„A drágakövek az ásványország virágai. Szikrázó gyémánt, mélyzöld színben ragyogó smaragd, vérvörösen tündöklő rubin, búzavirágkék zafír s a mögöttük sorakozó, minden színben pompázó ásványok.
Hosszú nemzedékek során át idegződött belénk csodálatuk. Ismertük őket már gyermekkorunk meséiből, ifjúkori regényeinkből, gyönyörködtünk bennük ékszerész cégek kirakataiban, világvárosok gazdag múzeumainak szekrényeiben, fejedelmi kincstárak közszemlére tett évszázados ékességeiben.
Miért tűntek fel a drágakövek már az őskori embernek s miért nem tud szabadulni varázsuk alól a huszadik század embere sem? Mert a drágakövek szépek.
Gyönyörű színük tetszett meg elsőbben az embernek s a szín szépségét ragyogó fény, tökéletes átlátszóság vagy gyönyör-ködtető színjáték emeli.
A drágakövek szépsége megragadta a természet szépségei iránt mindig fogékony embert, ki hűséges csodálójukká vált s az is maradt évezredeken keresztül mind máig.
Szép ásványt számosat ismerünk, közülük egyesek gyakoriak, nagy darabokban, számos helyen fordulnak elő földünkön.
Másokat csak ritkán s akkor is csak kisebb példányokban találnak.
Hogy a ritkábban található szép ásványok becsesebbek az ember szemében, mint a gyakoriak, az magától értetődik.
Mentől kevesebben bírhatják egy-egy szép ásvány kifogás-talan példányát, mentől ritkább ez, annál értékesebb mind tulajdonosa, mind az utána sóvárgók szemében.
A szép ásványok, a drágakövek birtokosai minden lehető alkalommal büszkélkedtek kincsükkel.
Hordták dísznek, talizmánnak s a viselés a drágakő színének, fényének nem ártott, szép-ségét az évek, évtizedek nem csökkentették.
Ellentálló volta, elsősor¬ban kemény¬sége megóvta a pusztulástól, rongálódástól, sértetlen állapotban öröklődött nemzedékről nemzedékre.
Ez az ellentálló volta, mely megóvta a drágakövet a pusztulástól ásványtársai között a természetben s megvédte a rongálódástól az ember birtokában, hamar szemébe ötlött őseinknek.
Ismeretlen belső erők hatásának vélték e kövek rendkívüli keménységét, az eddig csak szépnek csodált drágaköveket lassankint babonás tisztelettel vették körül s e tény csak emelte értéküket úgy tulajdonosaik, mint a tömeg előtt.
Szépség, ritkaság, keménység, ez a három tulajdonság emeli drágakővé földünk egyes ásvá-nyait az emberek szemében.
Mentől fokozottabb mértékben van meg e három sajátság vala-mely ásványban, annál előkelőbb helyet foglal el a drágakövek társaságában. Vannak közöttük is ritka, pompás, csak keveseknek nyíló orchideák és tömegben virító mezei virágok.
Látásuk, mint a virágoké, tarka lepkéké, ragyogó tollú madaraké, gyönyörködtet minket.
Virág, állat szépsége a mulandóságé, a drágakő szépsége ellenben az emberi mértékkel mért örökké-valóságé.
S ez emeli az ember szemében a drágaköveket értékben messze a természet növényi és állati remekei fölé.
Egyetlen állati eredetű remek mérkőzik értékben a drága¬kövekkel: az igazgyöngy.
Igézetes szelíd szépségéért még lágyságát, érzékenységét is megbocsátja az ember s a legbecsesebb ékességek közé sorolja.
A drágakövek társaságát nem övezik merev határok. Helyet talál és talált közöttük a múltban is minden szép ásvány, mely megközelítőleg is megfelel az említett három tulajdonságnak.
Azonban értékben igen nagy a különbség a drágakőül használt ásványok között. Minél szebb, ritkább és keményebb valamely drágakő, annál magasabb helyen áll az ember szemében.
Gyémánt, rubin, zafír, smaragd ilyen, minden követelménynek teljes mértékben megfelelő drágakövek; mióta csak ismeri, mindig őket becsülte legtöbbre az ember, rajtuk megtört az emberi szeszélynek, a divatnak hatalma is.
Ásványok, melyeknek szép kristályai az említett három követelmény bármelyikének nem felelnek meg teljes mértékben, már nem tarthatnak igényt arra, hogy a legbecsesebb drága-kövek közé soroljuk őket.
