Színterápia + Kristályok

Az ókori egyiptomiak, kínaiak, görögök, az észak-amerikai és a maja indiánok hittek a fények és a színek gyógyító erejében. 

A színterápia a XIX. században újjászületett – napjainkban a modern orvostudomány is egyre többet használja.
Minden színnek megvan a maga hullámhossza és rezgése, amely a szemen és a bőrön áthatva bizonyos változásokat hoz létre a sejtekben. 
A színek láthatóvá vált hangok, amelyek viszont sokkal magasabb frekvencián rezegnek, mint amit az emberi fül meghallani képes. 
A színeket tehát a szemünk érzékeli – de specifikus rezgéseik által a színek hatalmi befolyást gyakorolnak ránk és pedig főleg tudatunk alatt. 
Színekkel találkozunk egész életünk során, minden nap, a természetben és a mindennapokban.
Rengeteg kutatás eredménye megmutatta már, hogy a színek hatással vannak az emberek FIZIKAI – LELKI állapotára és ezzel közvetlenül kihat a fizikai állapotra. 
Bebizonyították azt is, hogy azok az emberek, akik élénk színekkel vannak körülvéve, sokkal pozitívabbak azoknál, akik a sötét színeknek adnak előnyt. Valamint, az emberek egymást között jobban kommunikálnak, ha vidám színekkel vannak körülvéve és így ez az oka annak amiért az üzlethelységek és az irodák éppen e szerint vannak berendezve. 
A színek amelyeket hordunk, a tükre a belső állapotunknak és tény hogy a gyászoló emberek a fekete színt viselik, míg a kisgyerekeknek mindig az élénk árnyalatokat ajánlják mert örömöt és vidámságot hordoznak. 
Mindannyian arra törekszünk, hogy az életterünket olyan színekkel rendezzük be amelyeknek nyugtató hatásuk van és olyan színeket hordunk amiben biztonságban érezzük magunkat. 
Mindegyik színnek megvan a saját jellegzetessége és a maga hatása az emberi testre – lelki állapotára és ezzel egyben meghatározza azoknak a tulajdonságait, akik szeretnek vagy éppen ellenkezőleg elkerülnek egyes színeket. 
                                                  Amazingcrystal_
Minden szín rendelkezik egy bizonyos potenciállal, minden színnek megvan a maga egészen sajátos minõsége:
Nem véletlen, hogy vérünk piros, mint a vulkán tüze vagy lávája, vagy a tûz parazsa. 
A PIROS mindig az energiát és aktivitást szimbolizálja, de a testi erotikát is.
A NARANCSSÁRGA, mint a második csakra színe, ezzel ellentétben inkább egy finomabb érzelmi élvezetet ígér, amely mély életörömhöz vezet és a szerelemhez és az érzelmi erotikához kapcsolódik.
Ha pl. a szívcsakránkat aktiválni szeretnénk, gyenge. 
RÓZSASZÍN az optimális.
A KÉK ezzel ellentétben fékez és közömbösít – lazítóan hat a szervezetre és álmodozásra hív. 
A ZÖLD regenerál és stresszt épít le, pihentet és megnyugtat.
Amennyiben az ember egy színrezgésnek sem szeretné magát kitenni, akkor a 
FEHÉR szín (mint minden szín kombinációja) az optimális a csakrák aktiválásához – mert ez minden színt tartalmaz. 
A FEKETE ezzel ellentétben, mint antiszín, a legkisebb színrezgéssel rendelkezik és a legkedvezőtlenebb formája a színhasználatnak – illetőleg minden csakra működésének elnyomásához vezet, ezért ezt a színt nem lehet a programjainkkal aktíválni.
                                 Amazingcrystal_
Csakraszínek: 
1. Indigókék
Ez a mélykék, intuitív szín különösen az érzékszervekre, azokon belül is a fülre és az orra van nagy hatással.
Ez a szín az asztmát és a gennyes hörghurutot enyhíti, mivel a sötétkék a mélybe vezet és ezáltal tágítja a hörgőcskéket. 
