az elvetéléstől. Jobbítja az energiáinkat, és a csakráink gátjait feloldja. A krizokolla nőies energiájú kő: a vizet, a Holdat, a Vénuszt s ezáltal a szeretetet, a harmóniát, a passzív, mégis erőteljes oldalt jelképezi. Jin energiájához olyan nők forduljanak, akikben sok férfias vonás van, helyreállító, kiegyenlítő hatása az érzelmekre is vonatkozik. Szünteti a bennünk lévő feszültséget, a hangulatingadozást, felismerteti a bajainkat, a jelenlegi helyzetünket, tűrőképesebbé változtat. A szívünkbe nyugalmat hoz, világosságot önt belénk, érzékennyé varázsol, harmonizálja az érzelmeinket. Sok nő szülés után nem tudja, mit kezdjen az újszülöttel. Ekkor az anyaszerep tudatosulását, a babához való érzelmi kötődést segíti elő ez a kő. Megszünteti a szülés utáni depressziót, a bűntudatot és a félénkséget. Közelebb hoz a természethez, felnyitja a szemünket a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás iránt. Erősíti a megérzéseket, szellemünket a szépség és a békesség felé vezetni, semlegesít.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

5 soros karkötő

A tartalma: almadin gránát citrin, peridot, howlit, rózsakvarc. A karkötő hatásai: Önbizalmat, magabiztosságot és kitartást ad a viselésével. Életörömöt és jó természetet ad át, erősíti az intuíciót. Ha úgy érezzük, hogy az élet semmi jót nem tartogat számunkra, segít megtalálni az örömünket; és arra ösztökél, hogy ne hagyjuk el magunkat. Feloldja a gátlásokat és a bogarainkat. Hozzájárul ahhoz, hogy a múltba visszatekintve felismerjük mindazt, ami javunkra válik a megszerzett tapasztalatokból; s megmutatja, miként bocsássuk meg önmagunknak. Megtisztítja a csakrákat, fényt és energiát biztosít; s lehetővé teszi, hogy az igazi énünk boldogan kiragyogjon. Minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, mélyreható belső gyógyulást és önszeretetet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején. Annak, aki mind ez ideig érzéketlen volt a szeretetre, megnyitja a szívét, hogy befogadja ezt az érzést. Annak pedig, aki szeretett, de csalódnia kellett, enyhíti a bánatát. Hatásosan simítja el az egy közösségen vagy a családon belüli nézeteltéréseket. Egyensúlyban tartja a szexuális vágyat, és mérsékli az emocionális diszharmóniát. Nagy hasznát vesszük krízisben, különösen a kilátástalannak tűnő helyzetekben nyújt segítséget vagy amikor az élet darabjaira hullik szét, vagy trauma következik be. Fokozza, aktivizálja és erősíti a túlélési ösztönt; bátorságot és hitet ad a reménytelennek látszó helyzetekben. Hatására a válság kihívásba fordul át. Növeli az önérzetet és az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, serkenti a kreativitást és segíti az önkifejezést. Kevésbé leszünk érzékenyek, különösen a bírálatra; viszont előmozdítja az építő jellegű kritikát. Ösztönzi a pozitív beállítottság fejlődését és az optimista előretekintést; így lehetővé teszi, hogy haladjunk előre az áramlással, ne pedig a múlton rágódjunk. Türelemre tanít és serkenti tudásszomjat. Lehetővé teszi a gáncsoskodásra és az önzésre való hajlam legyőzését, erősíti a pozitív jellemvonásokat. Elnyeli, átalakítja, szétszórja és a földeli a negatív energiát, ezért fokozottan védi a környezetet. Megszünteti a negatív jellemvonásokat, a félelmeket és a legmélyebb szinten található érzéseket. Legyőzi a felelőségtől való félelmet, és megállítja a haragot. Segít abban, hogy belesimuljunk az érzések áramlásába, és érzelmileg kiegyensúlyozottakká váljunk. Nyugtató energiái csökkentik a stresszt, és lecsillapítják az elmét. Hatásos nyugtató, lecsillapítja az elménket is ha arról van szó, ha pedig alvásproblémáink vannak, azon is segít. Legyőzi a haragot, megszünteti a negatívumokat az életünkben. Segítségünkre van a félelmek legyőzésében.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Mokait karkötő, 3 soros

A mokait hatásai: A mokait harmonizáló hatást gyakorol az egész testre, és segíti a sebgyógyulást. Ekcéma, kelések és furunkulusok gyógyítására is használhatjuk, mivel oldja a gócokat. Ezenkívül erősíti a hasnyálmirigyet és az immunrendszert. Tisztító hatása van a vérre. Csillapítja az erős köhögést. Vitalizál, erőt ad, könnyebbé teszi a fizikai igénybevételeket, és segít az esetleges túlhajszoltság feldolgozásában. A mokait kiegyensúlyozottá tesz, a belső nyugalom és béke érzését kelti bennünk. Ahogyan a fizikai síkon segít a túlhajszoltság esetén, úgy ennek megfelelően a szellemi túlterheltség feldolgozásában is segítségünkre van. Intenzívvé teszi az élményeket, fokozza a változatosságot.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Zöld kvarc karkötő

A kvarc hatásai: A gyógyhatásai a hegyikristályéval megegyezőek, csak kicsit másfajta a rezgése, de ő is ugyanolyan legfőbb gyógyítónak számít, vagyis szinte mindenféle betegségnél megállja a helyét gyógyítóként. A kvarc egy úgymond alap kristály, sok "változata" is van, ismerős a hegyikristály, a rózsakvarc, az ametiszt, stb... Ezek is mind kvarc alapúak, azaz kvarcok. Ez a kristály felerősítésre és tisztításra használható, és igen sokoldalú. Ismeretes, hogy irányítja és felerősíti az energiákat. Ezért más kristályokkal együtt alkalmazva fokozza azok hatását. Önmagában a fehér isteni fény energiáját közvetíti, amely segít minden helyzetben; ennek a tiszta fény energiának csodálatos hatásai vannak, amely felhasználható a szellem, a test és a lélek gyógyítására. A kristály a korona csakrával van összeköttetésben, ezért ez a legjobb kristály ennek a csakrának a megtisztítására. A kvarc védi és szabályozza a belső energiaáramlást. Hatékonyan tisztítja, védi és erősíti az auránkat. A kvarckristály egyedi energiamezővel rendelkezik. A kristály energia minden anyagi testbe behatol és minden anyagi testen áthatol. A vízben például képes kiterjeszteni annak atomi szerkezetét. A kvarckristály átalakítja az energiát egyik formájából a másikba. Vérnyomáscsökkentő hatásai is igen erős. Rengeteg jó hatása van és mindezek a hatások a többi kvarcokban is megtalálhatóak. Védi és szabályozza a belső energiaáramlást. Hatékonyan tisztítja, védi és erősíti az auránkat. Átalakítja az energiát egyik formájából a másikba, azaz a negatívot pozitívvá. Erős gyógyító és fájdalomcsillapító.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Kétsoros, eredeti Dominikai Larimarból karkötő

