Alvásproblémák ellen Ásvány-Orgonit-Gyógynövény csomag

Az ár darab ár!
Ebből a csomagból jelenleg 5 darab elérhető.
Az insomnia (álmatlanság, elégtelen alvás) egy alvási probléma.
Az ember úgy érzi, hogy az alvása zavart, nem piheni ki magát, sokszor felébred éjjel, majd reggel nehezen, rosszul kel fel.
Az alvászavar ezek miatt kihat az ember mindennapjaira is.
Mit tehetünk ez esetben?
Nos, én erre is találtam megoldást, méghozzá jó megoldást, már van a termékről visszajelzés, jó tapasztalat. 🙂
Az alvászavar a harmadik szem csakra területével hozható összefüggésbe és ott kell javítani a “hibát”.
Mivel én sokszor használom együtt az ásvány+gyógynövény+orgonit kombinációt, most is azt tettem és bevált. 🙂
Készítettem egy kis csomagot, aminek a tartalma:
– Egy darab kimondottan erre a problémára készített orgonit, ami segít megszüntetni a rémálmokat és megvéd a negatív álmoktól, rossz energiáktól alvás közben, majd segít pihenten ébredni.
– Egy kis zacskónyi / 50 g / ametiszt csipsz, mert ez a kristály az alvás legfőbb segítője és egyben a harmadik szem csakrához tartozik, ahol “szintbe kell hozni a dolgokat”.
– Egy organza zsáknyi Levendula-Kamilla szárított virágzat, mert ez a két gyógynövény együtt, ha a közelünkben van, meg tudja adni nekünk a nyugalmat, képes az agyat lecsillapítani, békét adni nekünk éjjelre.
Eme csomag tartalma mindenre a segítségünkre lesz, amire csak szükségünk lehet az alvás idején.
Ezt a csomagot lehet a párna alá helyezni, vagy az ágy fejtámlájához, a párna fölé, esetleg az ágy alá a párna környékére, hogy minél jobban képes legyen segíteni nekünk.
A lényeg, hogy a párnánktól, amin fekszünk, maximum 40 centire legyen.
2021 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!