Elvileg az indigó ugyanúgy hat, mint a kék, csak éppen, mert még sötétebb, még mélyebbre jut el, és még inkább érvényesül görcsoldó hatása.
Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó.
Csakrája: homlokcsakra (Harmadik Szem)
Kristályai: zafír, hegyikristály
Sok indigó az aurában: egyéniség, visszahúzódó alkat vagy erre való törekvés
Szereti az indigót: intuitív, érzékeny, befelé forduló, szellemi-lelki síkon sebezhető
Az indigó elutasítása: félelem a saját mély rétegeitől
2. Kék
A kék a spektrum hideg végénél található. 
A természetben birodalmában ez a szín a végtelen ég színe. 
Az ég azért kék, mert a nap fénye a kékkel megegyező hullámhosszú légköri részecskéket szétszórja, és ezáltal kék fény tükröződik minden irányba. Érzelmileg a kéket a szomorúsággal és a depresszióval hozzák kapcsolatba („I feel blue”). 
Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak. 
A vörössel ellentétben a kék a tágasság színe, használatával a kis terek nagyobbnak tűnnek. 
E tulajdonsága miatt jótékony hatással van az asztmára. 
További betegségek, amelyre gyógyhatással van: gyerekbetegségek, fogzás, zúzodások, hangproblémák, torok- és gégegyulladások, idegfájdalmak, álmatlanság,fejfájás, magas vérnyomás, stress, légcső- és hólyaghurut, isiász, betegségekben.
Ez a hűvös szín nyugtatólag hat mindenfajta izgalmi állapotban. 
Ha idegesek vagyunk és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. 
A kékre a hipofízis (agyalapi mirigy), és minden belső elválasztású mirigy nagyon kedvezően reagál. 
A gennyes állapotokon is segít a kékkel történő kezelés: a genny felszívódik, s a szövetek normális hőmérséklete is gyorsan helyreáll. 
A civilizációs ártalmak közül a magas vérnyomást gyógyíthatjuk, sőt normalizálhatjuk kék besugárzással.
Stressz állapotban jelentkező izomgörccsel mindenki találkozott már. 
A kék szín görcsoldóhatása itt lelki megnyugvással párosul. 
A kék színt mindezek mellett eredményesen alkalmazzák még a klimaxos zavarok kezelésében is. 
A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel, sőt következetes kezeléssel e folyamatok visszájukra is fordíthatók. A kellemetlen, fájdalmas torokgyulladás nagyon gyorsan reagál a kék kezelésre. 
Ez a hűvös, steril szín még az aranyeres panaszokra is hat. 
A túlsúlyos betegek étvágyát csökkenti, s így hatékonyan támogatja a fogyókúrát.
Csakrája: gégefő-csakra
Kristályai: akvamarin, lapislazuli, zafír
Sok kék az aurában: érzékenységre, nagy kapcsolatteremtési képességre ésjó tanulási képességre utal
Ha szereti a kéket: kiegyensúlyozott, kedves társas lény
Ha elutasítja a kéket: belső nyugtalanság
3. Narancssárga
A narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon. 
Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő. 
Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz. 
A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket. 
Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót. 
Enyhülést hozhat a komoly reumában szenvedőknek azáltal, hogy segít felszakítani a csontrendszerre lerakódott rétegeket. 
Görcsoldó hatású, sikeresen enyhíti az izom feszültségeit és görcseit; és ha a lépet kezeljük vele, fokozza az életerőt. 
A narancssárga színt alkalmazhatjuk – műtét előtti és utáni állapotokban, pajzsmirigy- és egyéb hormonzavarokban, izommerevedési zavarokban, bőrbetegségekben, kozmetikában, emésztési zavarokban. 
A narancsnak, mint meleg és aktív színnek, általában ösztönző hatása van. 
Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín. 
Narancsszínnel kiválóan gyógyítható az étvágytalanság és a kóros fogyás, de jól hat bizonyos emésztési zavarok, pl. székrekedés esetén is.
A mirigyrendszert is mozgósítja ez a szín, egyértelműen hat a lépre, ezáltal kedvezően befolyásolja a vértestecskék lebontását és a nyirokkeringést. 