A karkötő 1mm-es vastag gumis damilra van fűzve, a szemek pedig gömbölyítettek, 8-10mm-esek. A mérete az átlagcsuklóra készült, 16 centiméteres. A Larimar egy ritka kék fajtája a szilikát ásványi pektolitnak, amely csak a Dominikai Köztársaságban , a Karib-térségben található. A Larimar fényérzékeny, ha sokáig magasabb hőnek van kitéve, kifakul, elveszíti a kék színét, emiatt óvni kell. Beszerzése igen nehézkes és mindezek miatt is elég drága az eredeti Larimar. A Larimar hatásai: Engedd, hogy a larimar, az atlantiszi istennők varázsköve előhozza belőled a NŐT, aki valójában vagy! Merd megélni az igazi nőiséged, úgy, ahogyan mindig szeretted volna, fedezd fel energiáidat, erődet. Hódíts, és hagyd, hogy meghódítsanak, bűvölj, és hagyd, hogy elbűvöljenek, szeress, és engedd, hogy szeressenek..... A larimar minden síkon felemel, önbizalmat ad, összehangolja tested és lelked rezgéseit, könnyíti a kommunikációt, és ha hiszel benne, kapcsolatba hoz az Univerzum Isteneivel és Istennőivel. Szeretetet és békét sugároz magából, erősíti a nyugalmat. Lehetővé teszi, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül mély meditatív állapotot érjünk el. Természetesen növeli a tudatot, valamint összehangolja a testet és a lelket az új rezgésekkel. Pszichológiailag: a larimár ledönti az önként vállalt akadályokat és korlátokat. Megszünteti az önmagunknak kárt okozó viselkedésünket, különösen a mártíromságra való hajlamot, és segít kézben tartani életünk irányítását, főleg a bűntudat enyhítésében hatékony és elűzi a félelmet. Olyan időszakokban, amikor sok stressz ér bennünket, vagy elkerülhetetlen változások történnek, lehetővé teszi, hogy nagy lelki nyugalommal nézzünk szembe a kihívásokkal. Mentálisan: a larimár higgadságot, éleselméjűséget és előremutató gondolatokat biztosít. Növeli a kreativitást, és arra ösztönöz, hogy mindig "az áramlattal haladjunk". Spirituálisan: képes arra, hogy megsemmisítse a téves korlátokat, amelyek a spirituális énünket elnyomták, és a lelket a valódi életútjára irányítja. A larimár megkönnyíti a kapcsolatfelvételt az angyalokkal és a kommunikációt másik világokkal. Kitűnő kő azoknak, akik a lélektársukat keresik, valamint segít begyógyítani az előző életek kapcsolatait vagy szívfájdalmait. Érzelmileg: a larimál nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hoz az életünkbe. Ellenszere az érzelmi szélsőségeknek, és enyhíti a rögeszmés depressziót. Meggyógyítja a szívfájdalmakat, s újra előhozza belőlük a játékos és örömteli gyermeki énünket. A Földre is gyógyító hatással van ez a kő; a földanya energiájával kapcsolódik össze, segít a nőknek újra összhangba kerülniük az ösztönös nőiességükkel. A földre helyezve a larimár semlegesíti a földenergia kiegyensúlyozatlanságát és a geopatikus stresszt. Gyógyhatása: a szív–, a harmadik szem vagy a napfonatcsakra fölé helyezve vagy finoman végigsimítva vele a testet eltávolítja a tapadó entitásokat. Serkenti a harmadik szemet, a szív, a korona– és a torok csakrát, elősegíti az öngyógyító folyamatokat. Főleg a porc és torok betegségeire hatékony; oldja az energiablokkokat a mellkasban, a fejben és a nyakban. Ugyancsak előnyös rátenni a betokosodott ízületekre és elzáródott artériákra. Egy fájdalmas területre téve gyengéden kivonja onnan a fájdalmat. Hasznos eszköz a reflexológiában is, hajszálpontosan megjelöli a rendellenesség helyét, és megtisztítja a test meridiánjait.


A termék ára fontban: £35
A termék ára forintban: 12780Ft

Zöld apatit - pink turmalin karkötő.

A karkötő karra tekerhető, bármi kezére jó. A hatásai: E két kő együttese a szívcsakra tökéletes támogatója, blokktalanítja, tisztítja és egyensúlyban tartja azt. Fejleszti a médiumi képességeket és a spirituális ráhangolódást, elmélyíti a meditációt, felébreszti a kundaliní energiát, valamint minden szinten segíti a kommunikációt és az önkifejezést. Növeli az eltökéltséget, energiatartalékokat raktároz el. Nyitottságra és az emberekkel szembeni könnyedségre ösztönöz: arra bátorít, hogy keressük mások társaságát; megszünteti a tartózkodást és az elhidegülést, az önmagunkkal és másokkal szembeni negatív beállítottságot. Serkenti a kreativitást és az értelmet. Elsimítja a zűrzavart, segíti hozzájutni azokhoz az információkhoz, amelyeket önmagunk és a közösség javára tudunk felhasználni. Enyhíti a szomorúságot, a búskomorságot és a haragot. Mérsékli az ingerlékenységet, ellensúlyozza az érzelmi kimerültséget. Elfolytja az éhségérzetet és növeli az anyagcsereértéket, egészséges táplálkozásra sarkall. Vonzza a szerelmet az anyagi és a spirituális világba. Biztosítékot ad arra, hogy a szeretet nem jár veszéllyel; arra ösztönöz, hogy bízzunk a szeretetben; és megerősíti, hogy előbb magunkat kell szeretni, s csak azután reménykedhetünk mások irántunk érzett szeretetében. Segít megosztani a fizikai örömöket. Az érzelmi fájdalmat és a régi, károssá vált érzelmeket eloszlatja a szívcsakrán keresztül, amelyet megtisztít, valamit szintetizálja a szeretetet a spirituálissal. Elősegíti a békességet és a teljes ellazulást, összekapcsol a bölcsességekkel és a könyörületességgel, valamint megkönnyíti a gyógyító energia befogadását. Megtisztítja az aurát, elmozdítja a blokkokat, szétszórja a negatív energiát, és megmutatja, miként lehet megoldani különleges problémákat. Remekül kiegyensúlyozza és összekapcsolja a csakrákat. Elősegíti önmagunk és mások megértését, feltárja előttünk énünk mélységeit, erősíti az önbizalmat, és enyhíti a félelmet. Száműzi azt az érzést, hogy áldozatok lennénk, ugyanakkor vonzza a lelkesedést, a könyörületet, a toleranciát és a fellendülést.


A termék ára fontban: £20
A termék ára forintban: 7300Ft

Pink turmalin karkötő.

