Kristályhasználat gyermekeknek

Ez az írásom arról szól, hogy mi történik, ha gyermekek ásványokat használnak. Mert ugye ők kisebbek alkatra és súlyra is, plusz kb. 10-11 éves korukig nyitva lehet a harmadik szemük, tehát jóval érzékenyebbek a kristályokra, mint mi felnőttek. A gyerkőcök természetüknél fogva nyitottak és spirituálisak. Számukra minden él, ahogy a mackójaik és a babájaik is.
Náluk minden lehetséges, mert a „lehetetlenbe” vetett hitüket még nem tompította el a társadalom hitetlensége.

Itt most konkrétan a 3 év feletti gyerekekről van szó, mert Ők már vannak annyira megértőek, hogy kevésbé vagy nem veszik a köveket a szájukba, így nem nyelik le és nem lehet egyéb gond sem.
Mert ugye léteznek porózus kövek, melyek víz vagy nyál hatására úgymond feloldódnak és sajnos vannak mérgező kövek is.

Igazság szerint bármely kristály megfelelő lehet egy gyermek számára, ha Ő jónak érzi és nem kellemetlen számára.A mérgező köveket persze jobb elkerülniük, mint például az azurit vagy a malachit, viszont ha rendesen meg van csiszolva és le van kezelve az ásvány, úgy nem mérgező, csak a pora, ha eltörik, mert az említettek még porózusak is. 

A kristályok ugyanúgy segítenek a gyerekeknek, mint a felnőtteknek, de mint az előbb említettem, még erősebben hatnak rájuk, mert a gyerekek jóval fogékonyabbak a gyógyító erejükre.

Azok a problémák és nehézségek, amelyekkel a gyerekek szembesülnek, hatással vannak rájuk a tanulásuk, növekedésük és fejlődésük során, vagyis egy kristály üdvözlendő barát lehet, amely segíti őket boldogulni.

Íme néhány a kristályok használatának néhány jó példája a gyerekek számára:

Használj kristályokat a gyermek megnyugtatására.
Mert ugye a kicsiknek annyi energiájuk van, hogy a pihenés eljövetelekor nehéz lenyugtatni őket.
Nos, ha mondjuk a gyerkőc kap egy nyugtató követ, mint például a howlit, az az egyik legjobb módja annak, hogy megnyugodjon.
A howlit úgymond „általános nyugikő”, nagyon sokaknak, többek között nekem is segített már, hogy eljöjjön a szükséges nyugalom.
Használj kristályokat a gyermeked megnyugtatására, így majd lenyugszik az idegrendszere, az elméje és a teste is.
A howlit mellett jó még az ametiszt, a hegyikristály és a rózsakvarc is, de a howlit a fő nyugikő. 🙂

Mindemellett a kristályok segítenek a gyerekeknek az iskolában is.
Mivel ott számos kihívással szembesülnek és ha egy kristály mondjuk a zsebükben van, vagy egy kis kristálycsomag / az én egyedi alkotásom / az átsegítheti őket minden nehezebb dolgon. A kristálycsomagjaimat szeretik a gyerekek, ez több kőből és egyedileg készül és a kövek együttesen támogatják a gyerkőcöt a suliban.

Persze a kristályok és a drágakövek segíthetnek nekik a következőkben is és még sok másban:

  • Védelmező kővel biztonságban és védettnek érzi magát.
  • A kisebbségi komplexus vagy a szeparációs szorongás érzését is csökkentik.
  • Segíti őket összpontosítani és tanulni azáltal, hogy javítja koncentrációjukat, memóriájukat és megtartja a mentális tisztaságukat.
  • A negatív energiákat, mint a zaklatás, félelem, harag és féltékenység, pozitív energiává és érzelmekké alakítják át.
  • Segítségükkel kezelheti és megértheti a saját érzelmeit, így majd magabiztosan kommunikálhat a társaival.

Említettem már a nyugtató kristályokat, most megemlítem az alváshoz valókat is, mert ugye sok gyerek fél este egyedül a sötétben és nem mer aludni.
Ezek ellen is jó segítségek a kristályok.