A krónikus és heveny légcsőhurut is nagyon kedvezően reagál a narancsszín-besugárzásra. 
Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.
Csakrája: lép- vagy hascsakra (köldökcsakra)
Kristályai: karneol
Sok narancsszín az aurában: becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság
A narancsszín szeretete: aktív, vidám, kissé felszínes
A narancsszín elutasítása: depresszióra hajló, lehangolt
4. Sárga
A nap színe és napjellegű természete révén meleget és lelkesedést sugároz. 
A sárga élénkíti az idegrendszert. 
Áramlása egyszerre stimuláló és inspiráló, ezáltal jó hatással van a bőrproblémákra, valamint a reumára és az izületi gyulladásra. 
Használható a csontritkulásban vagy kalcium-elégtelenségben szenvedők gyógyítására, mivel megkönnyíti a test kalcium-feldolgozását. 
Mivel serkenti az agyi és mentális funkciókat, hatásos a gyomor – máj, epehólyag, hasnyálmirigy, lép betegségek kezelésében. Ilyenek az emésztési zavarok, puffadás, rekeszizomsérv, hányinger, gyomornyálkahártya gyulladása, cukorbaj, klimaxos folyás, idült reuma, izületi gyulladások, étvágytalanság, idegrendszeri betegségek (fóbiák).
A sárga meleg szín, említettük, hogy a legközelebb áll a fényhez és a naphoz. 
Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. 
A sárga szín erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat. 
A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a hugyhólyag működését ösztönzi és erősíti. 
Bizonyos krónikus zavarok a sárga szín hatására hevennyé, s így könnyeben kezelhetővé válnak.
Solar plexusunk, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, igy rajta keresztül megszüntethetők az úgynevezett vegetatív zavarok. 
Ha szellemi tevékenységet végzünk, sárga szín alkalmazása mellett jobban tudunk összpontosítani. 
A sárga felvidítja a melankólikusokat, ösztönzi a méregtelenítő rendszert, normalizálja az alacsony vérnyomást és a rezignáltság időzakait tevékennyé változtatja.
Csakrája: solar plexus
Kristályai: citrin, borostyán, sárga topáz
Sok sárga az aurában: erősen fejlett intellektusra és becsvágyra utal
A sárga szín szeretete: derűs, nyílt, intelligens, öntudatos jellem
A sárga szín elutasítása: lehangolt, pesszimista, búskomorságra hajló
5. Vörös
A vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze. 
Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat. 
A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés. 
Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is. 
A vörös szín ideális a vashiány és a vérszegénység kezelésére, minthogy a vörös vérsejtek elnyelik a vasat, a só pedig a vese és bőr révén távozik a szervezetből. 
Ha vörös fénnyel világítunk meg egy elfertőzött sebet, azzal gyorsítjuk a terület vérellátását és a fehér vérsejtek gyorsabban tudnak hadrendbe állni. 
Mivel a vörös szín gyorsítja a vérkeringést, nem ajánlatos az olyan emberek kezelésére, akik magas vérnyomásban szenvednek, szívproblémájuk van, asztmásak vagy epilepsziásak. 
A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk: renyhe bélműködés, legyengült izomzat, lassú vérkeringés, vérszegénység, impotencia, fagyás, izomgörcs, lábujjak vérellátási zavara, energia vagy hőhiány, fájdalmas menstruáció, terméketlenség, székrekedés betegségekben.
A vörös mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. 
Ezért vérkeringési zavarok ellen ajánlható, pl. a lábszár vérellátási problémái esetén. 
Krónikus torlaszokat old fel, a sorvadásos folyamatokat is gyógyítja. 
A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki. 
Ösztönző hatása van a vörös színnek vérszegénység, krónikus, köhögés, valamint gégefő- megbetegedések esetén is.
A hideg területeket fel lehet vele melegíteni, ezenkívül fokozza a teljesítőképességet is. 
Ha ezt a színt túlságosan sokáig alkalmazzák, türelmetlenné, nyugtalanná, agresszívvá teheti a beteget. 
Ebben az esetben a komplementer színt – a goethei színkör értelmében a zöldet – kell adagolni.