A karkötő mérete állítható, bárki kezére jó. A rózsaszín turmalin hatásai: Mint a nemi vágy fokozója, a pink turmalin vonzza a szerelmet az anyagi és a spirituális világba. Biztosítékot ad arra, hogy a szeretet nem jár veszéllyel; arra ösztönöz, hogy bízzunk a szeretetben; és megerősíti, hogy előbb magunkat kell szeretni, s csak azután reménykedhetünk mások irántunk érzett szeretetében. Segít megosztani a fizikai örömöket. Az érzelmi fájdalmat és a régi, károssá vált érzelmeket eloszlatja a szívcsakrán keresztül, amelyet megtisztít, valamit szintetizálja a szeretetet a spirituálissal. Elősegíti a békességet és a teljes ellazulást, összekapcsol a bölcsességekkel és a könyörületességgel, valamint megkönnyíti a gyógyító energia befogadását. A gyógyításban a rózsaszín turmalin kiegyensúlyozza a nem megfelelően működő endokrinrendszert; jó hatással van a szívre, a tüdőre és a bőrre. Tegyük szívre! A turmalin tisztítja, szűri és finomabb rezgésűvé alakítja át a tömör energiát. Földeli a spirutális energiát, megtisztítja és kiegyensúlyozza a csakrákat és védőburkot képez a test körül. A turmalin sámánikus kő, amely a rituálék alatt védelmet biztosít. Alkalmas kristályjóslásra, hagyományosan pedig arra használták, hogy nehéz időszakban rámutasson, ki vagy mi okozza a gondokat; valamint jelezze a jó irányt, amelyen haladni kell. Megtisztítja az aurát, elmozdítja a blokkokat, szétszórja a negatív energiát, és megmutatja, miként lehet megoldani különleges problémákat. Remekül kiegyensúlyozza és összekapcsolja a csakrákat. Fizikai szinten pedig újra egyensúlyba hozza a meridiánokat. Elősegíti önmagunk és mások megértését, feltárja előttünk énünk mélységeit, erősíti az önbizalmat, és enyhíti a félelmet. Száműzi azt az érzést, hogy áldozatok lennénk, ugyanakkor vonzza a lelkesedést, a könyörületet, a toleranciát és a fellendülést. A turmalin hatékony mentális gyógyító: egyensúlyba hozza a jobb és a bal agyféltekét, valamint pozitívvakká alakítja át a negatív gondolkodásmintákat. Összehangolja a mentális folyamatokat, a csakrákat és a biomágneses köpenyt. Hasznos segítség a paranoia kezelésében és a dixlexia megszüntetésében, mivel javítja a kéz és a szem közötti koordinációt, valamint a kódolt információk fogadását és megértését. Jótékonyan hat a szexuális és érzelmi zavarokra, amelyek a libidó csökkenése mögött húzódhatnak meg. A testen belül kiegyensúlyozza a férfi– és a női energiát.


A termék ára fontban: £16
A termék ára forintban: 5840Ft

Pink turmalin és zöld apatit karkötő

A karkötő mérete állítható, bárki kezére jó. A hatásai: E két kő együttese a szívcsakra tökéletes támogatója, blokktalanítja, tisztítja és egyensúlyban tartja azt. Fejleszti a médiumi képességeket és a spirituális ráhangolódást, elmélyíti a meditációt, felébreszti a kundaliní energiát, valamint minden szinten segíti a kommunikációt és az önkifejezést. Növeli az eltökéltséget, energiatartalékokat raktároz el. Nyitottságra és az emberekkel szembeni könnyedségre ösztönöz: arra bátorít, hogy keressük mások társaságát; megszünteti a tartózkodást és az elhidegülést, az önmagunkkal és másokkal szembeni negatív beállítottságot. Serkenti a kreativitást és az értelmet. Elsimítja a zűrzavart, segíti hozzájutni azokhoz az információkhoz, amelyeket önmagunk és a közösség javára tudunk felhasználni. Enyhíti a szomorúságot, a búskomorságot és a haragot. Mérsékli az ingerlékenységet, ellensúlyozza az érzelmi kimerültséget. Elfolytja az éhségérzetet és növeli az anyagcsereértéket, egészséges táplálkozásra sarkall. Vonzza a szerelmet az anyagi és a spirituális világba. Biztosítékot ad arra, hogy a szeretet nem jár veszéllyel; arra ösztönöz, hogy bízzunk a szeretetben; és megerősíti, hogy előbb magunkat kell szeretni, s csak azután reménykedhetünk mások irántunk érzett szeretetében. Segít megosztani a fizikai örömöket. Az érzelmi fájdalmat és a régi, károssá vált érzelmeket eloszlatja a szívcsakrán keresztül, amelyet megtisztít, valamit szintetizálja a szeretetet a spirituálissal. Elősegíti a békességet és a teljes ellazulást, összekapcsol a bölcsességekkel és a könyörületességgel, valamint megkönnyíti a gyógyító energia befogadását. Megtisztítja az aurát, elmozdítja a blokkokat, szétszórja a negatív energiát, és megmutatja, miként lehet megoldani különleges problémákat. Remekül kiegyensúlyozza és összekapcsolja a csakrákat. Elősegíti önmagunk és mások megértését, feltárja előttünk énünk mélységeit, erősíti az önbizalmat, és enyhíti a félelmet. Száműzi azt az érzést, hogy áldozatok lennénk, ugyanakkor vonzza a lelkesedést, a könyörületet, a toleranciát és a fellendülést.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Több színű sárkányszem achát három soros karkötő

A karkötő hatásai: Földelő kő, érzelmi, fizikai és intellektuális egyensúlyt teremt. Segíti a fizikai energia összpontosítását és stabilizálását. A szívre helyezve jótékonyan hat az érzelmi rendellenességekre, amelyek gátolják a szeretet elfogadását. A hasra téve vagy elixírkrémként fogyasztva serkenti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot. Szalagosan vagy sávosan elhelyezkedő, mikroszkopikus vagy nagyon apró kristályok alkotta tömeges halmazai oldatokból válnak ki. A szalagok és a sávok jellegzetes és tetszetős megjelenést kölcsönöznek az achátnak. Fizikai hatása Segít a gyakori fejfájás ellen, de jó még láz, epilepszia, terméketlenség, bőrbetegségek, szembetegségek, gyenge látás, depresszió ellen is. Erősíti a tüdőt, asztma ellen is segít, erősíti a gyomrot, májat és az agyat. Emésztésélénkítő hatása is van. Nyugalomra, biztonságra, lelki érettségre, emberismeretre, fantáziára ösztönöz. Jó még a gyomorra, belekre, belső szervekre, méhre. Segít az epilepszia ellen. Az achátok ismert védőkövek, amelyek még jók kígyómarás és villámcsapás ellen is. Megóv minket a rossz szellemektől és semlegesíti a mérgeket. A fehér achát békeachátként is ismert, tiszta fehér színén keresztül békés és nyugtató energiát kölcsönöz, ami megszabadítja a fej és szív területet a nehéz terhektől. Újra nyugodt és tiszta gondolatokat hoz és feloldja bennünk a szorongást és a nyugtalanságot. Lelki hatása Ha a lakásunkban kitesszük egy helyre, felfogja a negatív energiákat és távol tartja a haragot az emberektől. Segít a hirtelen harag ellen, vizsgadrukknál, tanulási nehézségeknél, támogatja az eszességet és a szakmai alkalmasságot. Az achát geodában a gyerekek erős nyugalmat és biztonságot találnak.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Türkiz karkötő

A hatásai: türkiz az egyik leghatásosabb gyógyító. Biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. Védelmet nyújtó kő, és emberemlékezet óta amulettként használják. Úgy tartják, ha megváltoztatja a színét, az a veszély vagy a hűtlenség jele. Elősegíti a spirituális ráhangolódást, valamint megkönnyíti a kommunikációt a fizikai és a spirituális világgal. A harmadik szemre téve erősíti az intuíciót és elmélyíti a meditációt. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban. A türkiz tisztító kő. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. A hagyomány szerint a türkiz egyesíti a földet és az eget, összebékíti a férfi– és a női energiákat. Empatikus és kiegyensúlyozó kő. Támogatja az önmegvalósítást és a kreatív problémamegoldást; csillapítja a lámpalázat, ha tömeg előtt kell beszélni. Pszichológiailag: erősítő kő. Megszünteti a mártíromságra való hajlamot vagy az önszabotázst. Mentálisan: belső nyugalmat biztosít, miközben nagyon is éberek maradunk, és segíti a kreativitást megnyilvánulását. Érzelmileg: megszünteti a hangulathullámzást, és belső nyugalmat biztosít. Romantikus szerelemre ösztönöz. Fizikailag: kitűnő kő kimerültségre, depresszióra vagy pánikrohamokra. Védelmet nyújtó képessége kiterjed a külső hatásokra és az atmoszférában lévő szennyező anyagokra is. Gyógyhatása: a türkiz erősíti a test meridiánjait és a finom energiamezőket. Erősíti a fizikai és a pszi immunrendszert, regenerálja a szöveteket, támogatja a tápanyagok felszívódását, enyhíti a szennyeződések és a vírusok okozta fertőzéseket. Gyógyítja az egész testet, különösen a szemet, beleértve a hályogokat is. Csökkenti a savtúltermelődést, jótékonyan hat a köszvényre, a reumára és a gyomorra. Gyulladáscsökkentő és méregtelenítő hatású, enyhíti a görcsöket és a fájdalmat.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Csuklóra tekerhető rodokrozit karkötő