Mint írtam sok dolog akadályozza a gyermekek jó éjszakai alvását, többek között:

  • Nehéz lenyugodniuk.
  • Félnek az alvástól, mert azt hiszik, lemaradnak valamiről.- Tartanak a rémálmoktól.
  • Félnek a sötétben.
  • Nem akarnak egyedül lenni éjszaka.

A kristályok ezeken is képesek segíteni.

Sőt, még azon is, amikor  jönnek a nehezebb időszakok, a gyermek átél valamilyen érzelmi zűrzavart, bármennyire is próbáljuk megvédeni ettől, átéli és nem tudunk mindig vele lenni, hogy megvédjük. Viszont adhatunk nekik ásványokat, amelyek védelmezőként hasznosulnak.

Amin keresztülmegyünk az életben, az segít abban, hogy azzá váljunk, akik vagyunk, de ha van egy eszközünk, amely segít abban, hogy tovább fejlődjünk, és erősebb emberré váljunk,akkor sokkal jobban tudjuk majd kezelni ezeket a kihívásokat.
Tehát ez is az egyik csodálatos dolog, amit a kristályok tehetnek a gyermekedért.

A kristályok és drágakövek segítségével átsegítheted gyermeked a nehéz időszakokon, mint például a családban bekövetkezett haláleset vagy új otthonba költözés, esetleg új iskolába menetelkor.

A kristályok segíthetnek nekik egészségesebben kezelni érzelmeiket, javítják a gyerekek önképét és önbizalmát is.
Mert ugye az önbizalom az, amivel az emberek többsége felnőttként is küzd, de ez már gyerekkorunkban elkezdődik.
Ahogy felnőnek, és különösen, amikor elkezdenek kapcsolatba lépni a társaikkal az iskolában, az nehéz számukra így nem egyszerű megtalálni a helyüket a világban.

Önmagunk szeretetének megtanulása, önmagunk elfogadása gyakran sok éves tapasztalatból fakad, de ez könnyebben is létrejöhet, ha gyermekként kristályokat használunk.

Hogyan ismertessük meg a gyerekekkel a kristályokat:

1, Egyszerűen beszéljétek meg, hogy mit szeretne, miként érez.
A gyerekek általában azonnal érdeklődnek a kristályok iránt, amikor meglátják őket.
Fokozd ezt az érdeklődést azáltal, hogy beszélgetést folytatsz a gyermekeddel arról, hogy elmeséled neki, mi a neve annak a kőnek, mire jó, hogyan használhatja.
Röviden említsd meg azokat a módokat, amelyekkel a kristályok segíthetik Őt az életében és figyeld meg, hogy a beszélgetés mely részei érdeklik erősebben, így meg fogod tudni, hogy mit gondol.

2, Válasszon a gyerek magának ásványt, tegyél ki elé többet, hogy választhasson.Ők nagyon összhangban vannak a spirituális energiákkal, sokkal jobban, mint a felnőttek, és elképesztő képességük van arra, hogy vonzódjanak a számukra tökéletes kristály felé. Helyezz elé egy tál marokkövet, és hagyd, hogy maga válasszon kristályt. Érdemes előre szűkíteni a választási lehetőségeket, hogy ne legyen túl nagy a lehetőség, nehogy amiatt érezze magát rosszul gyermekünk.

3, Tanítsd meg, hogy hogyan használja a kristályokat az élete javítására, mondd neki, hogy higgyen a megérzéseiben.
Bátorítsd Őt, mutasd meg neki, hogy miként használhatja kristályát és mutasd meg, hogy kristálya milyen gyógyító tulajdonságokat tartogat a számára.
No és ne felejtsd el megmutatni neki, hogyan kell ápolni és tisztítani az ásványait.

Egyébként a gyerekek többféleképpen használhatják a kristályokat.

Íme néhány a legjobb ötlet a gyerekeknek szánt kristályokkal kapcsolatban:

– Hordjon egy vagy két marokkövet magánál.
Rakja a kristály(oka)t egy kis tasakba, amelyet aztán a zsebébe tehet, madzagra kötve a nyakában hordhatja, vagy beteheti őket egy hátizsákba vagy pénztárcába is.
Tartson a párnája alatt mondjuk egy ametisztet vagy jádét, hogy segítsen neki aludni.