Csakrája: gyökércsakra
Kristályai: gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall
Sok vörös az aurában: szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság
Vörös szín mint kedvenc: aktív, dinamikus, életigenlő kedély
Vörös szín elutasítása: passzív, visszahúzódó, introvertált típus
6. Zöld
A zöld szín a spektrum közepén található, és – talán ebből fakadóan is – a harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele. 
A természetben ez az élet színe, ezért teltségérzetet ad, megnyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. 
Szemet nyugtató hatása onnan eredeztető, hogy a szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt. 
Az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra is. 
A zöld szín a szív, tüdő betegségeiben egyaránt kedvező. 
Serkenti a nyirokmirigyeket (csecsemőmirigyre is hatásos), fokozza az izom- és szövetgyarapodást, viszont akadályozza a túlburjánzó sejtnövekedést, ezért daganatos betegségekben különösen kedvező. 
Elősegíti a vér- és keringési rendszer működését. 
Fertőtlenítő hatása is van (műtőben is ezt a színt használják). 
Kimerültség ellen is jó hatású.
A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe. 
Ennélfogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. 
Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.
Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. 
Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli. 
Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válnak, szamárköhögés és hörghurut mérséklődik. 
Zöld fénysugárzással a szembetegségek – még a cukorbaj által előidézettek is – jellegzetesen gyorsan és hatékonyan gyógyíthatók. 
Zöldszín-kezeléssel még a rák is pozitív irányba fejlődhet – természetesen a színterápia ebben az esetben csak kiegészítője lehet a többi gyógymódnak. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a zöld szín mindenhová odaillik, ahol a harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát kell helyreállítani: különösen a szélsőséges állapotokban van nagy szükség a zöld szín lágy, kiegyenlítő hatására.
Természetesen ez a szín csodálatosan használható megelőzésre is, minden rejtett zavar esetén, még akkor is, ha a zavar nem nyilvánul meg konkrét betegség formájában.
Csakrája: szívcsakra
Kristályai: smaragd, kunzit, jáde
Sok zöld az aurában: elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség
Zöld szín mint kedvenc: harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése
Zöld szín elutasítása: elégedetlenség, bizonytalanság
7. Lila
A spektrum színei között a lila a legrövideb, ugyanakkor a lilának van a legnagyobb energiája. 
A természetben a lila szín megtalálható az ibolya virágban, aminek az olaját ma is használják italok és édességek ízesítésére, valamint parfümök illatanyagaként. 
A középkorban ebből az olajból készítették az altató orvosságot. 
A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés. 
A lila szín gyulladásgátló, lelkileg megnyugtató, memóriajavító, magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatokban segít.
Fehér
A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
Kínában a gyász színe. 
A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. 
A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.
Barna
A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.
Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.
Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.
                                                      Amazingcrystal_
A színterápia hatása aroma-, fény- és zeneterápiával ötvözve fokozható, s így garantáltan kemikáliák nélkül, természetes módon felélénkülhet vagy megnyugodhat, amire éppen szükséged van!
A színterápia hatása aroma-, fény- és zeneterápiával ötvözve fokozható, s így garantáltan kemikáliák nélkül, természetes módon felélénkülhet vagy megnyugodhat, amire éppen szükséged van!
Milyen színű gyertyát válasszunk?
A gyertyaválasztás akkor ideális, ha fényforrásunk színe és aromája összhangban van egymással, ez jelenti ugyanis a gyertya különlegességét. 
A kiválasztásnál az egyéniségünket sem szabad figyelmen kívül hagyni, és azt is érdemes mérlegelni, milyen célt akarunk elérni a fényforrások segítségével.
                                         Amazingcrystal_
A legfontosabb színterápiák:
– Színeset enni
Akut betegségeknél sokszor javasolják az orvosok, hogy bizonyos színű ételeket fogyasszunk. 
Mégpedig lehetőleg nyersen, mert főzés közben a szín veszít hatásából!