A rodokrozit hatásai: Az önzetlen szeretet és a könyörületességet testesíti meg. Kiszélesíti a tudatot, egyesíti a spirituális energiákat az anyagi világ energiáival.  Dinamikus és pozitív életszemléletre nevel. Kitűnő a hatása a szívre és a kapcsolatokra, különösen azoknak akik úgy érzik, hogy nem szeretik őket. Kiváltképpen a szexuális zaklatás gyógyítására megfelelő. Lélektársat vonz, bár ennek megtapasztalása nem feltétlenül olyan boldogító, amint azt reméljük. A lélektársak ugyanis azok az emberek, akik segítenek az életfeladataink megtanulásában, és bár ez nem mindig kellemes, a magasabb rendű jót szolgálja. A rodokrozit arra tanítja a szívet, hogy ne törjön össze, ha fájdalmas érzéseket kell átélnie, és megszüntetni a visszautasítást. Ez a kő tisztítja a napfonat– és a gyökércsakrát. Gyengéden a felszínre hozza a fájdalmas és elfojtott érzéseket; hagyja, hogy tudomásul vegyük, aztán érzelmi oldással eloszlatja azokat. Segít felismerni a mintákat, amelyeket követünk, és megmutatja, hogy tapasztalataink mire is tanítanak. Ez az a kő, amely megköveteli tőlünk, hogy mentegetőzés vagy kibúvók nélkül, ám szerető tudattal szembenézzünk az igazsággal, akár önmagunkkal, akár másokkal kapcsolatba. A rodokrozit hasznos segítség lehet pszichológiai vonatkozású diagnózis felállításában. Azok ugyanis, akikben ellenérzés van ezzel a kővel szemben, elfojtanak magukban valamit, amit nem hajlandók tudomásul venni. A kő viszont arra ösztökéli őket, hogy szembenézzenek alaptalan félelmeikkel és paranoiáikkal. Feltárják előttük, hogy azok az érzelmek, amelyeknek feltétlen követésére tanították őket, elfogadhatatlanok. Ezután kevésbé negatívan látják a dolgokat. Pszichológiailag: a rodokrozit fejleszti az önértékelést, és enyhíti az érzelmi stresszt. A rodokrozit szellemi élénkítő. Elősegíti a pozitív hozzáállást és az álomállapotokat, fokozza a kreativitást. Érzelmileg: a rodokrozit lehetővé teszi az érzelmek spontán kifejezését, beleértve a szenvedéllyel és az erotikus vágyakkal kapcsolatosakat is. Felderíti a depressziós hangulatot, és derűt hoz az életbe. Gyógyhatása: a rodokrozit enyhíti az asztmát és a légzési problémákon. Megtisztítja a keringési rendszert és a veséket, helyreállítja a gyengülő látást, normalizálja a vérnyomást, stabilizálja a szívverést, valamint erősíti az ivarszerveket. Tágítja a véredényeket, csillapítja a migrént. Az elixír segítséget nyújt a fertőzésekre, erősíti a bőrt.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

7 soros csakrablokk oldó, csakraharmonizáló és csakravédelmező karkötő

A tartalma: ametiszt, lápisz lazuli, akvamarin, peridot, citrin, karneol, korall és tibeti ezüst. Miért fontos, hogy a csakráink egyensúlyban legyenek? Mert ha csak egyik csakránk is nem megfelelően működik, máris jön a stressz, a betegségek... Először jönnek a lelki gondok, majd ha ezek nincsenek "javítva", orvosolva, akkor átalakulnak fizikai tünetekké, betegségek lesznek belőlük. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. A csakrák energiaközpontok, amelyeken keresztül a kozmikus energia testünkbe áramlik. Ez a rendszer az alapja, a testi, érzelmi, mentális és szellemi öngyógyítás ősi indiai módszerének. A csakrák biztosítják az energia áramlást a testünk és a környezet között.


A termék ára fontban: £30
A termék ára forintban: 10950Ft

Balti borostyán 3 soros karkötő

A borostyán hatásai: Valójában a borostyánkő egyáltalán nem kristály. Fagyanta, amely megszilárdult és megkövesült (fosszilissá vált). Szoros kapcsolata a földdel, és a magasabb rendű energiák számára földelést biztosít. Erőteljes gyógyító és tisztító: kivonja a rendellenességet a testből, és elősegíti a szövetek új életre keltését. Ugyancsak tisztítja a környezetet és a csakrákat. Elnyeli a negatív energiákat és átalakítja pozitív erőkké, amelyek serkentik a szervezet öngyógyítását. Pszichológiailag: a borostyánkő stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Meleg fénylő energiái vidám, mesterkéletlen beállítottsággá alakulnak át, amely azért tiszteletbe tartja a hagyományokat. Segíthet semlegesíteni az öngyilkosságra és a depresszióra való hajlamot. Mentálisan: a borostyánkő serkenti az elmét, megtisztítja a depressziótól; előmozdítja a pozitív gondolkodás módot és a kreatív önkifejezést. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, jótékonyan hat az emlékezetre. Rugalmassága szerteoszlatja az ellenkezést. Érzelmileg: békességet teremt bennünk, és erősíti a bizalmat. Spirituálisan: a borostyánkő fejleszti az önzetlenséget, a bölcsességet. Gyógyhatása: a borostyánkő a csakrák rendkívül hatékony tisztítója és gyógyítója. Fizikai szinten életerővel itatja át a testet, és megvan az a képessége, hogy kivonja a betegséget a testből. A fájdalom és a negatív energia elnyelésével lehetővé teszi, hogy a szervezet visszanyerje az egyensúlyát, és önmagát gyógyítsa. Csillapítja a stresszt. Együtt rezeg a torokkal, jótékony hat a golyvára és más torokproblémákra; gyógyítja a gyomrot, a lépet, a vesét, a húgyhólyagot, a májat és az epehólyagot; enyhíti az ízületi problémákat, valamint erősíti a nyálkahártyát. Elixírként és sebgyógyításra használva kitűnő természetes antibiotikum. Serkenti a napfonatcsakrát, és segíti az energiák földelését a testbe.


