Lila ásványokkal teli falidísz

A képen egyetlen dísz van több helyzetből, a jobb láthatóság miatt.
Mérete: a dísz az akasztó nélkül kb. 30 cm.
Legfőképpen a színre apelláltam, vagyis a színek együtt dolgoznak az azonos színű ásványokkal és színterápiaként segítenek nekünk az otthonunkat vagy irodánkat pozitív energiákkal telivé alakítani.
Először meg kell tisztítani, fel kell tölteni / majd havonta egyszer meg kell tenni ezeket / és csak ki kell akasztani az otthonunkba, hogy védelmezzen, pozitív energiákat adjon, megtartsa az otthon szeretetét, segítsen minket az életben való pozitív boldogulásban.
Egy ilyen lakásdísz kimondottan az otthonunk, vagy irodánk, környezetünk stb… terének a pozitív energiák felerősítésére, harmonizálására, védelmére való.
A kristályenergia enyhíti a stresszt és felerősítik a gyógyító energiáink erejét.
Az orgonit védelmez, a legkisebb kis zugot sem kihagyva.
A dísz képes kiterjeszteni védelmező hatását otthonunkra, földel, tartja az “otthon melegét”.
Olyan hullámsávot hoz létre, ami elősegíti a tiszta vibráló energia áramlását az otthonunkban.
Ha a Feng Shui szerint akarjuk őt elhelyezni, akkor a gazdagság-siker részre kerüljön.
Tartalma: 2 kaboson Kalszilika, sötét és világos színű Ametiszt csipsz, Kianit szálak, két Tanzanitos kvarc, egy sávos Achát szelet, Szelenit, egy Mennyei lila Aura kristály, egy Napfény aura kristály, két darab Lemúriai kvarc, Hegyikristály darabok, Akva aura kristály, Angyal aura kristály, Szivárvány aura kristály, egy darab Tibeti kvarckristály és egy darab Almadin Gránát – Lemúriai kvarckristály orgonit.
Ezt a díszt falra lehet felakasztani, lehetőleg ne érje fény, nehogy kifakuljanak a kövek, ne érje víz, mert ragasztva vannak és éppen ezért ne legyen radiátor fölé se, vagy sokáig forró helyre akasztva.
A lila mértékletesség színe.
Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe).

Egyensúly az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között is.
A lila szín elfogadása segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését.
Segíti a kikapcsolódást.

                                                  Lelkileg megnyugtató.

A lila nagyon jó hatással van a hányatott sorsú lelkekre.
A lila szín aktiválja az agy kreatív központját, serkenti a koncentrálást, találékonnyá tesz, fejleszti a képzelőerőt és az alkotókészséget.
A lila szín jó álmatlanság ellen / érdekes hogy a lila Ametiszt az álmatlanság ellen szintén jó… /, valamint a kékhez hasonlóan gyulladáscsökkentő hatással is bír.
Használható magas vérnyomás esetén is.
Spirituális gyógyítás, béke, felsőbb spiritualitás és bölcsesség, ambíciók, üzlet, erő, továbbfejlesztett szellemi képességek, befolyás, harmadik szem, rejtett tudás, erőfejlesztés, lelki társ.
2021 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!