Kék: vöröskáposzta, áfonya, kékszőlő, füge, szőlőlé
Sárga: paprika, kukorica, curry, vanília, banán, ananász, narancs dzsúz, sárgaborsó
Zöld: brokkoli, spenót, zöldbab, alma, körte, friss fűszerek (petrezselyem, oregánó)
Viola: padlizsán, feketeribizli, nektarin, bodza
Narancs: répa, sütőtök, sárgabarack, sárga kaliforniai paprika, mandarin
Piros: paradicsom, cékla, eper, csipkebogyó, csilipaprika
– Színeset inni
A színes környezet hatását erősíti, ha a vizet a kívánt színnel 15-30 percig megvilágítod, majd rögtön megiszod.
– Színeket belélegezni
Csukd be a szemed és képzeld el a kívánt hatásnak megfelelő színt! 
Képzeld el a színes levegő útját a szádtól a tüdődig, a hasadig! 
Lelki szemeid előtt a szín szétáramlik végtagjaidban, a szín energiája tudatos lélegzése során elönti egész tested.
– Besugárzás színekkel
Egy egyszerű, 25 wattos égőt mázolj be hőálló színes festékkel! 
Csavard be egy kisebb (mondjuk íróasztali) lámpába, majd a beteg testrészre irányítva fényét naponta kétszer-háromszor 5-20 percre világítsd! 
Három nap után emelheti először az adagot. 
Például:
Étvágytalanság: 15 percnyi narancssárga besugárzás a hastájékra.
Hasmenés: napközben 12 percnyi narancssárga a test középtájára.
Koncentrációzavar: naponta kb. 12 perc besugárzás kék színnel először a fejre, aztán a hátra, végül a mellkasra.
Reggeli morgolódás: öt percig sárga a fejre, majd öt perc lila.
Fáradtság: Felkelés után húsz perc sárga a hátnak.
Hányinger (utazás előtt): Indulás előtt húsz perc zöld a szívtájékra, hogy ne érezd rosszul magad.
Rosszkedv: délben és este kék besugárzás 12 percig a fej és a szív irányába.
Fáradt lábak: hetente kétszer 12 percnyi piros a csípőnek.
Sok munka miatti stressz: délután és este tíz perc zöld először a mellkasra irányítva, majd a hátra.
Székrekedés: 10-20 perc sárga fény a hasnak, majd a hát közepére.
                             Amazingcrystal_
A színek szimbolikus jelentése:
Sárga:
Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között.
A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe. 
A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe; a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították.
A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe.
Kínában a Föld, a középpont színe. 
Eredetileg császári szín volt – csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett.
A keresztény hagyományban is megjelenik a sárga szín többértékűsége: lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.
Narancssárga:
Átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi.
Kínában és Japánban a szeretet és a boldogság színe. 
A buddhista szerzetesek ruhájának színeként a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása.
A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa színe.
Piros:
Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.
A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. 
Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; 
Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe.
A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a „Nagy Mű” harmadik fokozatát.
Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.
Barna
A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.
Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.
Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.
A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.
Szürke
A hamu és a köd színe, ezáltal a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe.
A keresztény szimbólikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Ebben az értelemben vált az egyházi közösségek, a rendek megkülönböztető színévé.
A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti.
Zöld
A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
A színskála „közepén” áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. 
Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
Meleg és hideg, égi és földi keveréke.
Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. 
A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
Kék
Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma.
Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat.
Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte.
A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe.
A világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal.
Míg a nappali ég vakító kékje maszkulin jelentésű, addig az éjszaka sötétkékje a feminin principiumra utal.
Lila
A mértékletesség színe.
Egyensúly a föld és ég között (a hajnali és az esti ég színe), az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között.
Jelenthet intelligenciát, tudást, vallási áhítatot, szentséget, alázatosságot, bűnbánatot, fájdalmat, nosztalgiát.
A rómaiaknál Jupiterhez kapcsolódik.
A kereszténységben a papi törvények, az autoritás, az igazság, a böjt, a szomorúság és a várakozás kifejezője.
Fekete
Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe.
A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma.
A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik.
Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe.
A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe.
A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották.
Az alkímiában a szín hiánya, a Nagy Mű első foka, a bomlás, az erjedés, a pokolba való alászállás jelképe.
Fehér
A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.
Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.
Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.
A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.