A termék ára fontban: £27
A termék ára forintban: 9860Ft

Llight ametiszt, csuklóra tekerhető, 3 soros karkötő

A hatásai: Az ametiszt rendkívül hatékony és védelmező kő, magas spirituális rezgéssel. Véd az asztrális támadás ellen, és az energiát szeretetté alakítja. Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot és a meditációt. Erős tisztító és gyógyító képességei vannak, fokozza a spirituális tudatot. Hagyományosan részegség megelőzésére viselték; minden területen a megfontoltságot támogatja. Megszünteti a függőséget és mindenféle blokkot. Magas szinten ez a kristály utat nyit egy másik valóságba. Az ametiszt rendkívül jót tesz az agynak; attól függően, hogy mire van szüksége, nyugtatja vagy serkenti. Meditáció közben a gondolatokat távol tartja a mindennapok történéseitől, nyugtatja a vívódót, s ezzel elmélyültebb megértés tesz lehetővé. Szellemileg segíti, hogy kevésbé szétszórtak legyünk, jobban tudunk összpontosítani és tisztában legyünk képességeinkkel. Támogatja az új ötletekkel valóazonosulást, összekapcsolja az okot és az okozatot. Ez a kő megkönnyíti a döntéshozatalt, egyformán biztosít józan észt és spirituális megérzéseket, valamint segíti a döntések és a megérzések gyakorlati alkalmazását. Szellemileg megnyugtat és szintetizál, segíti az ingerület átvitelt az agyban. Megszünteti az egy hiperaktivitása okozta álmatlanságot, és véd az ismétlődő rémálmok ellen. Fokozza az emlékezőtehetséget, fejleszti az elkötelezettséget; és támogat abban, hogy megvalósítható célokat tűzzünk magunk elé. Elősegíti, hogy emlékezzünk az álmainkra és megértsük azokat, erősíti bennünk a vizualizáció képességét. Az ametiszt egyensúlyt teremt mindenben, fejleszti az érzelmi kiegyensúlyozottságot. Elűzi a haragot, a dühöt, a félelmet és az aggódást. Enyhíti a szomorúságot és a bánatot, támogatást nyújt az olyan helyzetekben, amelyekben vesztesnek érezzük magunkat. Az egyik legspirituálisabb kő; erősíti az isteni szeretetet, megmutatja a maga valójában; fejleszti az önzetlenséget és a spirituális bölcsességet. Működésbe hozza a megérzést, és hangsúlyozza a médium képességeket. Kitűnően lehet vele meditálni és kristályból jósolni, míg a harmadik szemre helyezve serkenti annak működését. Ha ametiszttel alszunk, lehetővé teszi a testen kívüli élmények megélését, és intuitív álmokat hoz. Az "alacsonyabb" energiákat a spirituális és az éteri világ magasabb rezgéseire alakítja át. Gyógyhatása: az ametiszt serkenti a hormonképződést; összehangolja a belső elválasztású rendszert és az anyagcserét. Erősíti a tisztító és a kiválasztó szerveket, valamint az immunrendszert. Csökkenti a fizikai, az érzelmi és a pszichológiai fájdalmat, blokkolja a geopatikus stresszt. Enyhíti a fejfájást, oldja a feszültséget. Jótékonyan hat a horzsolásra, a sérülésre, a duzzanatra, valamint hallásproblémákra. Gyógyítja a tüdő– és a bőrbetegségeket, a sejtzavarokat, valamint az emésztőszervek és légutak rendellenességeit. Hasznos a belek számára, szabályozza a bélflórát, kiűzi a parazitákat, és elősegíti a víz újrafelszívódását. Megszünteti az álmatlanságot és nyugodt alvást biztosít. Az érzékszerveken túli szinten az amesztiszt egyensúlyba hozza, összekapcsolja a fizikai, a szellemi és az érzelmi testet, és összeköti a spirituálissal. Tisztítja az aurát, átalakítja a negatív energiát, serkenti a torok– és koronacsakrát. Segít mindazoknak, akik éppen készülődnek a nagy átalakulásra, a halálra. Stabilizálja a pszichiátriai betegségekben szenvedők állapotát, de nem szabad használni paranoia és skizofrénia esetén.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

4 soros rózsakvarc karkötő

A rózsakvarc hatásai: A rózsakvarc a feltétel nélküli szeretet és a végtelen béke köve. Ez a legfontosabb kristály a szív és a szívcsakra számára, a szeretet igazi értelmére tanít. Minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, mélyreható belső gyógyulást és önszeretetet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején. Ha szeretnénk bevonni az életünkbe a szerelmet, ne keressünk mást, csak a romantikus rózsakvarcot. Tegyük az ágyunk mellé vagy az otthonunk kapcsolatsarkába. Olyan hatásosan vonzza hozzánk a szerelmet és a kapcsolatokat, hogy gyakran szükség lehet egy ametisztre is, hogy a felgyorsult eseményeket kissé lelassítsa. A fennálló kapcsolatokban visszaállítja a bizalmat és a harmóniát, valamint fokozza a feltétel nélküli szeretetet. A rózsakvarc finoman eltávolítja a negatív energiát, és szeretetteljes hangulattal helyettesíti. Kitűnően hat a középkorúsággal együtt járó krízisre. Ha rózsakvarcot tartunk a kezünkben, hangsúlyozza a pozitív hozzáállást. Emlékeztet bennünket a céljainkra. Ez a csodálatos kő fejleszti a fogékonyságot mindenfajta szépségre. Érzelmileg: a rózsakvarc a legnemesebb gyógyító. Megszabadít a ki nem mondott érzelmektől és a szívfájdalomtól, átalakítja azokat az érzelmi viszonyokat, amelyek már nem szolgálják az érdekeinket. Annak, aki mind ez ideig érzéketlen volt a szeretetre, megnyitja a szívét, hogy befogadja ezt az érzést. Annak pedig, aki szeretett, de csalódnia kellett, enyhíti a bánatát. A rózsakvarc arra tanít, hogy miként szeressük önmagunkat, ami létfontosságú akkor, ha korábban nem tartottuk magunkat szerethetőnek. Addig nem tudjuk elfogadni mások szeretetét, sem pedig szeretni másokat, amíg nem szeretjük önmagunkat. Ez a kő lehetővé teszi, hogy megbocsássunk magunknak, elfogadjuk magunkat; így életre hívja bennünk az önbizalmat és az önérzékelést. Gyógyhatása: a rózsakvarc erősíti a szívet és a keringési rendszert, a testfolyadékokból eltávolítja a szennyező anyagokat. A csecsemőmirigyekre téve jótékonyan hat a mellkas és a tüdő problémáira. Gyógyítja a veséket és a mellékveséket, enyhíti a szédülést. A rózsakvarc fokozza a termékenységet.


A termék ára fontban: £16
A termék ára forintban: 5840Ft

3 soros füstkvarc karkötő / kétféle füstkvarcból.