– Nem csak marokkövek léteznek, hanem ugye vannak egyedire szabva készített ásvány ékszerek is.
Ezeket a nagyobb gyerekek is viselhetik.
Vagy mondjuk ihat elixírt is napi rendszerességgel, például napi egy decilitert, annak nincs mellékhatása.


– Rakhatunk a fürdővízbe  nekik / nem mérgező és nem porózus / ásványokat,  hogy segítsen lenyugodni és ellazulni.


– Használhat ásványokkal teli álomfogót az ágya felett a jobb alvásért.


– Nyakláncot és karkötőt is biztonságosabban viselhet már egy 5 év feletti gyermek, amennyiben tud vigyázni rá. A nyaklánc az egész testére hatással lesz, a karkötő pedig vagy kiegészíti a nyakláncot vagy pedig ha magában viseli, akkor az ellenkező agyféltekére lesz hatással, mint amelyik csuklón viseli.


– A kristálycsomag mint említettem egy kitűnő dolog számukra, hiszen bármikor magunknál hordhatják, akármikor a fájdalmas testrészre helyezhetik eme csomagot, ami ugyanolyan gyorsan képes hatni, mint a nyaklánc. A kristálycsomag nagyon jó segítség pszichés és fizikai betegségek esetén is, a lényeg, hogy kimondottan a gyermekre szabva készüljön a kristálycsomag.


– Használhatunk náluk még lakásdíszt is ásványokból, mert ez olyan hullámsávot hoz létre, ami elősegíti a tiszta vibráló energia áramlását a szobájában. Ha az asztal fölé helyezi, akkor a tanulásban fog segíteni, ha pedig az ágy fölé, akkor az alvásban.


– Ha mondjuk a gyermek szorong, mert lelki gondja van, akkor mindenképpen kristálycsomag ajánlott egyedileg rá szabva, amit mindig magánál tarthat és erőt meríthet belőle.

A kristályok gyerekekkel való megosztásának egyik öröme, hogy Ők nem rendelkeznek előítéletekkel a kristályokról, hanem egyszerűen csak élvezik őket.

A gyerekek intuitív módon választják ki a kristályokat, és ahogy éppen ézik, úgy kommunikálnak velük. Néha nem ártana, ha mi magunk is így állnánk a dolgokhoz, nyitott szemlélettel.

Összefoglalva tehát azt javaslom, hogy bátorítsd gyermeked, hogy töltsön minél több időt a kristályaival, fedezze fel energiáit, a textúráit és tanulja meg mágikus titkaikat.

Persze ha a gyerkőc fiatal még, akkor mindenképpen felügyeld amikor használja a kristályait, és ellenőrizd, hogy azok biztonságosak-e, azaz nem-e töröttek, élesek, mérgezőek vagy porózusak.

A legtöbb polírozott, csiszolt kristály biztonságosan megérinthető, használható, tehát fiatalabbaknak inkább ezeket ajánlom, a legfiatalabbaknak, azaz 4 év alattiaknak pedig legyen a kő minél nagyobb, hogy ne tudja a szájába venni őket.


A lényege a kristályhasználatnak mindenkinél ugyanaz, legyen az gyermek vagy felnőtt, hogy a megérzéseinkre kell hagyatkozni. Ha a kezünkbe veszünk egy ásványt és jó érzést kelt, akkor semmi gond.
Ha viszont nem ezt érezzük, hanem azt, hogy nehéz, lehúz, kellemetlen, akkor azonnal tegyük le. A testünk egyébként azonnal jelez, ha az a kristály nem a számunkra megfelelő.
A gyerekek ezt is ösztönösen megérzik, így ha letesznek egy ásványt, akkor valószínűleg azt nem is kell haszálniuk.


Amennyiben kérdésed lenne ezzel kapcsolatban, vagy tapasztalatot szeretnél velem megosztani, kérlek írj nekem az amazingcrystal9@gmail.com email címre. 

2025 Amazing Crystal
MINDEN JOG FENNTARTVA!
Amazing Crystal / amazingcrystal.co.uk / tartalmát (szövegét, ábráit, képeit, stb.) másolni, sokszorosítani csak az Amazing Crystal tulajdonosának írásos engedélyével szabad! Az amazingcrystal.co.uk tartalmát más webhelyen engedély nélkül felhasználni szigorúan tilos!