A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.
Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.
A fehér virág a gyermekáldást jelenti.
Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.
A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.
A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.
A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.
Ezüst
Utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára.
Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak.
Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejútat „ezüstfolyónak” nevezték.
A görög-római mitológiában a második világkorszak az ezüstkor, amely az aranykor boldog világával szemben a hanyatlás kezdete.
Míg a királyok féme az arany, a királynőé az ezüst.
Az ezoterikában a lunáris asztrál színe.
Arany
A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe.
Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja.
A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.
Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.
                      Miről árulkodnak az ételek színei?
                Amazingcrystal_
Minden színnek megvan a maga jótékony hatása, ezért nem árt, ha vásárlásnál erre is odafigyelünk. 
Eszükbe jutott már, hogy az esti vacsorát ne az ízek alapján válasszák ki, hanem a színekre összpontosítsanak? 
Ugyanis minden étel árulkodik valamiről a külleme alapján, így mi magunk is könnyen tudhatjuk, hogy melyik milyen jótékony hatással rendelkezik. 
A színek alapján a diéta is gördülékenyebb lesz, de akkor lássuk is, hogy mit rejtenek az ételek!
Nyugtató lila
Színesen szép az élet!
Nemcsak az ételekben játszanak fontos szerepet a színek, hanem az öltözködésben, a lakberendezésben, és mindenben, ami körülveszi az embert. Hangulatteremtők, boldogabbá, ragyogóbbá tesznek minket. 
Minél színesebben öltözködik valaki, annál jobb ránézni. 
A szürke, és a fekete komorságot áraszt, így kerülendőek nagy mennyiségben.
A padlizsán, vagy a szeder nyugtató hatásúak, amik egyaránt hatnak a szervezetre, és a lélekre is. 
Már maga a lila szín is képes megnyugtatni az embert, akár csak a levendula illata. 
Sokan nem szeretik, de a lila hagyma is idetartozik, már csak a külleme miatt is. 
Ráadásul amellett, hogy megnyugtatják az embereket, plusz energiával is szolgálnak, így energiaitalok helyett inkább fogyasszunk lila ételeket.
Ezeknek a hiányát a testünk is jelzi, ha fáj a fejünk, különösen a homlokunk tájékán, az könnyen lehet a lila ételek mellőzése miatt. 
Figyeljük meg, ha a gyógyszer helyett eszünk egy kis szedret, már is jobban fogjuk magunkat érezni.
A szilva, és a lila szőlő képes akár még az elhízást is megelőzni egyes kutatások szerint. 
Az olyan ételek, amik gazdagon tartalmaznak antioxidánsokat, azok serkentik az anyagcsere-folyamatokat, így általuk könnyebben megőrizhetjük karcsú alakunkat. 
Fehérje dús fehér ételek
Talán nem a legharsányabbak ezek az ételek, de az egyik legnélkülözhetetlenebb tápanyagot birtokolják: ez a fehérje. 
Megtalálható a csirke húsokban, a halban, a fokhagymában, és a tejtermékekben. 
Aminosavat tartalmaznak, ami nagyon fontos a szervezetünk számára, ezért sem szabad nélkülözni a fehér ételeket. 
Szerencsére a rizs, a krumpli, de a szója is bővelkedik bennük, így mindenki hozzájuthat a megfelelő tápanyagokhoz. 
Ezeknek az ételeknek alacsony zsír, és kalória tartalmuk van, így a fogyókúránál is segítségünkre lehet. 
Ennek ellenére nem szabad túlzásba vinni a fogyasztásukat, mert könnyen allergiás reakciót válthatnak ki az emberből.
Zöld ételekkel a betegségek ellen
Nem kell messzire menni, ha zöld ételekre vágyunk, mert az összes saláta az, de létezik zöldalma is, ebbe a családba tartozik a pisztácia, a szőlő, a kivi, a körte, vagy a borsó. 
Klorofillt tartalmaznak, ami bizonyítottan védelmet nyújt a rák ellen, viszont ez csak a zöld színben található meg. 
A zöld ételek nemcsak emiatt jók, rengeteg pozitív tulajdonsággal rendelkeznek. 