A füstkvarc hatásai: A füstkvarc a leghatékonyabb földelő és lehorgonyzó kövek közé tartozik; ugyanakkor meditáció alatt emeli a rezgéseket. Ez a védelmet nyújtó kő szorosan kötődik a föld– és a gyökércsakrához, előmozdítja a környezet védelmét és az ökológiai megoldásokat. Nagyszerű ellenszere a stressznek. Segít a nehéz időszakokat nagy lelki nyugalommal tolerálni, megerősíti az elhatározásokat. Földeli a spirituális energiát, gyengéden megsemmisíti a negatív rezgéseket, blokkolja a geopatikus stresszt, elnyeli az elektromágneses szmogot, valamint minden szinten elősegíti a méregtelenítést és bármilyen káros hatás kiküszöbölését. Pozitív rezgéssel tölti meg a teret. Megtanít arra, miként váljunk meg bármitől, ami többé már nem szolgálja a javunkat. Használható a talp alatt lévő földcsakra és a hozzá kötődő földelő zsinór védelmére olyan vidéken, ahol zavaró hatások érik a Föld energiáját. Pszichológiailag: a füstkvarc csillapítja a félelmet, javít a depressziós hangulaton és érzelmi megnyugvást biztosít. Csökkenti az inkarnációs lét kiváltotta öngyilkossági hajlamot és vegyes érzelmeket. Segít a fizikai testünk és szexuális természetünk elfogadásában, növeli a férfiasságot, valamint tisztítja a gyökércsakrát, így a szenvedély természetes módon áramolhat. Ez a kristály enyhíti a rémálmokat, és egyértelművé teszi az álmainkat. Ha negatív érzelmekkel kerül kapcsolatba finoman szétoszlatja ezeket. Mentálisan: a füstkvarc támogatja a pozitív és pragmatikus gondolkodást; használható kristályjóslásra is, hogy fejlessze az éleslátásunkat, és megszüntesse a hibázástól való félelmünket. Feloldja az ellentmondásokat, fokozza a figyelem összpontosítást, és csökkenti a kommunikációs nehézségeket. Segíti az átmenetet az alfa és a béta tudat állapot között, valamint meditációhoz megtisztítja az elmét. Fizikailag: mivel a füstkvarc gyakran természetes módon sugarakat bocsát ki, kitűnően lehet gyógyítani vele olyan betegeket, amelyeknek kemoterápiára vagy sugárkezelésre van szükség. De elővigyázatosak legyünk az ilyen kövek kiválasztásánál; inkább kisebb kisugárzásúak, de természetes képződmények legyenek, mint mesterséges sugárzással kezeltek (ezek a kövek nagyon feketék és nem átlátszóak). A stressztűrő képességünk is növelhető a nyugtató füstkvarc segítségével, valamint fájdalomcsillapítóként is beválik. A gyógyhatásban, ha lassú energiakibocsátású füstkvarcot helyezünk el a test körül úgy, hogy a csúcsai kifelé mutassanak, akkor megelőzhetjük a gyógyulási krízist. Gyógyhatása: a füstkvarc főleg a has, csípő és a lábak betegségeire hatásos. Enyhíti a fájdalmat, beleértve a fejfájást is, valamint jótékonyan hat az ivarszervekre, az izom– és az idegszövetekre, a szívre. Oldja a görcsöket, erősíti a hátat és az idegeket. Elősegíti az ásványi anyagok felszívódását, és szabályozza a testen belüli folyadékokat.


A termék ára fontban: £16
A termék ára forintban: 5840Ft

3 soros csuklóra tekerhető karkötő

A karneol hatásai: A karneol a jelen valóságában földel és rögzít. Nagy energiával bíró stabilizáló kő, kitűnő a vitalitás és a motiváció újraépítése, valamint a kreativitás fokozására. Hasznos színházi tevékenységekhez is. A karneol meg tud tisztítani más köveket. Pszichológiailag: hozzásegít az élet körforgásának elfogadásához, így eloszlatja a haláltól való félelmet. Régen arra használták, hogy védelmezze a halottat a túlvilágra vezető útján. Bátorságot ad, elősegíti a pozitív életszemléletet, eloszlatja az apátiát, az üzletben és más ügyekben is sikerre sarkall. A karneol hasznos bármilyen jellegű visszaélés megszüntetésére. Segít bízni önmagunkban és a megérzéseinkben. Lehatol cselekvéseink mozgatórugójának a gyökeréig, legyőzi a negatív körülményeket, és állhatatossá tesz. Mentálisan: a karneol fejleszti az elemzőképességet, és egyértelműsíti a megérzéseket. Meditáció közben eltávolítja az oda nem illő gondolatokat és az álmodozókat összekapcsolja a mindennapok valóságával. Élesebbé teszi a figyelmet és megszünteti a szellemi letargiát. Érzelmileg: ez a kő hatékonyan véd az irigységtől, dühtől és a sértődéstől akár a sajátunkról van szó, akár máséról. Csillapítja a haragot, száműzi az érzelmi negatívvitást és életszeretettel helyettesíti. Gyógyhatás: a karneol tele van életerővel. Serkenti az anyagcserét. Aktiválja az alapcsakrát, hat a női szaporítószervekre, és növeli a termékenységet. Cisztákat, miómákat hatékonyan elűzi a testből. Legyőzi a frigiditást és az impotenciát, gyógyítja a hát alsó részének problémáit, a reumát, az ízületi gyulladást, az idegzsábát és a depressziót, különösen előrehaladott életkorban. Szabályozza a testnedveket és a veséket, meggyorsítja a csontok és az ínszalagok gyógyulási folyamatát, valamint megállítja a vérzést. Fokozza a vitaminok és az ásványi anyagok felszívódását, biztosítja a szervek, a szövetek jó vérellátását.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

Bőség-siker-célok elérése-életben való boldogulás-önbizalom erősítő 5 soros karkötő

A karkötő hatásai: Segít célt kitűzni, megtalálni a helyes utat, majd végigvezet rajta, hogy elérhessük a céljainkat. Segít bevonzani a jó lehetőségeket, amelyek révén növelhetjük az anyagi bőséget, vagyis nem a "bank fog ránkszakadni" 😉 , hanem esetleg olyan munkalehetőséget kapunk, amire vágytunk, vagy olyan emberrel ismerkedünk meg, aki révén előbbrejuthatunk, stb... Stabilitást hoz az életbe, de ösztönöz is azzal, hogy hajtóerőt biztosít a terveink eléréséhez. Egyensúlyt teremt, türelmessé tesz, bátorítja a döntések meghozatalát, Segíti az életben való boldogulást minden téren, irányít minket a jó útra. Segít, hogy az életedet tudd erőteljesen irányítani, ne csak toporogj egy helyben, hanem el tudj indulni az utadon, a célod felé, hogy sikeres légy. Növeli az önérzetet, az önbizalmat, és megszünteti az ártó tendenciákat. Hangsúlyozza az egyéniséget, fejleszti az eltökéltséget, segíti az önkifejezést és a kitartást. Nagy hasznát vesszük krízisben, különösen a kilátástalannak tűnő helyzetekben nyújt segítséget, amikor az élet darabjaira hullik szét, vagy trauma következik be. Fokozza, aktivizálja és erősíti a túlélési ösztönt; bátorságot és hitet ad a reménytelennek látszó helyzetekben, hatására a válság kihívásba fordul át. Megtisztítja és megnyitja a szívet, mélyreható belső gyógyulást és önszeretetet biztosít, nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején. Segít legyőzni a félelmeinket, felülkerekedni, túllépni rajtuk. Védelmez a negatív, az ártó energiáktól és attól, hogy "lecsapolják" az energiáinkat. Ha ezt viseled, hatásosan simítja el körülötted a nézeteltéréseket és biztos lehetsz abban, hogy az addigi negatívumok már nem léteznek, átalakultak pozitívvá. Megnyitja a szívünket, hogy megismerjük és elfogadjuk önmagunkat, hogy bízzunk magunkban és boldog, sikeres életet tudjunk magunknak teremteni.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Egyiptomi lápisz lazuli - türkiz 5 soros karkötő