Akár fényük, átlátszóságuk, szóval szépségük nem kifogástalan, akár gyakrabban fordulnak elő vagy nem tanúsítanak kellő ellentállást, hamar elveszítik fényüket, elhomályosodnak, ez okok bármelyike elegendő arra, hogy becsüket az ember sze-mé¬ben leszállítsa.
Drágakövek, melyeket hol felkap, hol elejt a divat szeszélye.
Példányaikért még évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt a születés és pénz arisztokratái törték magukat, ma meg már kiszorultak az ékszerészek kirakataiból.
A napóleoni idők nemesopáljának, a biedermeier türkiszének, gránátjának sorsa ez.
A mindig nagy értékű, mindenkor divatos I. osztályú drágakövek után ők alkotják a II. osztályú drágakövek cso¬port¬ját.
Egyes ásványoknak nemzeti vagy helyi különlegesség gyanánt csiszolt, válogatottan szép példányain és az olcsóbb ékszerekbe használt féldrágaköveken keresztül érkezünk a nagyobb dísztárgyak készítésére, sőt paloták termeinek burkolására használatos díszítőkövekhez.
Ezek már nem ritkaságok, keménységük, fényük is sok kívánnivalót hagy hátra, egyedül szép színük biztosít számukra helyet az elsősorban szépségükért becsült ásványok sorában.
Az ásványok a földkéregnek legkisebb egynemű, szervetlen eredetű építő kövei.
Minden ásványnak jellemző belső szerkezete, külső alakja, fizikai sajátságai és vegyi összetétele van, ismeretükre az ásványtan tanít meg.
A drágakövekkel foglalkozó tudomány alkalmazott ásványtan, mely az ásványtannak főleg azon részeire fektet súlyt, melyeknek a drágakövek felismerése, meghatározása, értékelése során leginkább hasznát vehetjük.
Nem foglalkozunk tehát behatóbban az ásványok alaktanával, a kristálytannal, hiszen a drágakövek túlnyomó-részt természetes alakjuktól megfosztva, csiszolt állapotban kerülnek a közönség elé.
Röviden tárgyaljuk vegytani sajátságaikat is; vegyi összetételük sem meghatározásuknál, sem csoporto-sításuknál nem játszik fontosabb szerepet. Rendkívül fontos azonban a drágakövek fajsúlya, fizikai, elsősorban fénytani tulajdonságai.
Szín, fény, fénytörés, valamint egyéb, egyes drága-kö¬veken észlelhető fénytani sajátságok az alapjai a drágakövek meghatározásának, megis-merésének. Ezekkel a módszerekkel, külön e célra készült műszerek segítségével meg¬hatá-rozhatjuk őket anélkül, hogy az értékes vizsgálati anyag ennek legkisebb kárát is vallaná, sőt sokszor anélkül, hogy a vizsgálandó követ foglalatából ki kellene venni.
Ezekkel a tulajdonságokkal tehát behatóbban kell foglalkoznunk.
Századunk technikai sikere néhány legértékesebb drágakő mesterséges előállításának meg-oldása.
Ezek a mesterséges ékkövek nem ásványok, hanem műtermékek, de ennek ellenére foglalkoznunk kell velük, mert használatuk ékszerekben, technikai téren egyre szélesebb körben, egyre nagyobb mértékben terjed.
Ugyanitt szólunk a hamisítványokról, utánzatokról, valamint a drágakövek meghatározásáról is.
Végül még az ékességül használt állati eredetű tárgyakkal, az igazgyönggyel, a tenyésztett gyönggyel és a nemeskorallal fogunk foglalkozni.
Szeretném már itt felhívni az olvasó figyelmét Nemzeti Múzeumunk ásványtárára, melynek úgy rendszertani, mint kristálygyüjteményében az összes drága-, féldrága- és díszítőköveknek szebbnél-szebb kristályait, kristálycsoportjait láthatjuk.
Csiszolt drágakőgyüjteménye viszont gondosan válogatott példányokban mutatja be nemcsak a nagyközönség előtt általánosan ismert, de a forgalomba csak gyéren kerülő, ritkán használt drágaköveket is.
Ne hívságos emberi ékességeket, de a természet remekeit lássuk a drágakövekben, akkor minden gátlástól mentesen gyönyörködhetünk bennük s adózhatunk velük szemben a szépnek mindig kijáró csodálattal.” – Idézet Dudichné-Dr Vendl Mária és Dr. Koch Sándor bevezető írásából.