Javítják a látást, és a sebek gyógyulását is felgyorsítják.
Jótékony hatással vannak a vérkeringésre, a visszeres panaszokra, erősítik a fogínyt, és még lúgosítják is a szervezetet. 
Fontos, hogy étkezéseink legnagyobb részét a zöld ételek tegyék ki, mert ahhoz, hogy egészségesek legyünk ezek nélkülözhetetlenek.
Fekete, kék, és rózsaszín
Ezek azok a színek, amiket nagyon ritkán tudunk csak elfogyasztani természetes formájában. 
Kék gyümölcs még csak-csak létezik, mert sokan ebbe a kategóriába sorolják a kökényt, vagy a kék szőlőt. 
Feketét még ritkább találni, de azért ez sem lehetetlen. 
Létezik fekete spagetti tészta, amit tintahallal színeznek, de a mák, és az étcsokoládé is idetartozik. 
A rózsaszín ételek viszont sehol sem jönnek velünk szembe az utcán, bár többen is úgy gondolják, hogy a nyers hús ebbe a kategóriába tartozik. 
Az biztos, hogy a császárszalonnának egészen rózsaszínes beütése van.
A sárga a C-vitamin forrása
Banán, citrom, ananász. 
Hogy miért éppen sárgák? 
Mert tele vannak C vitaminnal, mindenki tudja, hogy mennyire fontos ez a szervezetünknek, de talán azt már kevesen, hogy miért is ennyire létfontosságú. 
Erősíti az immunrendszert, így ritkábban betegedünk meg. 
Ha mégis összeszednénk valamit, akkor se hanyagoljuk, mert általuk hamarabb meggyógyulhatunk, és még védelmet nyújt a szív-és érrendszeri betegségek ellen is. 
Egy hátránya van, hogy vízben oldódik, így naponta pótolni kell. 
Viszont ezt könnyen megoldható, mert rengeteg sárga gyümölcsünk, és zöldségünk van. 
A citrusokon kívül megtalálható még a C-vitamin a spárgában, a körtében, a paprikában, de még a karalábéban és a zöldalmában is.
Narancssárgával örökre fiatalok maradhatunk
Minden ami, ezt a színt viseli az karotint tartalmaz, hiszen ez festi narancsra a gyümölcsöket, és zöldségeket. 
A karotin erősíti az immunrendszert, segít az anyagcserében, ezáltal könnyebben megy vele a fogyás. 
Másik nagy előnye, hogy barnítja a bőrt, így még a napozást is kipipálhatjuk általa.
Mindezek miatt fogyasszunk sok barackot, répát, mangót, sárgadinnyét és tököt. 
Ezek mind lassítják a bőröregedését, védelmet nyújtanak az UV sugárzás ellen. 
Nemcsak a szervezetünk érzi meg ezeknek a jótékony hatását, hanem a külsőnkön is meglátszik. 
Fényesebb, dúsabb lesz a hajunk, erősebb a körmünk és barnább a bőrünk.
A legtüzesebb szín a piros
A vörös ételek rengeteg vasat tartalmaznak, amik erősítik szervezetünket, elkerülnek minket a betegségek, és sokkal energikusabbak is leszünk. 
A piros gyümölcsök a legfinomabbak a világon, hiszen ilyen színnel rendelkezik az eper, a málna, a cseresznye és a meggy.
A piros szín energiát ad a szervezetnek, de már maga a szín is hasonlóan viselkedik, nem hiába az egyik legszenvedélyesebb, és erotikusabb árnyalat a vörös. Ami szemünket is gyönyörködteti, az az egészségünkre is jótékony hatással van. 
Ezért is fogyasszunk sok paradicsomot, almát, de akár görögdinnyét is.
Egészséges barna
A diófélék tartoznak ebbe a kategóriába, és a gombák nagy része. 
A barna szín napjainkban szimbolikus, hiszen sokan úgy tartják, hogy minél barnább egy étel, az az kevésbé fehér, annál egészségesebb. 
Ezért is annyira keresettek a bio barna kenyerek, lisztek, rizsek, cukrok.
2025 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!