A karkötő hatásai: Biztosítja a vigaszt a lélek és a jólétet a test számára. Elősegíti a spirituális ráhangolódást, valamint megkönnyíti a kommunikációt a fizikai és a spirituális világgal. A torokcsakrán felold a régi eskük, gátlások és tilalmak alól, s engedi, hogy a lélek újra kifejezze önmagát. Feltárja az előző életeket, és megmutatja, hogy a sorsunk alakítása miként is zajlik, illetve attól függ, mit teszünk minden pillanatban. Eloszlatja a negatív energiát, megtisztítja az elektromágneses szmogot, és védelmet biztosít a környezeti szennyeződésekkel szemben. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel, valamint ráhangolja a fizikai szintet a spirituálisra. Támogatja az önmegvalósítást és a kreatív problémamegoldást; csillapítja a lámpalázat, ha tömeg előtt kell beszélni. Védelmet nyújtó képessége kiterjed a külső hatásokra és az atmoszférában lévő szennyező anyagokra is. Gyorsan oldja a stresszt, mély békességet biztosít. Felismeri az asztrális támadást blokkolja, és visszatéríti az energiát oda, ahonnan ered. A kimondott szó erejére tanít, és visszafordítja azokat az átkokat, rendellenességeket, amelyeket a ki nem mondott dolgok okoztak. Segít abban, hogy az életünket magunk irányítsuk. Felfedi a belső igazságot, növeli az öntudatot, valamint lehetővé teszi a kompromisszumok és az akadályok nélküli önkifejezést. Serkenti a tudat magasabb rendű képességeit; objektivitást és egyértelműséget biztosít. Fokozza a kreativitást. Segít szembenézni az igazsággal, bárhol is bukkanunk rá, valamint annak elfogadásában, amire tanít. Támogat a saját véleményünk kinyilvánításában és elrendezi a konfliktusokat. Megerősíti a szerelmi és a baráti kapcsolatokat, s megkönnyíti érzelmeink és érzéseink kimondását. Szertefoszlatja a mártíromságot, a durvaságot és a szenvedést. Legyőzi a depressziót, jótékonyan hat a légző– és idegrendszerre, valamint a torokra, a gégére és a pajzsmirigyre, a tisztítást végző szervekre, a csontvelőre, a csecsemőmirigyre és az immunrendszerre. Megszünteti a halláskárosodást, tisztítja a vért, és serkenti az immunrendszert. Enyhíti az álmatlanságot és a szédülést, csökkenti a vérnyomást.


A termék ára fontban: £20
A termék ára forintban: 7300Ft

2 soros, kék sárkányszem achát karkötő

A karkötő állítható, tehát bárki kezére megfelelő. A hatásai: Földelő kő, érzelmi, fizikai és intellektuális egyensúlyt teremt. Segíti a fizikai energia összpontosítását és stabilizálását. A szívre helyezve jótékonyan hat az érzelmi rendellenességekre, amelyek gátolják a szeretet elfogadását. A hasra téve vagy elixírkrémként fogyasztva serkenti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot. Szalagosan vagy sávosan elhelyezkedő, mikroszkopikus vagy nagyon apró kristályok alkotta tömeges halmazai oldatokból válnak ki. A szalagok és a sávok jellegzetes és tetszetős megjelenést kölcsönöznek az achátnak. Fizikai hatása Segít a gyakori fejfájás ellen, de jó még láz, epilepszia, terméketlenség, bőrbetegségek, szembetegségek, gyenge látás, depresszió ellen is. Erősíti a tüdőt, gyomrot, májat és az agyat. Emésztésélénkítő hatása is van. Nyugalomra, biztonságra, lelki érettségre, emberismeretre, fantáziára ösztönöz. Jó még a gyomorra, belekre, belső szervekre, méhre. Segít az epilepszia ellen. Az achátok ismert védőkövek, amelyek még jók kígyómarás és villámcsapás ellen is. Megóv minket a rossz szellemektől és semlegesíti a mérgeket. A fehér achát békeachátként is ismert, tiszta fehér színén keresztül békés és nyugtató energiát kölcsönöz, ami megszabadítja a fej és szív területet a nehéz terhektől. Újra nyugodt és tiszta gondolatokat hoz és feloldja bennünk a szorongást és a nyugtalanságot. Lelki hatása Ha a lakásunkban kitesszük egy helyre, felfogja a negatív energiákat és távol tartja a haragot az emberektől. Segít a hirtelen harag ellen, vizsgadrukknál, tanulási nehézségeknél, támogatja az eszességet és a szakmai alkalmasságot. Az achát geodában a gyerekek erős nyugalmat és biztonságot találnak.


A termék ára fontban: £13
A termék ára forintban: 4750Ft

7 soros, csakrablokk oldó, csakraharmonizáló és csakravédelmező karkötő

A tartalma: light ametiszt, lápisz lazuli, türkiz, peridot, citrin, karneol, korall és tibeti ezüst. Miért fontos, hogy a csakráink egyensúlyban legyenek? Mert ha csak egyik csakránk is nem megfelelően működik, máris jön a stressz, a betegségek... Először jönnek a lelki gondok, majd ha ezek nincsenek "javítva", orvosolva, akkor átalakulnak fizikai tünetekké, betegségek lesznek belőlük. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén – például egy szerv aktivitása által – energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. A csakrák energiaközpontok, amelyeken keresztül a kozmikus energia testünkbe áramlik. Ez a rendszer az alapja, a testi, érzelmi, mentális és szellemi öngyógyítás ősi indiai módszerének. A csakrák biztosítják az energia áramlást a testünk és a környezet között.


A termék ára fontban: £30
A termék ára forintban: 10950Ft

Sárga sárkányszem achát karkötő

A karkötő állítható, bárki kezére megfelelő. A képen egy karkötő látható több oldalról, a jobb láthatósàg miatt. A hatásai: Földelő kő, érzelmi, fizikai és intellektuális egyensúlyt teremt. Segíti a fizikai energia összpontosítását és stabilizálását. A szívre helyezve jótékonyan hat az érzelmi rendellenességekre, amelyek gátolják a szeretet elfogadását. A hasra téve vagy elixírkrémként fogyasztva serkenti az emésztést és enyhíti a gyomorhurutot. Szalagosan vagy sávosan elhelyezkedő, mikroszkopikus vagy nagyon apró kristályok alkotta tömeges halmazai oldatokból válnak ki. A szalagok és a sávok jellegzetes és tetszetős megjelenést kölcsönöznek az achátnak. Fizikai hatása Segít a gyakori fejfájás ellen, de jó még láz, epilepszia, terméketlenség, bőrbetegségek, szembetegségek, gyenge látás, depresszió ellen is. Erősíti a tüdőt, gyomrot, májat és az agyat. Emésztésélénkítő hatása is van. Nyugalomra, biztonságra, lelki érettségre, emberismeretre, fantáziára ösztönöz. Jó még a gyomorra, belekre, belső szervekre, méhre. Segít az epilepszia ellen. Az achátok ismert védőkövek, amelyek még jók kígyómarás és villámcsapás ellen is. Megóv minket a rossz szellemektől és semlegesíti a mérgeket. A fehér achát békeachátként is ismert, tiszta fehér színén keresztül békés és nyugtató energiát kölcsönöz, ami megszabadítja a fej és szív területet a nehéz terhektől. Újra nyugodt és tiszta gondolatokat hoz és feloldja bennünk a szorongást és a nyugtalanságot. Lelki hatása Ha a lakásunkban kitesszük egy helyre, felfogja a negatív energiákat és távol tartja a haragot az emberektől. Segít a hirtelen harag ellen, vizsgadrukknál, tanulási nehézségeknél, támogatja az eszességet és a szakmai alkalmasságot. Az achát geodában a gyerekek erős nyugalmat és biztonságot találnak.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft

Gaia kő karkötő

A karkötő hatásai: A Gaia kő ­ egyéb nevei: Földanya kő, Zöld Obszidián. Ez egy mesterséges, de kevésbé elérhető kő, ami az Amerikában található St. Helens hegy vulkáni hamujából készül. A Gaia kő is a Földanya gyermeke, annak ellenére, hogy ember alkotta kő, ugyanis nagyon szoros kapcsolatban áll a természettel és a Földanyával. Pszichikai, lelki hatások: Hordozza a Föld erejét. Stabilitást, biztonságot nyújt, erősíti a földhöz való köteléket. Ha úgy érzed nem vagy itthon a Földön, csak vedd a kezedbe, és engedd, hogy átjárjon a harmónia, a biztonság érzése, ... Földanya ölelése. Erősíti az empatikus készséget, és az együttérzésre való hajlamot. Spirituális gyógyhatások: A Gaia kő semlegesíti a múltban elszenvedett traumák felgyülemlett fájdalmait, segít megérteni, elengedni a fájó emlékeket, teret adva ezzel új élmények befogadásának. Segít elfogadni, és megérteni a minden egy­ség fogalmát. A teljes csakrarenszert harmonizálja, energetizálja. Fizikai gyógyhatások: A Gaia kő a "harmadik szem"-­re téve enyhíti a fejfájást, fejgörcsöt, migrént, hűsítően hat a fáradt szemekre. Jól harmonizálható vele a szívcsakra, megnyugtat, megvígasztal, új energiával tölt fel. A megfelelő helyre téve, vagy kézben fogva, az egész testre kiterjeszti harmonizáló hatását. A folyamatos gyógyulás, és harmonizáció érdekében viseljük folyamatosan ékszerként.


A termék ára fontban: £18
A termék ára forintban: 6570Ft

Zöld opál karkötő

Ez a karkötő kiválóan oldja a blokkot és tartja karban is a szívcsakránál. A hatasai: Az opál finom rezgéssel rendelkező, érzékeny kő. Hangsúlyozza a kozmikus tudatot, valamint extraszensz és misztikus látásmódra késztet. Eredeti és dinamikus kreativitásra ösztönöz; segít, hogy megismerjük valódi énünket és kifejezésre tudjuk juttatni. Karmikus kő; arra tanít, hogy minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Védelmet is nyújt, mégpedig úgy, hogy ha megfelelően van programozva, akkor észrevehetetlenné és láthatatlanná tesz. Pszichológiailag: az opál felnagyítja az egyéni sajátosságokat, és a jellemvonásokat a felszínre hozza, hogy meg lehessen változtatni. Fejleszti az önértékelést, segít felismerni lehetőségeink teljes tárházát. Mentálisan: az opál világosságot és spontaneitást biztosít. Erősíti a művészetek iránti érdeklődést. Érzelmileg: az opált a szerelemmel, a szenvedéllyel, a vággyal és az erotikával hozták összefüggésbe. Csábító kő; felerősíti az érzelmi állapotokat és felszabadítja a gátlásokat. Az érzelmeket stabilizálni is tudja, de mivel szétszórja az energiát, fontos, hogy a használója teljesen kiegyensúlyozott legyen. Egyértelművé teszi az érzelmeket, vagy életre hívja azokat, illetve más kövekkel együtt segíti az egyesítésüket. Megmutatja a múltbeli érzelmi állapotainkat. Arra bátorít, hogy adjunk hangot pozitív érzelmeinknek. Úgy tartják, hogy az opál viselése lojalitást, hűséget és spontaneitást biztosít; a megbízhatóságot viszont felnagyíthatja, ha már megvan rá a hajlandóság. Arra is használhatjuk, hogy gyógyulást idézzünk elő a Föld energiamezőjében; jótékonyan hat a kimerülő természeti forrásokra, az energiarácsot újra feltölti, stabilizálja. Gyógyhatása: az opál erősíti az élni akarást. Gyógyítja a Parkinsonkórt, a fertőzéseket és a lázat; fejleszti az emlékezetet. Tisztítja a vért és a veséket, szabályozza az inzulintermelést, megkönnyíti a szülést, és csillapítja a menstruáció előtti tüneteket. Hasznos a szemnek, különösen elixírként.


A termék ára fontban: £17
A termék ára forintban: 6210Ft

Hófehér kagylóhéj, gyöngyház karkötő.

A karkötő hatásai:A gyöngyház színe lehet kék, zöld, rózsaszín, sárga, fehér. Kristályszerkezete: kagylók és csigák külső héja. A gyöngyházat mindenféle nyálkahártya probléma, gyulladás, duzzadt, megnagyobbodott mandulák, mandulagyulladás, viszketegség ellen használhatjuk. Hat a levertségre, helyreállítja a lelki egyensúlyt, élénkíti a hajtóerőt. Használatával kitágul lelki horizontunk. Hatására gyorsabban gyógyulnak a sebek. Hűsítő hatású, lázas betegségeknél nagyon nagy segítség. Kalciumban és fehérjében gazdag, így erősíti a csontot, az ízületet, a körmöt és a fogat. Alkalmazható rákos megbetegedések felismerési szakaszában és fekélyeknél is.


A termék ára fontban: £12
A termék ára forintban: 4380Ft

Holdkő karkötő

A holdkő hatásai: holdkő az új kezdet köve. Amint a neve is jelzi, erősen kötődik a Holdhoz és a megérzéshez. Ahogyan a Hold, ez a kő is visszatükröz, és arra emlékeztet bennünket, hogy miként a hold is dagad és fogy, ugyanúgy minden a változás körforgásának a része. Hatása legerőteljesebben az érzelmek lecsillapításában érvényesül. Tudatossá teszi a tudatalattit, fokozza a megérzést és az empátiát. Segít megérteni az álmok üzenetét, különösen telihold idején. A holdkövet hagyományosan az extraszensz képességek fokozására használták, valamint a tisztánlátás fejlesztésére. Medálként viselve elősegíti a különleges képességeink elfogadását. Pszichológiailag: a holdkő csillapítja a felindulást, amelyet helyzetek vagy érzelmi okok váltanak ki. Tele van befogadó, passzív, női energiával. Kiegyensúlyozza a férfi női energiákat, és segít azoknak a férfiaknak, akik kapcsolatba akarnak kerülni személyiségük női oldalával. Kitűnő ellenszere a szélsőségesen macsó férfiaknak és a túlságosan agresszív nőknek. Mentálisan: megnyitja a tudatot a váratlan és irracionális impulzusokra, a szinkronicitásra, valamint képessé tesz arra, hogy lehetetlen helyzetekben is feltaláljuk magunkat. Óvatosan kell azonban báni vele, nehogy hiú ábrándokat keltsen bennünk vágyálmaink teljesüléséről. Érzelmileg: a holdkő csillapítja az érzelmi bizonytalanságot és stresszt, valamint stabilizálja az érzelmeket. Fejleszti az érzelmi intelligenciát. A napfonatcsakrára téve a felszínre hozza a régi érzelmi mintákat, így megértjük ezeket, és aztán megszüntetjük. Mélyreható érzelmi gyógyulást tesz lehetővé, gyógyítja a felső emésztőszerveket, amelyekre fokozottan hat az érzelmi stressz. Fizikai: a holdkő erőteljesen befolyásolja a menstruációs ciklust, és enyhíti a menstruációval összefüggő rendellenességeket és feszültséget. Kapcsolatban áll a tobozmiriggyel, kiegyensúlyozza a hormonrendszert, a testfolyadékok áramlását, és ráhangol a bioritmus órájára. Hasznos sokkos esetekben, és használható hiperaktív gyerekek megnyugtatására is. Gyógyhatása: segíti az emésztő– és a szaporítószerveket, a tápanyagok felszívódását: csökkenti a méreganyagokat és a folyadék visszatartást; enyhíti a bőr, a haj, a szem, a máj és a hasnyálmirigy elváltozással járó betegségeit. Kitűnő a menstruációt megelőző tünetekre, a fogantatásra, a szülésre és a szoptatásra. Az elixírt hagyományosan álmatlanság ellen használják, a követ pedig a holdkórosság megelőzésére.


A termék ára fontban: £15
A termék ára forintban: 5480Ft